Csiki Lászlónak akkor már volt vagy öt drámája – az egyiket, Az öreg házat Harag György rendezésében mutatták be Kolozsváron, 1978-ban, színdarabíróként Lacinak ez volt a legnagyobb sikere –, és ezek kötetben megjelentek Erdélyben, egy kivételével Magyarországon is. Mint utóbb mondta, egyetlen év alatt írta meg őket, addig foglalkoztatták ennek a műnemnek a lehetőségei. Később, tudomásom szerint egy vagy két egész estét betöltő darabot írt még, az egyiket bizonyosan pályázati anyagként; meg is nyerte vele a kolozsvári színjátszás kétszáz éves jubileumára kiírt drámapályázat egyik díját.

Noha én semmiképpen nem tartom szépírónak magam, még 1985-ben idéztem föl egy egyfelvonásosban (Legyőzöttek volt a címe) azt az élményemet, amikor a belügy munkatársai négy évvel korábban be akartak szervezni besúgónak; ez nem sikerült nekik. (A lélektani hangulat megidézéséhez Bolyai János esetét használtam föl, akivel ugyanez történt, a darab 1849-ben játszódik. A főszereplő persze fiktív alak, nem a hadmérnök-matematikus.) Az épületes történetet most nem mesélem el, tíz évvel később leírtam, és a darabbal együtt jegyzetként megjelentettem a Kalligram folyóiratban (1995/ 7–8).

1994-ben azonban rejtélyes és itt most nem részletezendő okokból nekifogtam egy monodráma írásának; nyolc jelenetből és egy intermezzóból állt (később megjelent nyomtatásban ez is), és az volt a szerkezeti sajátossága, hogy egyetlen szereplője nem monologizál, hanem szinte végig dialógusokat folytat a színen elvben jelen lévő, de nem megjelenő személyekkel.

Mintha direkt megoldhatatlan feladatot kerestem volna magamnak. Nem tudom, másnak mennyi szenvedést okoz az efféle munka, én úgy éreztem, hogy nekem nem megy simán.

Egyik este felhívtam e tekintetben nagy tapasztalatokkal bíró barátomat, Csiki Lacit.

– Mondd – kérdeztem tőle –, drámaíráshoz jó módszer az, ha minden befejezett oldal után átmegy az ember a Tompa utcai kocsmába, és iszik egy sört? Ezt most próbáltam ki, eddig működött, három oldal – három sör.

Valami effélét válaszolt:

– Igen, lehet, hogy ez is célravezető. De elképzelhető egy másik változat is. Ha csak minden második oldal után mégy ki sörözni, akkor a mű hamarabb elkészül, és ha a napi penzum végén újraolvasod a szöveget, még érteni fogod, hogy mit írtál le.

A szerző eszmetörténész, a TK Kisebbségkutató Intézet munkatársa

Nyitókép: Ebenezer Cobham  Brewer: A drámaíró, 1892, University of Florida