Simon-Mazula Tibor képei az esztétizálás ellenére sem válnak pusztán szemet gyönyörködtető, problémátlan alkotásokká; immanensen hordozzák a magányt, az elmúlás melankóliáját, és valami olyan titkot, ami a narratíva sejtetése ellenére épp a kulcsmomentumot rejti el a néző szeme elől.

Művészete sok szálon kapcsolódik az európai festészeti hagyományokhoz, látásmódját ugyanakkor a japán festészet és fametszetek vizualitása is inspirálja. Kondor Attila munkáinak konceptuális jellegét az a mély gondolatiság erősíti, amely leginkább a kontempláció és a meditáció egyszerre nyugati és keleti hagyományának tanításán alapul.

Foreigners Everywhere (Stranieri Ovunque), azaz Külföldiek/Idegenek mindenhol, olvasható városszerte sokfelé a 60. Velencei Biennálé címe, melyet a brazil kurátor, Adriano Pedrosa választott tételmondatként.

Az egyszerűség, a letisztultság és az erőteljes nyugalom az, ami miatt Kaszás Konrád képei kiválnak abból a vizuális ingercunamiból, amellyel nap mint nap telítődik az elménk.

Nosztalgia, elvágyódás, magány, elidegenedés. Színpadszerű tájak, képzelt labirintusok, szürreális szüzsé. Zöld egek és kék fák. Avagy mi a közös Kafka Kastélyában és Mozart Varázsfuvolájában? Hol találkozik De Chirico, René Magritte és Giotto világa? Ezekre a kérdésekre Mayer Hella művészetében találhatjuk meg a választ.

Nosztalgia, elvágyódás, magány, elidegenedés. Színpadszerű tájak, képzelt labirintusok, szürreális szüzsé. Zöld egek és kék fák. Avagy mi a közös Kafka Kastélyában és Mozart Varázsfuvolájában? Hol találkozik De Chirico, René Magritte és Giotto világa? Ezekre a kérdésekre Mayer Hella művészetében találhatjuk meg a választ.

Kovács Lehel tűéles, már-már hiperrealisztikus módon ábrázolt figurái éppoly társtalanok, éppoly magányosak, mint gyerekkorom régi koponyája a szekrény tetején – sem a kép, sem a befogadó világához nem tartoznak. Bár a festmény részei, mégis mintha az árnyék nélküli formák a festmény síkja és a befogadó közti senkiföldjén lebegnének.

Akármennyire fáj is kimondani, vagy jelen esetben leírni, korunk elsődleges médiuma a képernyő, amely egy mikroszkopikus lámpácskákból összeállított felület, s így közvetíti számunkra világunk szemmel érzékelhető jelenségeit.

Akármennyire fáj is kimondani, vagy jelen esetben leírni, korunk elsődleges médiuma a képernyő, amely egy mikroszkopikus lámpácskákból összeállított felület, s így közvetíti számunkra világunk szemmel érzékelhető jelenségeit.

Nehéz, de talán nem lehetetlen úgy beszélni képekről, hogy sosem láttam őket egy számítógép képernyőjénél nagyobb méretben. De most végre élőben is találkozom velük, ami egészen más élményt nyújt.  A Három Hét Galéria Vilim Kati (Kati Vilim) New Yorkban élő magyar képzőművész legújabb munkáit mutatja be.

Arra a kérdésre, miért fest a festő, számos választ lehet adni, és a sok lehetséges válasz között bizonyára akadna olyan, amely a megmutatást emelné ki. Tudniillik, hogy a festő magát vagy a látásmódját akarja megmutatni.

Mintha szivaccsal és habos vízzel áttörölt szélvédő üvege mögül próbálnánk meg kinézni a világra, de a látványt folyamatosan eltakarnák előlünk a folyadékot maszatoló szivacs nyomai, hogy csak a külvilág tágas fényszíneit érzékelhessük a monokróm mintán keresztül.