Szerző: Szerdahelyi Csongor

Bibliai kalandtúra

Újév napján kezdődött, de már karácsony előtt néhány héttel beharangozták, hogy január elsején indul a Biblia egy év alatt podcast-sorozat, amelynek során Fábry Kornél püspök egy esztendő alatt felolvassa a teljes Szentírást.

Új megvilágításban a moldvai magyarság története

A csángók nemzeti hovatartozása, vallási kötődése régóta foglalkoztatja a román és a magyar történészeket. A közelmúltban felfedezett XVII. századi források nagy segítséget nyújtanak a tisztánlátáshoz.

Megosztó a nyugati Hiszekegy UJ

Belgrádban beszélgettünk Német László bíboros-érsekkel, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának alelnökével az ökumenikus imahét kezdetekor.

Megosztó a nyugati Hiszekegy

Legjobban a szószéken érzem magam

Fabiny Tamás húsz év püspöki szolgálat után február elején nyugalomba vonul. Ebből az alkalomból kértem tőle interjút.

Legjobban a szószéken érzem magam

Fabiny Tamás húsz év püspöki szolgálat után február elején nyugalomba vonul. Ebből az alkalomból kértem tőle interjút.

Fáznak, de reménykednek

Az új esztendő megdöbbentő nyitánya, hogy az amerikaiak huszáros akcióval elrabolták a venezuelai diktátort. Kíváncsi voltam, hogyan gondolkodnak erről a Budapestre visszatért venezuelai magyarok.

Aki énekel, kétszeresen imádkozik

Róma mindannyiunk közös hazája. E magvas kijelentést Lászai János kanonok XVI. századi sírkövén olvastam a minap Rómában, a magyarok nemzeti templomaként tisztelt Santo Stefano Rotondóban.

Sok saját szentünk van

Székely János szombathelyi megyés püspököt szeptember 3-án öt évre a Püspöki Konferencia elnökének választották. Vele beszélgettünk papi hivatása alakulásáról, régi-új feladatairól a püspöki kar székházában.

Házi őrizetben Tegucigalpán

Honduras fővárosában, a nunciatúra teraszán magas árbócon lobogott a sárga-fehér pápai zászló. Toronyházak, mellettük apróbb, ütött-kopott épületek rendezetlen, mégis izgalmas látványa. Pintér Gábor érsek, pápai nuncius vendége voltam, hogy életéről, munkájáról faggassam.

Vendéglősirató

Krisztinaváros patinás része a budai Vártól a Svábhegy felé tartó Márvány utca. Ha az Ugocsa utcai végétől tekintünk rá, a XX. század elején épült bérházak sorfala között a királyi palota kupolája zárja a horizontot.