Szerző:

Politikafilozófia járvány idején
Az emberiség évezredes történeti tapasztalata, hogy a komolyabb járványok politikai bizonytalansággal járnak: átrajzolhatják a politikai térképet, új célokat tűzhetnek ki, akár forradalomhoz vagy háborúhoz is vezethetnek. Csak éppen elszoktunk ezektől a járványoktól, a II. világháború óta a fertőző betegségek legyőzéséről szólnak a híradások. De mi történik most?
Ha atomokat akarunk látni
Kevés olyan kaliberű tudóssal büszkélkedhetünk, mint amilyen Dr. Mezei Ferenc Széchenyi-díjas részecskefizikus, egyetemi tanár, a fizikai tudományok doktora, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A magyarországi fizika kortárs történetének egyik legjelentősebb, nemzetközi hírű alakját neutronsugárzásról, szupertükrökről és az állami kutatásfinanszírozás fontosságáról kérdeztük.
Nyugat vagy Kelet? Az a szép, fényes nap a Vörösmarty Színházban
Január végén, a székesfehérvári teátrumban Bagó Bertalan rendezésében mutatták be Szabó Magda Az a szép, fényes nap című drámáját.
Mindig az arany diktálja a szabályt?
Februárban mutatták be az Eldorádót a József Attila Színházban. A színdarabot Bereményi Géza írta, akinek ugyanezzel a címmel 1988-ban jelent meg népszerűvé vált filmje. A szerző hangsúlyozta, hogy a darab nem a filmforgatókönyv, hanem a téma színpadi változata, tehát önálló színmű. Bereményi néhány jeleneten – Funtek Frigyes rendező kérésére – változtatott is. A történethez vadonatúj zene született, amelyet Mátyássy Szabolcs írt.