Szerző: Képiró Ágnes

A patina ereje

A bronzszobrászatban használatos patina kifejezés a fémtárgyak felületi elszíneződését, a szobrokon a levegő hatására keletkező zöldeskék vagy barnás nemes rozsdabevonatot jelenti, amely megvédi a további károsodástól a felületet. 

Minden egy cigarettapapírral kezdődött

Hogy mi történik akkor, ha egy festő és egy szobrász az együttes rajzolásban találja meg az alkotásban rejlő közös nevezőt, annak ékes példája a komáromi Limes Galériában a Rajzszíntér című kiállítás, mely Drabik Tamás szobrászművész és Kecső Endre festőművész – a szó szoros értelmében vett – közös alkotásait mutatja be.

Redukált valóságok

Az április 21-én nyílt Köztes csend című tárlat a Csongrád Galéria Fények és formák című, helyi és helyi kapcsolódású építészeket és képzőművészeket bemutató kiállítássorozatának negyedik, egyben záróakkordja.

Pezsdülő grafika

Az Új távlatok című időszaki kiállításon a Magyar Grafikusművészek Szövetségének 38 új tagja mutatkozik be. A tárlaton nemcsak hagyományos értelemben vett, tradicionális eljárásokkal készített grafikákat láthatunk, hanem olyan installatív, konceptuális elgondolásokat vagy grafikai jellegű alkotásokat is, melyek a műfaj új, kortárs tendenciáit képviselik.

Az élő grafika

A T-Art Alapítványt Tenk László festőművész és felesége, Tenk Zsóka gobelinszövő hozta létre 1990-ben, azzal a céllal, hogy segítse a mai magyar képzőművészet hazai és külföldi megismertetését, a különböző művészeti ágak, az alkotók és a művészettörténészek közötti kapcsolat elmélyítését, s a közönség ízlésformálására irányuló kezdeményezéseket.

Expozíció

Expozíció – bevezetés, előkészítés. Az eposzban és a drámában a cselekmény kezdetét megelőző helyzet, zeneművekben a főtéma kezdeti kifejtése, a fényképészetben a fényérzékeny anyag megvilágítása…

Tradíció és megújulás letéteményese

Immár 68. alkalommal látható az 1954 óta, a maga nemében páratlan módon, minden esztendőben megszülető Vásárhelyi Őszi Tárlat, mely nemcsak hazánk legrégebbi folyamatosan megrendezett kiállítása, hanem az egyik legnagyobb képzőművészeti seregszemléje is.

Az ember maga

Nyolc különböző, jól ismert hazai és határon túli alkotó művészete szintetizálódik a Pesti Vigadó V. emeleti kiállítótermében: három szobrász, három grafikus, egy festőművész és egy elméleti szakember munkásságának jellemző jegyei és aktuális állapota tárul elénk a falakon és a térben.

Vaszary Szolnokon

2022 különleges év a szolnoki képzőművészet története szempontjából, ugyanis a Szolnoki Képtár fennállásának huszonötödik, a Szolnoki Művésztelep létrejöttének százhuszadik évfordulóját ünnepli. A kettős jubileum előtt tisztelegve a Damjanich János Múzeum számos eseményt szervez, a programsorozat kiemelt rendezvénye a Vaszary János-kiállítás.

Megzavart égbolt

Németh Marcell Rejtett égbolt/Hidden sky című kiállításában szereplő művei jóval többek, mint kilenc darab műalkotás. Valójában ezekben a reliefekben korábbi alsorozatai szintetizálódnak.