Jóval túl volt élete delén, túl nyomoron és sikeren, s eltemette legkedvesebb fiát, amikor megcsömörlötten Pesttől, politikától, a világ zajától, birtokot vett a kis nógrádi faluban, Horpácson, s életművén kívül az ország egyik legszebb kertjét hagyta ránk.

Művésznek lenni számomra azt jelenti, hogy alávetem magam a művészetnek. Annak ellenére, hogy én vagyok az alkotó, egyben szolga is vagyok. A művész rejtélyes, előre láthatatlan tartalmi üzeneteknek – nevezzük impulzusoknak – is aláveti magát, amelyekről legtöbbször nem lehet tudni, hogy honnan erednek, igazi misztériumok.

Felelős vagyok nemcsak a saját életemért, hanem nemzetem jövőjéért is. A széteső családok, a gyermektelen párok Európája halálra ítélte önmagát. A hűség mintha kiveszett volna a világból. Mégis az egymás mellett „holtomiglan-holtáiglan” kitartó, gyermekszerető pároké a jövő.

Kezdetektől feszegeti hangszere határait, arra törekszik, hogy őszintén, művészi alkatához közel álló zenéket játsszon. Lukács Miklós a saját útját járja, erre biztatta növendékeit is, s minden előadást felhasznál a cimbalom jobb jövője érdekében.

„Alázat és teremtő lelemény, s a kettő nem egymás mellett, hanem egymást áthatva, beteljesítve: minden igaz művészetnek ez az alfája és az ómegája” – írja
A fénykép esztétikuma című esszéjében Jelenits István. Nem tudok másként tekinteni az ő életére, mint hogy az maga az „igaz művészet”, melynek „alfája és ómegája” az „alázat és lelemény…”.

Németh Zsolt Gondolkozzunk együtt a nagystratégiáról! című, lapunkban megjelent írásában geopolitikai orientációnk megvitatására hívott fel. Ezúttal az Amerika-történész, korábbi dublini nagykövet tett eleget a felhívásnak.

Rosa Bonheur neve nemcsak nálunk, hanem hazájában, Franciaországban is jószerével ismeretlen. Pedig a XIX. század egyik leghíresebb festője volt, aki tizennégy éves korától festményeiből élt, s akinek képeiért Franciaországban, Angliában és az Egyesült Államokban is mesés árakat fizettek.

Legújabb számunkban Csányi Vilmos etológusssal és Verebics Ibolya énekessel beszélgetünk, tudósítást olvashatnak a Miskolci CineFestről és a Magyar Nemzeti Bank kortárs művészeti gyűjteményének ankarai tárlatáról, Gottfried Péter Mario Draghi európai versenyképességi jelentését értékeli.

Itt, a hegyen másképpen telik az idő. Úgy múlik, hogy egyszerre telik. Kiteljesedik. Térformát vesz fel, gömbösödik.

A spanyol El Guerrero del Antifaz, a viking Karl, a kelta-breton Asterix, a római Alix, a flamand Hannes és Veerle. Mi a közös bennük, azon kívül, hogy valamennyien kitalált képregényfigurák? Az, hogy történelmi képregények.

A Képzőművészeti Egyetemen 2014-ben végzett. Erasmus-ösztöndíjjal a spanyolországi Cuencai Művészeti Egyetemen tanult, szerepelt kiállításon Los Angelesben és Hongkongban is. Jelenleg a londoni Ojiri Galériában látható önálló kiállítása. Kárándi Mónikával beszélgettünk.

Száz éve lépett az élet országútjára Szőnyi Zsuzsa, amikor Kodály Zoltán Székely fonója és George Gershwin Rhapsody in Blue-ja születik, s Reymont lengyel író kapja az irodalmi Nobel-díjat a Parasztok regényciklusáért. Magyarország lassan kezdi összeszedni magát a vesztes háború és a még veszteségesebb békediktátum után.