Száz éve, 1923. április 22-én vetette papírra Tamási Áron azt a fölhívást, amelynek célja a főhatalomváltás utáni első romániai magyar írónemzedék bemutatkozó antológiája költségeinek előteremtése volt, maga a kötet pedig az év májusában jöhetett ki.

Koncsol László szlovákiai magyar költő, író, irodalomkritikus (1936. június 1. – 2023. február 17.)

Avagy hogyan élcelődött a rendíthetetlen református nagyúr egy apró, mozgékony, „pápista” császári-királyi kamaráson.

A második világháború alatt tanúsított helytállásról gyakran mulasztotta el nálunk az utókor a méltó megemlékezést. Írásunk egy tisztességes katona –  Kóródy Béla újságíró – doni viszontagságait és budapesti tragédiáját idézi fel.

In cerevisia veritas - mondhatták volna a régi latinok, ha nem tekintették volna a sört barbarus dolognak. A modern drámaköltő azonban tudja, hol az igazság.

Mindjárt húsz éve (különben éppen ennyivel volt fiatalabb nálam), hogy egyikük a képembe nevetett, amikor bátorkodtam megkérdezni tőle, bizonyos-e abban, hogy éppen egy, a Népszabadságban cikkező volt ávós-ügynök magyarázata alapján kell értelmeznie a világot és jelenségeit.

A jeles, ám elfelejtett filozófusról, Joó Tiborról hézagpótló monográfia született. A lapunkban is bemutatott munkát Perecz László recenzálta, összességében elismerően, ám a „műkedvelőség”-re vonatkozó kitétele tollat ragadtatott a monográfussal.

At quas et, ut as nam, omnis essit venim amet poresci solorei ctempor enimet explam nis ernate ide consequatius minctorit eossimil ma de voloriorio et lamendi ssintur solut aceatur epedis dolore nonsequae dolora nes simaionseque

De hát itt mi a fenét érdemes konzerválni?, kérdezte egyszer Bánffy Miklós fiatal írótársától. Az anekdotagyűjtő itt közölt adalékait mindenképpen.

…szerencsére nem valósult meg. Ők ketten persze nem is terveztek ilyen közös programot, de azért egymásba botolhattak volna. S az a gyanúm, hogy ez esetben apám öccse, Tibor később nem lehetett volna sakkmester.

Két ötvenhatos rab a börtönudvar köreit róva felismer néhány mélyebb igazságot, azt is, hogy ők a szabadok. Ezt a kötődésüket utóbb semmilyen különbözőség nem söpörhette félre. Szabadságharcunkról így emlékezik meg a franzstadti Demokritus.

A sasnak két feje van, de nem is repül, jellemezte a Monarchiát a legitimista, keresztényszocialista politikus.