Már a télen bejelentette, hogy ezen a nyáron visszavonul a jelenkori magyar labdarúgás egyik legismertebb játékosa, a Mol Fehérvár FC csapatkapitánya. Juhász Roland egyike azon kevés hazai labdarúgóknak, akik külföldön is helytálltak, komoly pályafutásukban nemcsak a hazai bajnokságban elért eredményekre lehetnek büszkék, hanem arra is, hogy a belga élvonal meghatározó együttese, az RSC Anderlecht szurkolói mai napig a kedvenceik közt emlegetik nevét. 

Juhász az MTK-val egyszer, a Videotonnal kétszer nyert magyar bajnoki címet, az RSC Anderlechttel pedig négyszer lett első a belga ligában. Háromszor választották meg az év magyar labdarúgójának. A válogatottban összesen 95 mérkőzésen szerepelt. Az impozáns számsor miatt dönthetett legutolsó csapata, a Mol Fehérvár úgy, hogy egy 54 perces filmmel tiszteleg visszavonuló csapatkapitánya előtt. A filmben megjelennek Juhász  Roland hazai klubsikerei és válogatottbeli emlékezetesebb megmozdulásai is, de a készítők a korszak több meghatározó játékosát és edzőjét is megszólaltatták.  

Bár az amerikai major-sportoknál gyakori, idehaza meglehetősen ritka, hogy egy-egy sportolóról visszavonulása alkalmából klubja portréfilmet készíttesen. A JR 23 éppen ezért úttörő vállalkozás.