Országút

Töltelékzene, töltelékszöveg
Az öregedés kétségtelen jele, amikor az ember észreveszi, hogy rettenetesen unja azt, amivel évről évre nyakon öntik az aktualitást a maguk módján értelmező médiumok.

A megépített múlt
A barokk főhomlokzat, akárcsak a másik két oldalhomlokzat történelmi elődjének örökségét jeleníti meg, a kortárs szemléletű negyedik és az épületbelső azonban az egykorinak legfeljebb részleges másolata. Berlin újonnan felépített korabeli porosz királyi, majd császári palotáját, a Berliner Stadtschlosst 2020. december 16-án – a világjárvány miatt nagyrészt csak digitálisan – nyitották meg.

Európának ma nincs hőse, pedig lehetne: Hunyadi
A Magyarságkutató Intézet feltárta Corvin János és Kristóf lepoglavai sírját, hogy a csontok archeogenetikai vizsgálatával meghatározhassa a csak férfiak között öröklődő génszakaszt, és így a székesfehérvári osszáriumban azonosíthassa Mátyás király maradványait. Az elsődleges cél a nagy király méltó nyughelyen való eltemetése. A távlati cél azonban vélhetően a Hunyadi-család származásának megállapítása.

Múzeum otthonról - Művészi lázadás a közhelyek ellen
A századforduló talán legjelentősebb művészeti mozgalmáról, a szecesszióról mint internacionális tendenciáról beszélhetünk, amely ugyanakkor önálló nemzeti stílusvariációkat is teremtett.
Katolikus tanácsok a katolikus elnöknek
José H. Gomez Los Angeles-i érsek, az USA Püspöki Konferenciájának elnöke közleményt adott ki Joseph R. Biden beiktatása alkalmából. A Magyar Kurír által közzétett teljes szövegből idézünk néhány fontos gondolatot.

Jubileumi évet indított a Katolikus Karitász
2021 a Karitász kettős jubileumi éve, amelyben megalakulásának 90. és újjáalakulásának 30. évfordulóját ünnepli.
A nagy átadások éve
A megújult borsi Rákóczi-várkastélyról, határon túli megújuló templomokról, a Rómer Flóris-tervről, a Népi Építészeti Programról nyilatkozik Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója.

Különös házasság
Régi film, színes film, hazug film.

Találkozásaim Herczeg Ferenccel
Osztálytársamhoz többször utaztam az egykori Hidegkúti úton (ma Hűvösvölgyi út) a 83-as villamossal Hűvösvölgy felé. Talán soha nem figyeltem volna fel a villára, melynek homlokzatán HF monogram volt olvasható, de egy alkalommal két sétáló öregúrra lettem figyelmes. Meglepve ismertem fel egyikükben a korábban újságokból jól ismert arcot: Herczeg Ferenc sétált ott. Beszélgetőtársát nem ismertem fel, pedig Rajnai Gábor, a neves filmszínész volt a partnere.

Ősmagyar naphéroszok
Elveszett, eltűnt, elfelejtődött volna a magyar mitológia teljesen és végérvényesen a Kárpát-medencében töltött legutóbbi 1100 évünk alatt? Toót-Holló Tamás író, irodalomtörténész, a Magyar Nemzet főszerkesztője vallja – és igazolja is, hogy nem.