"A 60-as évek derekán az a veszély fenyegetett, hogy egyetemi hallgatóból üzemszerűen termelő forgatókönyvíróvá válok” – emlékszik vissza Bódy 1983-ban, a Jelentéstulajdonítás a kinematográfiában című esszéjében. Valóban: pályája az írás felől indul, de hamar kapcsolatba kerül a filmezéssel, és ezt választja. A fordulópontot az 1969-es Agitátorok című film jelenti. Bódy még „csak” forgatókönyvíró és az egyik főszerepet játssza, de ha hozzáolvassuk filmelméleti írásait, egyértelmű, hogy ez az alkotás már teljes mértékben az ő gondolkodását tükrözi.

/Bódy Gábor Kompozit: GrabberRaster/

Az Agitátorok a Tanácsköztársaság ötvenedik évfordulóját ünnepelő mozinak tűnhet, hiszen az erre kiírt pályázatra készült. Mégsem beszélhetünk a pártállami ideológiát kiszolgáló filmről, mert a kulturális vezetés végül nem engedélyezte a bemutatását. Vajon miért?

A történet 1918–19-ben játszódik. Lelkes fiatalok megalakítják a Magyar Kommunista Párt intellektuális csoportját, úgy vélik, a legfontosabb feladatuk a baloldali ideológia terjesztése, a munkások megnyerése. Ennek eszköze az agitáció, de gyakorlatát eltérően értelmezik a résztvevők, ahogy az új társadalmi rend kialakítását és annak részleteit is másképp képzelik el. Ezért folytonos közöttük a vita, az elvek ütközése.

A film megtörtént eseményeket dolgoz fel. A forgatókönyv kiindulópontja Sinkó Ervin Optimisták című regénye, amely a Tanácsköztársaság eseményeiben résztvevő szerző visszaemlékezése. A film mégsem irodalmi adaptáció, és nem történelmi tabló. Bódy elsősorban az elméleti vitát jeleníti meg: ezzel teremt kapcsolatot az 1918–19-es és az 1968-as események között.

De a Kádár-korszak derekán nem lehetett reflektálni a 68-as eseményekre, sem a Franciaországban, és főként nem a Csehszlovákiában történtekre.

Az Agitátorok lényegi eleme, hogy a forradalomra készülő kommunisták teoretikus vitái azt üzenik a nézőnek, hogy a szocializmus hatalmi-társadalmi alapjai is megkérdőjelezhetők. Közvetve ezért tiltották be a filmet. A kimondott indoklás szerint túlságosan „cheguevarás”, forradalmi hevületű, ami az 1968-ban lezajlott „maoista” per miatt már nem volt szalonképes. Ehhez kapcsolódik tiltásának másik fő oka: Révai Gábor szereplése.

A filmhez Bódy számos amatőr, nem gyakorló színész választott. A művészeti élet perifériáján mozgó underground és avantgárd alkotók tűntek fel a vásznon (például Ajtony Árpád, Szentjóby Tamás), valamint a készítők köréhez tartozó Földes László (később Hobó) és Révai Gábor. Utóbbival kapcsolatban problémát jelentett a 68-as per, a bíróság szerint bűnrészes volt, és felfüggesztett ítéletet kapott, De arról sem feledkezhetett meg a rendszer, hogy apja, a tíz éve elhunyt Révai József – az 50-es évek sztálinista kulturpolitikájának hírhedt vezetője – egyre kevésbé tartozott a vállalható emlékű elvtársak közé. E kettős bélyeg tette lehetetlenné a film bemutatását.

Az Agitátorokat végül 1986-ban láthatta a közönség. Fontos kiemelni, hogy az 1968-as eseményekre csak Jancsó Fényes szelek című filmje és Bódynak ez az alkotása adott ideológia választ. A vizuális megformálás is friss és reflexív, ami az akkoriban készült Godard-filmek hatását tükrözi.

Bódy Gábor életművében kiemelt jelentőségű az Agitátorok, mert témája és motívumai visszatérnek későbbi alkotásaiban. A valóságértelmezés, a jelentéstulajdonítás kérdése elméleti munkáiban is fontos szerepet játszik, gondolhatunk az archív felvételek beillesztésére a forgatott anyagba, amiből később új irányzat születik (Bódy: Privát történelem, Forgács Péter: Privát Magyarország).

Az Agitátorokban a legfontosabb annak a viszonynak a bemutatása, amely Bódy Gábor és a hatalom között kialakult. Későbbi filmjeiben is rendszeresen szólt erről a változó kapcsolatról. Alkotásaiban nyomon követhető, amint Bódy a rendszer megváltoztatásába vetett hittől eljutott annak felismeréséig, hogy semmilyen rendszerben nem lehet helye annak, aki csak azon kívül képes meghatározni önmagát.


/Indulókép: Bódy Gábor: Agitátorok Kompozit: GrabberRaster/