Szita Irén nővér élete és vallomása tanúsítja, hogy Jézus a végtelen nyomorúságban sem hagyja el azt, aki benne bízik, képes mérhetetlen kincsekkel elhalmozni a szenvedő embert.

Divatba jött az önteltség, az önimádat, és megfertőzte a gondolkodásunkat. Pedig, ha jobban belegondolunk, rá kell döbbennünk, hogy annak a sokféle impulzusnak, amelyek az életet, a mi életünket is meghatározzák, nem hogy urai, de ismerői sem vagyunk.

Tamási Áron Emléknapot rendezett a Magyar Művészeti Akadémia és a Lakitelek Alapítvány és Népfőiskola szeptember huszonhatodikán, megidézve prózairodalmunk nagy alakját születésének 125. évfordulója alkalmából.

Budapesten járt, és az augusztus 27-én Máriaremetén megtartott, egész napos Szeretetláng Fesztivál kiemelt vendége volt Jim Blount atya, aki a Szeretetláng mozgalom ismert misszionáriusa.

Égi királynőnk, Mária pártfogó szeretete nélkül az elmúlt ezer év megpróbáltatásai után talán már nem is létezne Magyarország, nem is élnénk itt a Kárpát-medencében.

Ha van növényi intelligencia és gondolkodás, felmerül a kérdés: vajon mindig okosat gondolnak-e? Kevéssé valószínű. Ebben pedig nagyon hasonlítanak az emlősök egy speciális csoportjára: ránk, emberekre.

Ha seb keletkezik valahol az ember testén, akármilyen kicsi is, meghatározza a közérzetét. Hiába, hogy a test akár kilencvenkilenc százaléka ép, az az egy százalék, amely vérzik, lüktet, sajog, riadalomban tartja az egész testet.

Ifjúsági szubkultúrák, divatok jönnek-mennek – és tartanak egész addig, míg követőik rendre ki nem nőnek belőlük. De hogyan viszonyuljanak ehhez az érettebb generációk?

Évtizedekkel ezelőtt a magát proletárdiktatúrának tituláló világban, frissen végzett bölcsésztársam egy délutáni napilapnál kapott állást. Nem volt megszokott dolog, hogy valakit egyből a kebelére öleljen a „szigorúan ellenőrzött” sajtó, de vele megtörtént.

Miért nem találhatók meg a könyvesboltokban annak az írónak a könyvei, akit életében az olvasóközönség széles táborának szeretete övezett, aki a számtalan meghívásnak és felkérésnek szinte sosem tudott eleget tenni?

A nézettség mindenáron? Irigység, feltűnésvágy vagy ideológiai elvakultság? Vajon mi indít arra bárkit, hogy művészetünk nagyjait a közszolgálati televízióban besározza?

„Rómát látni és meghalni”, ismerjük mi is a mondást.
Több benne az igazság, mint azt mai, érzelgős utódok
elképzeljük. (Bár mostanában Róma fiai is Rómából el,
a tengereken túlra vágyakoznak ...)