A rendszerváltás a hazai könnyűzenei életre is rányomta bélyegét. A korszak lemezei közül a pártállami cenzúrát sokszor megtapasztaló Hobo Blues Band (HBB) kilencedik, Tábortűz mellett című dupla stúdióalbumát választottam ki. Az 1990-ben megjelent, találó összekötő szövegekkel tarkított nagylemez mély gondolatokat, a politikáról adott aktuális „hangulatjelentéseket” közvetít, de Hobo módjára, a tőle megszokott élcelődő, keserédes, ugyanakkor (ön)ironikus stílusban. „A legendák maguktól születnek. Senki sem csinálhat magának, és mások sem csinálhatnak neki, mert úgy jár, mint Kun Béla.”

A HBB egyik legerősebb felállásával – Tátrai Tibor és Tóth János Rudolf gitározott, Póka Egon basszusgitározott, és ő volt a zenei rendező is, Solti János dobolt – elkészített lemez legalább olyan előkelő helyet foglal el Hobo életművében, mint az 1984-es Vadászat. Az album – amelynek minden számához Hobo írta a szöveget – jócskán merít a kommunizmus élményeiből, sőt, azokról már nyíltan beszél, ahogy jelzi az átmenet ellentmondásosságait és a közép-európai lét fonákságait.

A csendes, laza zsánerű lemeznyitó Emigráns blues a szülőhazájukat kényszerből elhagyók rezignáltságán túl az itthon maradt kisemberek rendszerváltás utáni bizonytalanságát is bemutatja („Kovács úr, mi lesz?”). A szám főhőse viszont szembe mert menni a többséggel, elhagyta hazáját, amely annyira kisstílűen bánt a zsenijeivel, hogy még „Bartók sem maradhatott”. Most olyan helyen él, ahol a nyugati álom nem vált valóra – farmerrel és rágógumival kereskedik –, mégis jobb, mint otthon, ahol a szülei már belefásultak a hétköznapok szürkeségébe. Hobo interpretációja szerint azonban mégsem tudnak a bevándorlók beilleszkedni, mert a befogadó országban csak közöttük lehet élni, de nem velük, ettől marad idegen a jövevény. A szökevények hajójában Hobo a múlt rendszert annak egyik jellegzetes figurájával, a pizsamás házmesterrel azonosítja, miközben a politikai üldözöttnek úgy kell menekülnie a tetőn át, hogy indulás előtt még fogat sem tud mosni. De ami ezután jön ebben a számban, az még elkeserítőbb: az anyagi megbecsültség ellenére sehol nem érzik magukat otthon az emigránsok. Bár megtanulták befogadó országuk nyelvét, ennek ellenére magyarul álmodnak és sírnak.

 

Az emigráció egy másik aspektusát jeleníti meg a Gyáva bohóc, amely megfutamodásként értékeli, ha valaki otthagyja a családját helyzete kilátástalanság miatt. A szabadságvágy és a kilátástalanság ebben az esetben erősebb volt, mint a családi kötelék, az alvó fiától búcsúzott a „részeg rémek bolondja”, aki maga is sokszor a pohár fenekére nézett, bizonyára a hatalmat gyakorlóktól elszenvedett megalázottság keserűsége miatt. A kiszolgáltatottság és a mély csalódottság, a teljes reményvesztettség árad ebből a Tony Lakatos szaxofonjátékával uralt nótából. Az album egyik legismertebb száma, a Rock and roll doktor a kelet-európai kivándorlók  alkoholba fojtott beilleszkedési zavarát mutatja be. Ők azok, akik a vasfüggönyt békésen szidták, és Lenint is parodisztikusan idézték. Újfent rocktörténeti a pillanat: először lehetett lemezen szidni hivatalosan és konkrétan a megszálló orosz csapatokat, és ezt a ziccert ebben a tételben Hobo nem hagyta ki („megszállt az ördög, mint az oroszok”). Amerika ezzel szemben hamis illúzióként az ígéret földjeként szerepel, ahol Hobo tréfás véleménye szerint még a férfierő problémájára is a megfelelő recept a rock and roll doktor feltárcsázása.

A lemezen a pörgős rock and roll után a zenei szerkesztés aranyszabályai szerint a Tátrai–Tóth-duó előad egy lassú nótát, amelyben „egy rossz magyar New York-ban” végigutazza az Egyesült Államokat a Greyhound Busszal – ez A blues nyomában.

Ilyet se csinálhatott volna egykönnyen magyar állampolgárként, ha nem dől le a berlini fal, és nem vágják át a vasfüggönyt. Megjelenik az Amerikában mindennapos fehér-fekete társadalmi különbség, a szegények busza csak az utóbbiakat és Hobót szállítja. Utca- és bárzenészekkel is találkozunk, egyikük alkoholista és nyomorog, a másik pedig eljátssza Louis Armstrongtól a Basin Street Bluest. Nagy kontrasztban áll ezzel a világgal a Hely a térképen című számban Magyarország, a „csavargók börtöne”, ami „zöldre, vörösre vert”, a múltból sem tanuló „majomország”, amelyet félt, hogy ne váljon Balkánná, mert a „márciusi ország” ezzel együtt „kísérleti nyúl”. Alighanem e legutóbbit tekinthetjük a rendszerváltásban betöltött szerepünk értékelésének.


A Dőlnek a szobrok a szocializmust megéltek poszttraumás indulója, a negyvenéves szellemi szolgaság utáni felszabadulás érzetének megnyilvánulása, amikor kiderül, az embereknek nem kellenek már a vezérek. Az Éjszakai Budapest Blues egy szerelmi csalódás története, amelyben megismerhetünk néhány vendéglátós sztereotípiát: a lopós főnököt, a markecoló nőket, a langyos söröket, Sovánka Terézia zongoristanő és a „duplaseggű banyák” kontrasztpárját. Azonban a legfontosabb ebben a számban a múlt besúgóhálózatának emléke: „A pincér BM-es, a mixer ÁVH-s, a WC-s néni vajon mit tudhat?” A rendszerváltás egyik tabutémája tűnik fel a Temető tangóban, amely megidézi Rákosi Mátyás, Gerő Ernő és Kádár János szellemét, és azt sugallja, hogy a nagy csinnadrattával és nem minden politikai képmutatás nélkül levezényelt újratemetések is – paradox módon – a szabadság eljövetelét jelzik. Azonban az igazi fricska a „Tavaly temették, kiásták újra, / Ártatlan volt, hát ezt is kibírja” sorokban rejtőzik, ami utalás lehet Nagy Imre újratemetésére, de persze az összes jeltelen sírra is.

Hobo megírta ezen a lemezen a Vadászat album epilógusát is, A vadászok kivonulását, amelyben „rossz, törpe kis hősök menetelnek sorban”. A dal Horváth Kornél ütőhangszeres közreműködésével hívta fel a figyelmet a kommunizmus visszatérésének veszélyére, ugyanakkor nyíltan megkérdezte a szovjet hadseregtől, hogy „Mikor mentek végre haza?”. A kisembereket megtestesítő Keljfeljancsi hányattatott életéről énekel Tóth János Rudolf hangján, aki mégis örül, hogy noha szegények maradtak, de ennek ellenére jókedvűek, és „a sapka csörög már, nem a bilincs”. Legott hozza is magával a szabadságot jelképező lyukas 56-os zászlót, mert megértette, hogy „itt az idő a változásra”.

A Kádár-rendszerben tabunak számító, konfliktusoktól terhelt magyar–román kapcsolatról lehet hallani A látogató című dalban, amit Hobo leginkább Rómeó és Júlia családjainak ellenségeskedéséhez hasonlít, miközben szívfájdító módon csak látogatók vagyunk ott, ahol valaha otthon voltunk. Mindezt azonban talán feledteti, hogy A szabadság angyala táncol „a hulló csillagok között”, miközben az egész ország a rendszerváltással a megnyugvás kis szigete lett.

 



A lemez végén a Tábortűz mellett Hobo elmeséli életét és országunk történetét sajátos szemüvegen keresztül, és mint egy rossz álmot, elbúcsúztatja a kommunizmust, amivel együtt jár az erkölcsi megtisztulás.

Földes László alias Hobo több mint négy évtizede énekel, szaval, tanít, görbe tükröt tart elénk és komédiázik, többek között ezekkel a groteszk korrajznak beillő számokkal is.

/Indulókép: A Hobo Blues Band koncertje közép-Európa első nemzetközi bluesfesztiválján, amelyet 1990. szeptember 14. és 16. között tartottak a Petőfi Csarnokban. Fotó: Földi Imre/MTI/