Átléptünk az új év küszöbén. Ilyenkor óhatatlanul felmerül bennünk a kérdés: Vajon mit hoz a jövő? Mit várjunk, mit várhatunk az új esztendőtől? És mit fog valóban hozni?
Az idő megfoghatatlan, az idő a legelvontabb konkrétum. Életünk hordozóanyaga. Benne élünk, de megragadni, befolyásolni nem tudjuk. Olyan, mint egy megállíthatatlan futószalag, csakhogy egyirányú, soha vissza nem fordul, kerülete maga a végtelen. A világ leghatalmasabb, legbefolyásosabb, leggazdagabb embere sem tud, a legkisebb mértékben sem tud parancsolni neki. A leghitetlenebb, legateistább ember sem tudja tagadni a létezését, és nem tud kibújni a hatalma alól. Az idő partján mindannyian szembesülünk a Végtelennel.
Vajon mi érkezik 2023-ban az elmúlt, a váratlan nehézségeket hozó járványos és háborús évek nyomában? A béke? Vagy valamilyen újabb katasztrófa?
Faggatjuk a jövevényt. Reménykedünk is, mert ez az év számunkra, magyarok számára nevezetes ünnepet tartogat. Első napjától kezdve egyik legnagyobb költőnk, az 1823. január 1-jén világra jött Petőfi Sándor kétszázadik születési évfordulóját ünnepeljük. Mióta a kulturális kormányzat meghirdette az emlékévet, nagy a készülődés a nevezetes jubileumra.
Megkerülhetetlen, hogy szembenézzünk a világ máig legismertebb magyar költőjének emlékével és feltegyük magunknak a kérdést: Én mit várok a Petőfi-emlékévtől? Nem kell sokat gondolkodnom ezen. Nyilván örülök majd, ha hallunk, olvasunk kevéssé ismert történeteket az életéről, ha megismerkedünk még több eredeti, hiteles visszaemlékezéssel, és a tartalmas programok következtében igazabb, közelibb képet kapunk az elmúlt évtizedekben az irodalomtörténetben és az iskolákban is meglehetősen sablonosan bemutatott nagy alkotóról. De leginkább abban reménykedem, hogy sok rendezvény, sok esemény ösztönzi majd a fiatalokat és az idősebb generációkat is arra, hogy olvassák Petőfi Sándor műveit. Nagy idő az eltelt kétszáz év, de a költészet nem évszázadokban gondolkodik. Olyan értékeket hordoz, amelyek korokon át érvényesek, érdekesek és az emberi sors megértéséhez szükségesek maradnak. Persze hogy jó, ha többet megtudhatunk Petőfi egykori megjelenéséről, öltözetéről, szokásairól, szerelmeiről, sőt, akár a róla szóló pletykákból is. De a legjobb, ha mindebben a saját írásai, versei, úti jegyzetei, naplói vannak a segítségünkre. Azt remélem, hogy nem a látványos (és költséges), immár több emlékévben megvalósított mozdonyfestés lesz a legintenzívebb programja a Petőfi-bicentenáriumi évnek. Nem a külsőségekre koncentrálnak majd az ünnepi események, hanem arra, aminek Petőfi Sándor is a legjobban örülne: a verseire, az életművére. Az életműve tette egyedülállóvá őt számunkra, ezt fordították le számos idegen nyelvre és fogadták világszerte a szívükbe az emberek.
Különös, hogy Petőfi Sándor legjava alkotásain alig érződnek az eltelt évszázadok nyelvi változásai: a maga kora nyelvének ezer arcát mutatják írásai, és mivel elsők között hozta be irodalmunkba a magyar népnyelv közvetlen, ötletteli változatosságát, humorát, érzelemgazdagságát, képiségét, így ma is hatni tud ránk. Ezért is nagyon örülnék, ha például minden magyar ember – gyermek, felnőtt egyaránt – az emlékév alkalmából megtanulna egy-egy Petőfi-verset. Annak is örülnék, ha ebben az évben a magyar állampolgári vizsgán is mindenkinek el kellene mondania fejből egy Petőfi-költeményt. Nemcsak azért, mert így megismerkednének jeles költőnkkel, de azért is, mert a megtanult szöveg az emlékezetbe vésődik és összeköt a magyar nyelv egy gyönyörű formációjával, egy páratlan alkotásával. Ismert, hogy az emlékezetünkre, az agyunkra jó hatással vannak a kívülről tudott szövegek, a tudomány megállapítása szerint a memoriterek gyermek- és felnőttkorban is fejlesztik, barázdálják az agyat, javítják szellemi képességeinket. A rendszeres szövegtanulás valószínű legalább ugyanannyit képes tenni szellemi frissességünkért, mint a patikában kapható vitaminok, étrend-kiegészítők. (Nagy kár, hogy valami rosszul felfogott engedékenységből a mai iskolákban egyre kevesebb kívülről megtanulandó verset, szöveget kapnak feladatul a gyerekek.)
És az is nagy eredmény lenne, ha nem Petőfi Sándor műveit „modernizálnák”, mondván, ezáltal vonzóbbak lesznek a mai ember számára, hanem az emlékév műsorai, rendezvényei kinyitnák Petőfi korára mindannyiunk ablakát: hogy jobban megismerjük és megértsük a múltunkat, a magyar történelem egy emlékezetes, sorsunkra máig hatást gyakorló korszakát.