Szerző:
A magyar diákokat hazaküldik a kollégiumokból
A Magyar Közlönyben már meg is jelent az a kormányrendelet, amely „a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet” alatti intézkedéseket tartalmazza. Ezek egyik legfontosabb része, hogy tilos a felsőoktatási intézmények hallgatók általi látogatása. Az Országút körképe a veszélyhelyzet kihirdetése utáni első napon készült.
Hónapokra bezártak a színházak, a mozik, a koncerttermek?
Orbán Viktor aláírásával a kormány kihirdette az ország egész területére a veszélyhelyzetet. Ez azt jelenti, hogy az Alaptörvény 53. cikke szerint a kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás vagy ipari szerencsétlenség esetén, valamint ezek következményeinek az elhárítása érdekében veszélyhelyzetet hirdet ki, és sarkalatos törvényben meghatározott rendkívüli intézkedéseket vezethet be. Összefoglalónk a kulturális veszélyhelyzetről.
A koronavírus a kulturális intézményeket sem kíméli
Rendkívüli jogrendet hirdetett, veszélyhelyzet elrendeléséről döntött a kormány a koronavírus-járvány miatt - jelentette be Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki azt mondta: „azok a döntések, amiket a kormány meghozott, bizonyos tekintetben példátlanok a rendszerváltás óta eltelt harminc év történetében”.
A IV. szimfónia magyarországi bemutatója az Óbudai Danubia Zenekarral
Dmitrij Sosztakovics IV. szimfóniáját 2020. február 28-án játszotta az Óbudai Danubia Zenekar a Zeneakadémián – Magyarországon először. Az 1935-ben írt művet a zeneszerző 1962-ig nem engedte bemutatni. Főképp arra várt, hogy véget érjenek azok a politikai támadások, amelyek 1936-tól a zenéjét érték. Milyen tehát az a mű, amely a szerző stílusában éppúgy fordulatot hoz, mint magánéletében és a hatalomhoz való viszonyában?
„Művészettudományunk heroikus helytállása”
2020. március 2-án és 3-án a Pesti Vigadó Déli Termében tartották meg A művészet közege II. című konferenciát, amelyet Fekete György nyitott meg.