Ám mielőtt a Közép-Európa-gondolat négy kiemelkedő helyszínét – Szegedet, Brnót, Krakkót és Kassát – szemügyre vennénk, mindenképpen tennünk kell egy kitérőt, hogy a Monarchia fővárosaira, Bécsre és Budapestre vessünk egy-egy pillantást. Kosztolányi találóan fogalmaz Bécs, a verkliváros útirajzában, mikor azt írja: „Budapest és Bécs barátságáról beszélnek? Nem ismerek két ellentétesebb várost.” Ehhez

Hanák Péter történész munkáit olvasva hozzátehetnénk: nem ismerünk két ennyire különböző körutat sem.

A Ring, ahogy a világ ismeri, maga az elegancia, a parkok, paloták nagyszerű együttese. Az ember önkéntelenül is lassít, szinte múzeumban érzi magát. A Ringen kicsit kényelmetlen, de makulátlanul tiszta cipőben érdemes végigsétálni, a téli hidegben is könnyű kabátban. A Ringen a villamos is csak díszlet, ahogyan a kávéházak is azok, egy hatalmas színház kellékei. A Ringen belül megmaradt a régi Bécs, tőle kívül pedig metropolisz született. A városszociológia nyelvén fogalmazva a bécsi Ring a maga korában és ma is éles határ a Belváros és a kerületek között, nyitott terekből álló modern kori szociális városfal.

A budapesti Nagykörút ezzel szemben önmagába forduló széles boulevard, amelyet a villamos tart állandó mozgásban.

A Nagykörúton a történelemnek sem volt ideje megállni.

A kávéházakat presszók, a presszókat állami üzletek, az állami üzleteket olcsó kocsmák váltották fel. A Nagykörút minden egyes szakasza a kerületek része is egyben, a körúton innen és túl élők találkozási pontja, sőt ennél is több, a Ferencvárostól Lipótvárosig tartó városegyesítés emléke. A két főváros mintája ott élt minden monarchiabeli polgár lelkében. Egész pontosan Bécs mindenkiében, Budapest inkább csak a királyságban élőkében. Ha tehát a négy körutas várost meg akarjuk érteni, képzeletben egy a „bécsi” Brnótól, a bécsivé lett Krakkón, a bécsiből budapestivé vált Kassán át, a Budapestet követő Szegedig ívelő skálát rajzolhatunk fel mérceként.

A Teréz körút az Erzsébet körút felől nézve, előtérben a Király utcai kereszteződés, 1900 körül
Képforrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára/Klösz György 

 

Brno első ránézésre Bécs kistestvére, a bécsi Ludwig Förster építész vetette papírra körutas városszerkezetét. Ezért sokan gondolják ma is, hogy a Špilberk vára alatt sorakozó múzeumok és iskolák, a keleti oldal parkjai, a Votivkirche „kicsiny megfelelője”, a vörös templom (Heinrich von Ferstel munkája) mind-mind bécsi mintára születtek. Adam Guzdek brnói építész azonban leegyszerűsítőnek tartja ezt a képet. A brnói körút jóval korábban formálódni kezdett,

az 1860-as évekre már adottak voltak főbb elemei: a várost, egész pontosan annak erődítményeit megkerülő út és a sétára hívogató fasorok. A brnoi Ring a maga épületeivel már ebbe a kész rendszerbe, harmadik elemként illeszkedett bele.

Az azonban kétségívül bécsies, hogy a sok terv közül végül elvetették azt, amely a körútra merőleges terekben gondolkodott, így hozva létre élénkebb kapcsolatot az óváros és a lebontott erődítésen túli városrészek között.

Krakkóban Brnóhoz hasonlóan előbb beszélhetünk körsétányról, mint körútról. Mivel itt nem újkori erőd, hanem a középkori városfalak jelölték ki a helyszínt, egy majdnem szabályos körforma született, melyet fákból és virágokból „építettek fel”. Kamil Ruszała krakkói történész szerint a Planty a megerősödő polgárság élettere. Ami a barokk kastélyoknál a kert, az a XIX. századi városban a közpark: találkozóhely, bálterem és szalon, a mindennapok nyaralóhelye. Egyszerre nyitott és zárt tér, hiszen, bár közparkoknak nevezték őket, valójában csak a polgárság használhatta azokat.

A XIX. század végén bécsi mintára a Planty „ringesedett”: paloták, közintézmények kaptak helyet a zöld lombok között. Krakkó a XX. század elején Kis-Lengyelország fővárosa, ambiciózus tervekkel.

Ekkor jelölik ki a második, külső körutat, amely azonban csak a függetlenség elnyerése után épül ki. A külső körút széles közlekedési folyosó, ahol a kor divatja szerint középre került a sétány. Ezt aztán a második világháború után leszűkítették, így ma kicsit olyan hatása van, mint az autópálya zöld elválasztósávjának.

Villamos halad végig a Tisza Lajos körúton, Szegeden
Képforrás: Wikimédia Commons

 

Az autóforgalom a körút halála. Szeged nagykörútja is szenvedi a mértéktelen közlekedési terhelést, de persze nem ezért, hanem városszerkezeti rendszere okán tűnhet Pest kicsinyített másának. A térképen a kis- és nagykörút vonala pontosan megfeleltethető a pesti példának. Mindez nem véletlen, hanem a pesti városépítő, Lechner Lajos 1879-es árvíz után készült rendezési tervének folyománya.

Jobban szemügyre véve azonban Szegednek nem két, hanem négy körgyűrűje van. Az első a régi vár körüli kettős parksáv, utána a két „pesti körút”, majd legkívül a vasútvonalakat is magába foglaló körtöltés.

Ezek közül kétségtelenül a Tisza Lajos körút képviseli legtisztábban a körút eszméjét: villamost kapott, tágas tereket, szecessziós palotákat, köztük a franciás Magyar Ede-féle házakkal, valamint neogótikus templomokat. Utóbbiak Schulek Frigyes munkái, de nemcsak ezért feltűnőek, hanem azért is, mert a katolikus város itt protestáns arcát mutatja. Minden építészeti törekvés ellenére a Tisza Lajos körút sosem vált olyan kulturális toposszá, mint a pesti minta. A szegedi irodalom géniuszai, Tömörkény István és Móra Ferenc, majd a néprajzos Bálint Sándor sokkal otthonosabban mozgott az alsóvárosi és tanyasi parasztporták közt, mint ezen a makettszerű Budapesten.

Kassa Fő utcájából nem lett körút
Képforrás: Kassa képeslap gyűjtemény/Wikimédia Commons

 

Felemás sikere ellenére Szegeden a körútrendszer a városszerkezet tartós részévé vált. Nem úgy Kassán, ahol a mai városlakók s az építészek is visszakérdeznek, ha ilyesmi után érdeklődünk. Pedig a századfordulón hét-nyolc utat is körútnak neveztek, még ha nem alkottak is szabályos kört, sőt, éppenséggel négyzetes formát rajzoltak ki. Kassa bécsi mintára kezdte el lebontani erődítéseit, hogy ott a Ringhez hasonló impozáns tereket hozzon létre. Hiányzott azonban a pénz, így a nagyszerű fasorok mellett jól jövedelmező kaszárnyák épültek, velük szemben pedig a kassai polgárok építettek csinosnak szánt, de végső soron szerény városi házakat. Csak a századforduló környékének modernizációs hulláma töltötte meg a körutakat közintézményekkel. Főként budapesti építészek kaptak megbízást, akik a Magyar Királyság formanyelvét, a késő eklektikát és a magyaros stílust preferálták. Kassa ekkor vált magyarrá.

Kassán a körút azonban sosem tudott versenyezni a Főutcával, még ma is kicsit idegenül szegélyezi az óvárost.

Ján Sekan kutatásaiból tudjuk, hogy az első világháború alatt még készültek tervek egy „valódi körút” kiépítésére, aztán a csehszlovák időkben lassan feledésbe merült ez is.

A körút jelenség nem közép-európai kizárólagosság. Az azonban igen, hogy a körútkoncepció a két akkori főváros, Bécs és Budapest építészeti fejlődésén át jutott el a régi Monarchia regionális központjaiba. Ennyiben ezek a körutak ma is képviselnek valamit a bő egy évszázada letűnt közös államiságból, talán jobban és kézzelfoghatóbban is, mint az anyakönyvek vagy más levéltári dokumentumok. Benne élünk, használjuk ezeket a tereket, és öntudatlanul is otthonosan mozgunk bennük mi, közép-európaiak.

A Visegrádi Alap által támogatott, a Magyar Nemzeti Levéltár vezetésével megvalósult, Körutak a visegrádi országokban plakátkiállítás tárlatát – melynek Tamáska Máté a főkurátora – 2025 októberében mutatták be Szegeden az MTA SZAB székházban, 2026-ban pedig Krakkóban, Brnóban és Kassán láthatja a közönség.

 

Nyitókép: A bécsi egyetem a Ringen 1890-1900
Képforrás: US Library of Congress, Prints and Photographs Division, Photochrom Prints Collection/Wikimédia Commons