Szalai Zsolt Gyökeres ház című verseskönyvében „hazai vizekre evez” – szűkebb környezete múltját tárja fel a líraeszközeivel. Minden költő az eltűnt idő régésze is, a tárgyaknak, különösen a családi házaknak pedig sorsa, magasabb erőktől szabott rendeltetése van.

Sütő Csaba András legújabb kötetében is a leírhatóság határait keresi, az ábrázolt terek és a környezetről alkotott benyomások révén tudósít, gyakran sajátos tipográfiai megoldásokat alkalmazó verseiben. Finom prózai lüktetésű, elhallgatásokkal teli beszédmód jellemzi a kötet egészét.

Mi újság Zuglischer Manóval? Egyáltalán: kicsoda is ő? És tényleg eredendő bűn a megszólítás? Falusi Márton legutóbbi verseskötetéből ezekre fény derül. A felnőtté vált férfilét egzisztenciális töprengései szólalnak meg a kiérlelt költészet nyelvén.

Első drámáját véletlenül írta, verseit már korántsem. Mintaiskolában tanít, az irodalmi szekértáborokat pedig nem szereti Oláh András költő.

Kodolányi János legfontosabb mítoszregényeinek értelmezését kínálja Sulyok Bernadett könyve.

Lezajlott az I. Rimay Nemzetközi Költészeti Fesztivál, amely hagyományteremtő szándékkal a költészet hazai és nemzetközi ünnepélyévé szeretne válni, számos neves külföldi és hazai alkotó részvételével.

Ferdinandy György az emlékek műhelyében dolgozik, pontos mérlegein jelzőket, megfelelő szókapcsolatokat kimérve írja elbeszéléseit, mert az elegancia és a sallangmentes tömörítés prózaművészetének védjegye.

Szondi György József Attila-díjas költő, bolgarista, műfordító, nyelvész, a Napút, a Napkút Kiadó és a Cédrus Művészeti Alapítvány vezetője, ez évtől a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetés tulajdonosa válaszolt lapunk kérdéseire.