Csak jó húsz nappal később csatlakoztam az életet megváltoztató utazáshoz, de azóta a foglya vagyok. S e nemes rabság immár osztályrészem lesz az év utolsó napjáig. Minden reggel sétapartnerem egy fiatal püspök, és az ő segítségével maga a Teremtő is. Fábry Kornél nem mechanikus kronológiai rendben az elsőtől az utolsó betűig, hanem egy-egy, maximum húszperces egységben általában három különböző bibliai szöveggel előrehaladva olvassa a Szentírást.

Így jutunk el a Teremtés könyvétől a Jelenések könyvéig 365 nap alatt. S nemcsak a szent szövegeket halljuk, hanem minden alkalommal az utolsó pár percben, rövid imádság után a jobb megértés érdekében a püspök értelmezi az elhangzottakat.

A sorozat első része – nap mint nap meghallgatható

Nap mint nap sokat tanulok Kornél atyát hallgatva. Az Újszövetséget úgy-ahogy ismerem, de az Ószövetségnek csak azokat a textusait, amelyek a szentmisék olvasmányai. Sohasem vettem a fáradságot, hogy a zsoltárok kivételével az ótestamentumi könyveken átrágjam magam.

Pedig nagyon megéri, s így, a podcastokat hallgatva fogyaszthatóvá,

emészthetővé, sőt élvezetessé is válnak a legszárazabb genealógiai, törvénykezési részek vagy az ókori szokásokat megörökítő szövegek is.

Elgondolkodtató, olykor megborzongtató, máskor kifejezetten mosolyra ingerlő, ám mindig imádságos együttlétek ezek az egyre izgalmasabb Szentírás-hallgatások.

Arent de Gelder: Ábrahám és a három angyal (forrás: Public domain, Wikimedia Commons)

 

A sorozat kezdeményezője a zarandok.ma magazin alapítója, Harasztovics Arnold, aki az Új Jeruzsálem közösséggel együtt teremtette meg a podcastok létrejöttének lehetőségét, az amerikaiak által kifejlesztett Great Adventure Bible Timeline tanulási rendszer átvételével, magyarításával. Fábry Kornél püspök pedig vállalta a nem kis áldozatot, hogy napi epizódokban vezesse végig hallgatóit a szentírási szövegeken, hangyaszorgalommal felolvasva és személyessé téve őket.

Környezetemben így sokaknak vált mindennapi kenyerévé a Szentírás. Nem kell hozzá más, csak egy okostelefon, egy fülhallgató, és máris kezdődhet az üdvtörténeti séta. Megéri kipróbálni. Rabul ejt. Nem szabad kihagyni!

 

Nyitókép: Fábry Kornél segédpüspök (Magyar Kurír, fotó: Merényi Zita)