2021 tavaszán, Bartha Ákos az 1944–1945-ös budapesti ellenállásról szóló könyvének lektorálása közben – azon történelmi munkák közé tartozik, amelyekből kiderül, hogy „minden máshogy történt”, mint ahogy az 1970-es, 1980-as években megpróbálták megtanítani nekünk – találkoztam az adattal, hogy a Kisegítő Karhatalomnak („KISKA”) az ellenálláshoz csatlakozó egyik egysége az Abonyi utca 5-ben telepedett meg, majd az egész KISKA-parancsnokság a szomszéd épületbe költözött, s ott bújt meg a két későbbi neves kommunista színész, Major Tamás és Gobbi Hilda is. Nincs kizárva, hogy ez a szomszéd ház (ha, mondjuk, szembe szomszéd) éppen a Jánoséké volt, ahol – legalábbis ifjúkorunkban – Arany Bálint is lakott. Ő 44-ben szintén a németellenes ellenállók közé tartozott, a háború után pedig a Független Kisgazdapárt egyik szervezője lett, míg a Magyar Közösség ellen szervezett koncepciós per előkészítése során le nem tartóztatták, hogy életfogytiglani börtönre ítéljék. A politikai fordulatot már nem érhette meg. 1987-ben, amikor meghalt, János szép verset írt az emlékére, amely utóbb Arany posztumusz emlékiratának kötetébe is bekerült. Kiderül belőle, hogy az öregúr haláláig megnyerő modorú maradt – és megközelíthetetlen:

Köszöntöttem; Ő csendes derűvel

fogadta mindig szavamat.

Lebírhatatlan volt s hallgatag.

Éppen tíz év múlva avatták föl a ház falára erősített, Arany emlékét megörökítő táblát.

 

 

Amikor Bartha Ákos könyvében megláttam az Abonyi utcai ellenállókra vonatkozó adatot, a passzust e-mailen átküldtem Jánosnak: „Tudtál erről?”

Másnap befutott a válasz:

Erős túlzás lenne, hogy tudtam. inkább csak hallottam. sok mindent, szomszédoktól, a huszonvalahány év alatt. valaki mindig mesélt valamiről. azt, hogy egy emelettel följebb fölöttünk laktak arany bálinték, tudod. talán azt is mondtam, hogy nála dekkolt egy ideig Németh László.

De vicces sztorim is van a házon lévő Arany Bálint-emléktábla avatásáról. én előtte nem tudtam róla, ahogy később kiderült, a házból szinte senki, egyszer csak megjelentek a kordonhuszárok, a mikrofonisták, satöbbi, mi lesz itt, ünnepség, már szinte elkezdődött, amikor hazaértem. nem engedtek be, szemközt már lépett fel a műsorközlő a lépcsőház előtti dobogóra. én próbáltam mondani, hogy itt lakom, be kell jutnom, telefont várok, de hát láttam, tényleg snassz lenne áthaladnom torgyán és a kamera előtt, mint valami előkelő idegen. hát ott álltam, türelmesen, a műsorközlő fölkonferált előbb egy versmondót, aki el is kezdte: Tamási Orosz János versét. A Püski-féle Arany Bálint kötetből-szedték ki, ahogy arról a megjelenésről nem szóltak, úgy persze erről sem. utána jött Torgyán, elmondta, amit kell, a vicces része, hogy kitért egy udvariassági körrel a versre is, mondván, kár, hogy nem ismerjük jobban a szerzőt, mint ahogy sok ismeretlen barát emlékezetét sem faggattuk meg arany bálintról. no, amikor vége lett, még ott szövegelt valakivel Torgyán, talán interjút adott, nem tudom, de elmentem mellette és odaszóltam, ha meg akarja ismerni a vers szerzőjét, csöngessen be itt a harmadikon. ott lakom. oszt haladtam tovább – a biztonsági őr ugyanis szó szerint tovább tuszkolt. azt persze nem kell hozzátennem, hogy sem akkor, sem később nem kellett Torgyánt hellyel kínálnom.😊

 

A szerző eszmetörténész, a TK Kisebbségkutató Intézetének munkatársa

Nyíitókép: Torgyán József 2011 novemberében (fotó: Somorjai László)