ENSZ-klímakonferenciák megszokott koreográfiájává vált, hogy az államok mellett gazdasági szereplők is több-kevesebb meggyőződéssel vállalásokat tesznek üvegházhatású gázkibocsátásuk mérséklésére. S azután, az államokhoz hasonlóan, a gyakorlatban mindenféle akadályok, gátló körülmények lépnek föl…

Végképp eltörölni a múltat nem is olyan egyszerű, klasszikusokat a színháztörténetből kiradírozni például reménytelen vállalkozás. Napjaink ideológiai divatjaihoz igazítani őket ehhez képest gyerekjáték, főként ha a kultúra felkent őrei bőkezűen finanszírozzák az ezt célzó „kutatómunkát”.

Ott kezdődik a restaurátorművész munkája, ami a műgyűjtők és laikusok rémálma. Ebbe a csodákkal, felfedezésekkel teli világba kalauzol a Gránátalma a szárnyasoltáron című album, amelyet a hajdani restaurátor-doyen, Szentkirályi Miklós jegyez.

Majd száz kitüntetése után, 2023-ban kapott Nobel-díjat Karikó Katalin a szintetikus mRNS alapú vakcinák orvosi technológiájának kifejlesztéséért. Ugyanebben az évben a Magyar Szent István-renddel tüntették ki a Széchenyi-díjas magyar-amerikai kutatóbiológust. Idén pedig Ferenc pápa a Pápai Életvédő Akadémia rendes tagjává nevezte ki. Életútjáról beszélgettünk.

San Polo (Velence) címmel nyílt Péntek Orsolya festőművész-író olajképeit bemutató kiállítás az Újbuda Galériában. Az aprólékos, egymáson áttetsző olajfestékrétegekből épített festmények absztrakt színnyelvi jelekbe kódolják át a város örökösen változó arcát, és egyszerre idézik fel víz-fény-színjátékait és a különféle emberi tudatállapotokat. A tárlat kapcsán beszélgettünk.

 Fölfedezést jelent a kötet, mert szerzőjének neve csupán néhány mondattal szerepel a magyar irodalom évkönyveiben. A régi, 1965-ös Magyar Irodalmi Lexikon német, horvát és magyar verseskötetét, bulgáriai útirajzát, továbbá műfordításait említi. Most viszont – Mészáros Andornak köszönhetően, aki alapos filológiai hátteret rajzolt mögé – megismerhetjük a horvát fővárosban játszódó izgalmas regényét az első világháború idejéből, s hozzá még e mű folytatásának tekinthető naplóját is. Ha úgy tetszik, irodalmi mű és történeti dokumentum egymás mellett.

Ki is volt a millennium évében született írónő? Zágrábi magyar. Értelmiségi családból való, amikor – az 1910-es népszámlálás szerint – a városnak mintegy négyezer magyar lakosa volt a hetvennégyezerből. Ez idő tájt leginkább talán Pécshez lehetett hasonlítani, még földrajzi fekvésükben is találunk párhuzamot: ott a Mecsek, itt a Sljeme magasodik fölötte. Ekkorra lett a lendületesen fejlődő nagyváros Horvátország Száva melletti központja. Itt kezdte magyar–német szakon tanulmányait Tarczay Gizella a zágrábi Ferenc József Tudományegyetemen – amely fontos színhely a regényben –, ahol 1904-től létezett már magyar tanszék.

Egy fiatal lány napló formájában elmondott vallomása a regény. Magáról beszél, az első szerelemről, tanulmányairól, irodalmi élményeiről. Abban a sajátos közegben, amit a korabeli „fehér város” (Zágráb epitethon ornansa) jelentett szellemi légkörével, sokszínű nyelvi világával, nemzetiségi feszültségeivel. A városi társadalom különböző csoportjainak életéből villannak föl pillanatképek, emberi gesztusok jelennek meg, ahogy őket az elbeszélő átélte, személyesen megtapasztalta. Végig érzelmi fűtöttség jellemzi a szöveget. Megoldhatatlan nagy dilemmák lelki földolgozását követhetjük nyomon, kétségeket, vívódást, mély önreflexiót a próza ragyogó nyelvén.

A magyar irodalom történetében joggal tarthatjuk számon a szecesszió nőírói között a szerzőt. Ha a lélektani elemzés mélységét, a mű érzelmi gazdagságát, stíluseszközeit tekintve keressük rokonait, három jelentős mű: Czóbel Minka Két aranyhajszál (1908) és Tormay Cécile Emberek a kövek között (1911) című regénye, továbbá Lesznai Anna jóval később (1966-ban) megjelent, több nemzedék múltját bemutató nagyregénye, a Kezdetben volt a kert juthat az eszünkbe.

Október 22-i az utolsó bejegyzés: „Mától kezdve itten Jugoszlávia van”. Amikor Tarczay Gizella már Magyarországon élt, hiába próbált regényének kiadót találni, nem sikerült. A zágrábi horvát leánygimnáziumban pedig 1918 novemberében nem maradhatott magyar volta miatt. Évtizeddel később Magyarországon talán azért nem siettek könyvét kiadni, mert túlságosan megértő a horvátokkal szemben, minden csalódása ellenére ő közvetíteni szeretett volna a két kultúra között. A Napló valójában A hűtlen folyam folytatása, az 1918-as év következő napjának dátumával kezdődik. Ez a rész azonban nincs úgy megszerkesztve, mint a regény. Német és horvát idézetek szerepelnek benne fordítás nélkül, ragyogó stílusa is döccen itt-ott, érezhetőn befejezetlen munka.

Élettörténetének új szakaszát ismerhetjük meg belőle. Hiába kap egyetemi diplomát és szerez doktori címet, egy főtéri virágárusüzletnek lesz a beosztottja Zágrábban. Könyvelést tanul és újabb nyelvekben tökéletesíti magát, mintha előre érezte volna további sorsának alakulását. A kitűnő bölcsész, a verseket több nyelven próbáló irodalmár és a próza avatott mestere később Magyarországon az irodalmi életnek csak a perifériáin tudott megjelenni.

Amúgy az egész szöveg egyedülálló híradás az első világháború alatti Zágráb magyar közösségéről, a hely, a hétköznapi élet gazdag rajzával. Mintha a kis magyar Atlantiszról kapnánk tájékoztatást. Mégpedig belülről tudósítván azokról a napokról és percekről, amikor fölbomlik az Európában példa nélküli nyolcszáz éves közös államiság.

A szerző irodalom- és művelődéstörténész

Tarczay Gizella: A hűtlen folyam. Napló. Zágráb, 1916–1919, Szent Adalbert Közép- és Kelet-Európa Kutatásokért Alapítvány, Budapest, 2023, 404 lap

A rendszerváltozás utáni magyar külpolitika legfontosabb eredményeként huszonöt évvel ezelőtt csatlakoztunk a NATO-hoz. Az EU-tagságunknál is fontosabb ez, mert a történelem legsikeresebb katonai-politikai szövetsége biztosítja a gazdasági kibontakozásunkhoz nélkülözhetetlen békét.

A „neoliberális” gazdaságpolitikára ma rájár a rúd. Jobb- és baloldali politikusok rendre
kiátkozzák. Már csak ezért is érdemes egyik fő szószólójának szellemi arcélét felvázolni.

Szekszárd főtere az utóbbi évtizedben mélyreható változáson ment keresztül. Díszburkolatot kapott, középületei megújultak, a gépjárműforgalom csillapodott. A házak, épületegyüttesek építészettörténeti panteonként mutatják az elmúlt évszázadokat.

XXXX