A közelmúltban jelent meg Kállai Márton André Kertész-nagydíjas fotográfus Matuzsálemek című kötete Kovalik Máté szerkesztésében. A fotóalbumot a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban mutatták be telt házas érdeklődés mellett. Témája pedig, ahogy az az alcímében is olvasható: Magyarország nagy fái.

Feltartóztathatatlanul bontakozik ki a mesterséges intelligencia, közel van, mondják, a szingularitása, amikor már emberi beavatkozás nélkül fejlődik. Nézzük mindezt technooptimista derűvel?

A puritánokról még a tájékozottabbaknak sem a szent szerelem eksztázisa és a meditatív lelkiség jut az eszébe. A hitviták heve máig torzítja látásunkat, de ha magukat a szerzőket olvassuk, meglepetésben lehet részünk.

Különös torony magasodott évszázadokon át elhagyatottan a somogyi tájban, Ádánd község határában. Az Árpád-kori hetyei templomnak csak négyzetes téglatornya maradt meg a pusztában szoborként, végső pusztulásra vagy megmentőkre várva emlékeztetett a régmúltra.

Kurtág Györgytől tanulta, hogy zeneszerzőként, zenészként ne higgyen el magának mindent, amit gondol, ne váljanak rutinná zenei megoldásai, s dirigensként vigye tovább az előadói tradíciót. Vajda Gergely új darabot komponált Mestere századik születésnapja előtt tisztelegve.

Mécs László az 1930-as évek elején, akkor írta Vád- és védőbeszéd című versét, amikor Európa és hazánk is válságos időket élt át. Az első világháborút követően sokan menekültek el szülőföldjükről, nehezen találták a helyüket, és nagy szegénységben tengődtek.

Reisz Pál ferences szerzetessel, az esztergomi ferences gimnázium egykori igazgatójával, a Parma Fidei–Hit Pajzsa-díj idei várományosával beszélgettem szerzetestanári hivatásáról, s arról, hogyan élte meg gyerekfejjel a göngyösi ferences rendház bezárása körüli időszakot.