Orbán Viktor és Emmanuel Macron a párizsi Elysée-palotában 2019. október 11-én. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs
A svéd közgazdász-újságíró szerint Macron és Orbán párosa képviseli az új európai irányt.
A világ legrégibb, 1828 óta megjelenő politikai hetilapja, a konzervatív Spectator érdekes elemzést tett közzé a héten a francia elnök és a magyar miniszterelnök mind szembeszökőbb közeledéséről.
A szerző, Fredrik Erixon, a European Centre for International Political Economy alapító munkatársa és a lap rendszeres szerzője a Financial Times szerint Brüsszel 30 legbefolyásosabb személyisége közé tartozik, ami írásának némi többletsúlyt ad. A Brexittel, kezdi okfejtését a svéd közgazdász, mindenki azt hitte, hogy mostantól fogva az Uniót a francia–német szövetség uralja majd. Csakhogy Németország elmerült Merkel örökségének feldolgozásában, utódlásának lebonyolításában. Macron sose szívelte, hogy a nagyhatalmú hölggyel kell osztoznia a színpadon, de most hirtelenjében új párja akadt: Orbán Viktor személyében olyan erőskezű vezető, akinek a befolyását sokan ódzkodnak elismerni.
Mindketten a szerzetesi fegyelem jegyében uralkodnak: számon kérik mindenkin ortodoxiájuk követését. Királyokként szorítják engedelmességre alattvalóikat, és nem hagyják, hogy ügyeikbe más beleokvetetlenkedjék. Orbán megveti a független bíróságokat, s nem tűri hatalma ellenőrzését. Nem lehet egy kalap alá venni Macronnal, bár a francia elnök egyre inkább utánozza a magyar vezetőt.
Erixon több területen vél hasonlóságot látni a két politikus pályafutásában: liberálisként indultak, mára illiberális intézkedéseket hoznak: szorongatják a sajtót, igyekeznek rendeleti úton, vagy az országgyűlés megkerülésével, vagy szerepcsökkentésével kormányozni. Rühellik az iszlámot. Orbán ugyan kijelenti, hogy tiszteli azt, de a muszlimok azért csak maradjanak Európán kívül. Vallásszabadságot csak a keresztényeknek tartana fenn. Macron ezzel szemben megátalkodott szekularistaként indult, de mostanra illiberális módon meg akarja rendszabályozni az iszlámhívők magánéletét.
A gazdaságban mindketten a szabadpiac híveként indultak, mára azonban a verseny és az állami támogatás szigorú uniós szabályozásának lazításáért állnak sorompóba. Dirigisták, állami irányítás alá vonnak mindent, amit csak lehet. Macron, akit a Brexit és a trumpi populizmus elleni orvosságként, hithű föderalistaként ünnepeltek, mára a de Gaulle-i államok Európája: az állam által és az államért kormányzott Európa mellett kardoskodik.Mindketten egymás ellenségének állítják be magukat, miközben Brüsszelben rendre egy követ fújnak. Szerintük Európának nincsenek barátai, és mindketten gyakorlatiasan barátkoznának Moszkvával.
Biden győzelme mindkettejüket elbizonytalanította. Megfosztotta Orbánt a népvezéri világegylet leghatalmasabb tagjától, Macront pedig az arra való hivatkozás lehetőségétől, hogy Trump lekezeli a régi szövetségeseket, amiért meg kell szabadulni az amerikai rendtől.
A britek világ életükben következesen támogatták és védték az Unió legfontosabb föderalista vonatkozását, az egységes piacot, amelyet nem változtathat meg semmilyen nemzeti kormány szeszélye. Igen ám, de e brit támogatás híján – a közhiedelemmel ellentétben – a föderalizálás éppenséggel lassulni fog. A szigorú versenyszabályokat enyhíteni akaró Macron–Orbán párosnak esze agában sincs az angolokkal olyan viszonyt kialakítani, amely a szabad kereskedelemhez kötné őket. A francia–magyar Európa-elgondolást legerősebben az északiak és a hollandok utasítják el. A németek, ahogy az lenni szokott, nem jutottak még dűlőre. Az új irány azonban ez. Ma már kevesen állnak ki a kulturálisan nyitott és szabadon kereskedő Európa liberális látomása mellett. Vezető politikus egy sem.
Bővebben:
https://www.spectator.co.uk/article/orban-and-macron-europes-new-power-couple
https://ecipe.org/person/fredrik-erixon/
https://orszagut.com/nyomtatott_cikk/vilagjarvany-es-geopolitika
