Szerző:

A nő, akit csak egyszer nem látott a férje
Pályája kezdetén három év alatt tíz filmben játszott, egy ország rajongott Az aranyember Tímeáját vagy Szabó István első nagyjátékfilmjének, az Álmodozások korának Éváját játszó Béres Ilonáért. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett színésznő azt mondja: éppúgy szerette a megátalkodott karaktereket, mint a pályája elején játszott elbűvölő női szerepeket. Másfél éve jelent meg kedvenc verseiből válogatott lemeze, amely sokat elárul habitusáról, világlátásáról. Egyelőre nem játszik, de ha megérik benne a vágy, és erő is lesz hozzá, ismét színpadra áll.
NAT - történelmi lecke
Interjú Kaposi József egyetemi docenssel, a 2012-es Nemzeti Alaptanterv Bizottság elnökével, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet volt főigazgatójával
Aki a Bibliát nem látja, hanem álmodja
2020. február 22-én nyílt meg Bada Márta Ez vagyok… című tárlata Gödöllőn, a Levendula Galériában. A kiállításon olajfestmények és szénrajzok szerepelnek.
Gyermekkor, álmok, tükrök: női kézben a karmesteri pálca
A női karmestereket számos előítélet veszi körül. Megítélésük leginkább a női autóvezetőkhöz hasonlít: egyre természetesebb jelenség, mégis sokkal jobban kell küzdeniük az elfogadásért, az elismerésért. Február utolsó hétvégéjén két hangversenyen is hölgy kezében volt a karmesteri pálca. Karen Kamensek a Nemzeti Filharmonikusokat, Dobszay-Meskó Ilona a Budapesti Vonósokat dirigálta, miközben közös mű is szerepelt a két műsorban.
Egy szellemi műhely átmentése
Az asztalon, amelyet körülülünk, a kolozsvári Utunk hetilap utolsó évfolyama, 1989-es, mellette a Helikon első, 1990-es bekötött számai. A lap neve megváltozott 1989 decemberében, de néhány hagyomány tovább élt. Szilágyi István és Király László meghatározó szerepet játszott a folyóirat újraszervezésében, őket kérdezem a változásokról.
Rendezni végre közös dolgainkat
Rendhagyó videóperformansszal ünnepli március 15-ét 139, az ország legkülönbözőbb színházaiból és társulataiból összegyűlt fiatal színész.