Két festő és egy szobrász visszafogott és meditatív, a megélt látványból kiinduló ábrázolásai két tradicionális tematikai műfaj, a csendélet és a táj kortársi értelmezésében öltenek testet.
Baráth Nóra misztikus, bensőséges hangulatú festményei a természeti vízélményekhez, a folyókhoz, az általuk kisodort kagylókhoz és a szökőkutak szimbolikájának megismerésére irányítják a figyelmet, miközben világos és sötét képmezői a választott tónusok, színáthatások találkozási lehetőségeit, azok határait kutatják. A víz és a víztükör, mint a látható világ tükröződései mutatkoznak meg összefüggőségek és differenciák nyomán, melyek nemcsak a valóság visszaadását mutatják, hanem az alkotó belső valóságának a képmezőkön belüli tükröződéseit is sejtetik.
Transzcendens festményei egyaránt keresik, sejtetik a látható és láthatatlan, a tapasztalati és érzékszervekkel felfoghatatlan jelenségek közötti átjárásokat. E kutatási folyamatban – a természetben rejlő szépségek, lírai finomságok, apró értékek felmutatásával – Baráth Nóra vizuális értékmentést is végez: az emberközeli természet lassú mozzanatait varázsolja a néző elé. Visszafogott, lazúrokban gazdag festményein egy-egy képmezőn belül közeli színtónusok közegében sejlenek fel a lágy, puha formahatárok és a határ nélküli formák.
Hasonlóan visszafogott és meditatív Piti Zsuzsanna „csendes” festészete. Csendéleti tárgyai olyan mindennapi tárgyak, melyek az alkotó képzeletének szüleményei és az emberi viszonyok metaforái. Oldottan festett képmezőinek főszereplői csészék, bögrék, vázák, különféle edények. Csendéleti tárgyai határozott karakterjegyeket mutatnak, látszólag élettelen tárgyai nagyon is élő entitások, emberek és embercsoportok hol direkten megoldott, hangsúlyos, hol hangsúlytalanul lebegő metaforái, emberi alaphangulatokat vagy csoportmechanizmust kifejezve. Csendéleti témacsoportjának egyes festményein egy-egy tárgykompozíciónál egy másik tárgy árnyéka, a vetett árnyék helye üresen hagyva, „fehér foltként”, hiányként jelenik meg.
Kisméretű alkotásai – némi intimitást is magukban rejtve – koherensen illeszkednek az érzékeny, humánus tartalomhoz. Kompozíciós megoldásai változatosak, egyes művein reneszánsz módon középre komponál tárgycsoportokat, máshol a képmező tetejére vagy éppen az aljára pozicionál szinte már be- vagy elúszó, levitáló, gyakran csak részben látszó tárgyakat. Színhasználata is változatos: képeinek egyik csoportjában monokróm elven az okkerek és barnák különböző árnyalatai jelennek meg, más alkotásai több színt tartalmaznak, de palettája visszafogott marad, mindössze a kékek és a színes szürkék irányába mozdul el – távol tartva magát minden harsányságtól.
Piti Zsuzsanna munkáinak meditatív hangulata és a csend vizsgálata rokonítható Boros Miklós János szobrászművész csendéleti direktöntvényeivel. E sorozat vállaltan reflektál a házastárs, Piti Zsuzsanna csendéleteire. Boros munkássága kifordított világként is interpretálható, amelyben nem a csendélet egyes tárgyait értelmezi, hanem a tárgy ad egy árnyékot, azaz a tárgy árnyéka, árnyékaurája felől közelíti meg a témát, mely végeredményében csakúgy a mindennapi tárgyak esetlenségét és esetlegességét érzékelteti, mint amit Piti Zsuzsanna felmutat festészetében. Boros a plasztikai sorozat első verziójában a rendezetlen, összehalmozott vagy mosogatásra váró kávéscsészékről vett gipsznegatív után készített nyersöntvényeket különféle nyersanyagokkal, samottlapokkal és grafittal komponálta egységbe.
Végső stádiumukban sem tekinthetők – hagyományos értelemben – szobrászati alkotásoknak e tárgykompozíciók, inkább mini installációk. Fix pozíciójuk sincsen, a csendéleti tárgyegyüttesek szétszedhetők és számos módon újra építhetők. A kiállításon megtekinthetők további csendéleti alsorozatok is, így az Árnyéka önmagának is, melynek inspirálója szintén talált tárgy: egy pöttymintás fém kávésdoboz, melynek palástja szolgál vetületként, s a tárgyat matt feketén, megfosztva eredeti mintázatától kivitelezte. Boros Miklós János csendéleti plasztikái Piti Zsuzsanna festményeivel kerülnek élénk dialógusba, Egyenes labirintus sorozatának kiállított elemei pedig reduktív természetreflexiók és Baráth Nóra képtémáival korrelálnak.
A nyírségi megyeközpontban rendezett, mintegy negyven műtárgyat bemutató kiállítás szemléletes képet ad a három alkotót az utóbbi években foglalkoztató tematikákról, vizuális felvetésekről. A tárlat egy térben való megvalósulása és az egyes művek közös egységbe helyezése erősíti az alkotók és az alkotások közötti erős párbeszédet, mely a csendes, visszafogott művek közegében is dinamikus, kiegyenlített ritmusú.
Három szín – Baráth Nóra, Boros Miklós János és Piti Zsuzsanna közös kiállítása november 10-ig tekinthető meg a Pál Gyula Teremben (4400 Nyíregyháza, Vay Ádám krt. 18.).
