A zárt tér
A zárt tér, mint olyan.
Nem forma, azonnali tartalom.
Ahogy kimondod, feszít.
Gödel, zum Beispiel.
All you can move.
Vendégség, mint a korlátok tágítása,
házasság, nevelés, az evangéliumi
szegénység kegyelme.
Alkotás. Humor.
Az örökös hiány.
A magány bűvölete.
Vers, mint ártér.
Hűtlen kezelés.
Ezt a teret
Ezt a teret kerestem, egy ideje.
Ezt a dalmát dűlőt, itt a Pilis urbánus
lankáin. Itt még a kutya sem harap,
éjfél előtt egy lórúgásnyival.
Faragott kövek, macskakő, kútkáva,
selyemfű, neszek, elhagyatottság, moha.
Csupa érzelem. Életet szerető emberek nyoma.
Te is itt vagy, a világban valahol.
Inkább ott. A közelség paradoxona.
Lehetne máshogy
Lehetne máshogy is. Még csúnyábban.
Lehetne szítani még a grafittüzet.
De nincs már alap sem, mi megolvadjon.
És nincs tető, mi nyitná a berobbant teret.
Darules
Palánk mögül lessük a magasságot.
Sötét van, csak a hangzavart halljuk.
A tárgyköri szakértő meg is tudja
különböztetni a fiatal lelkeket.
Értenünk kell a nyelveket, új időknek
új dalait. Árkok szabdalta táj,
védett mocsarak. Igét hirdetünk
és ítélkezünk. Pásztázzuk a végtelent.
Belülre költözik, a határainkon túlra.
A ház üres. Dísztelen.
Ars
830 fokon égni, mint a zománcok.
Fázni, mint két meztelen lélek.
Elenged
És nagysokára eljön, kibontja haját,
Megsimogatja felső karodat,
És elenged.
Azt mondja, most már szerethetsz.
Azt mondja, elég volt.
Azt mondod, elég lesz.
Hosszú út volt idáig.
A terem négy sarkában meglátod
Négybe vágott testedet.
És fizetsz,
És felállsz.
És úgy mész el mellette,
Mint csontsovány jegesmedve mellett
Az utolsó bálnavadász.
