A kétszintes zsinagógaépületben rendezett tárlat kronológiai rendben, egy-egy kisebb szekcióban mutatja be a karzat három különböző oldalán a hetvenes, nyolcvanas és a kilencvenes években készített fontosabb műveket, a földszint pedig szélesebb merítésben az ezredforduló után keletkezett alkotásokat állítja középpontba.
Egy különleges mű kilóg a vázolt alkotói periódusból, mely a földszinten, közvetlenül a bejárat mellett szerepel, s mintegy tíz évvel megelőzi a legkorábbi korszakot összegezve bemutató hetvenes évek időszakát: ez az alkotás Tenk László első olajfestménye, melyet 1962-ben, a Magyar Képzőművészeti Főiskola elsőéves hallgatójaként készített. Kiemelten fontos mű az életpálya indulását tekintve, ugyanis az ifjú és reményteli arcmás annak a ráeszmélésnek az állapotát rögzíti, amikor eldöntötte, hogy festőművész lesz. Ettől kezdve, így napjainkban is napi nyolc-tíz órát tölt Tenk László a műtermében.
Az első festmény közvetlen szomszédságában látható az Ág-bogas önarckép (2011), amely Tenk legutolsó önarcképe. E két kép egymás mellé helyezve szimbolikusan a gazdag életpálya eddigi széles ívének kezdő és végpontját is összeköti. Míg Tenk első önarcképén és korai képein az önvizsgálatra figyelt, az ismeretlen megfejtését célozta meg, az utolsón már nem önmaga a lényeg: arca megbújik a kusza ágak mögé bújtatott sejtelmes portrén. E két önarckép érzékelteti a kiállítás küldetését, koncepcióját is: jelzi a több évtizedes pálya változásokkal teli, mégis konzekvens alakulását, és szemlélteti a hosszú folyamatot, hogyan jutott el a korai évtizedek élményrögzítő művészi attitűdje az ezredfordulót követő évek belső rezonanciák által mozgatott magára találására.
Érdemes az ötvenöt festményt bemutató, pályaösszegző kiállítást az útkereséstől az Tenk összetéveszthetetlen forma- és színvilágáig, a sajátosan mélabús, mégis valami bölcs derűt rejtő stílus megtalálásáig és annak kiteljesedéséig végignézni. A művészt pályakezdő évei Debrecenhez kötötték: a Nagyerdei Művésztelepen élt és alkotott 1970 és 1975 között. 1975-ben Budapestre költözött, azóta is ott él. Fiatal festőként a kísérletezés, a dinamikus életérzés visszaadása foglalkoztatta. Korai festményein nyers színek, olajzöldek, izzó vörösek, narancsok dominálnak. Ekkoriban kizárólag a figura érdekelte, legyen az önábrázolás alkotás közben (Önarckép 1973; Kint és bent 1978), a békésen alvó várandós hitves (Várandós alvó, 1970), vagy az akkor alakult győri balett modern táncosainak együttes mozgása, ami elementárisan hatott rá (Elűzöttek 1978).
Míg Tenk László 1970-es években készült alkotásainak inspirációját megélt élményei, önmaga és szűk közege, környezete adták, a nyolcvanas évektől egyre nagyobb hangsúlyt kapott művészetében a természeti élmények rögzítése. 1975-ben nyugat-európai tanulmányúton vett részt: lenyűgözték Párizsban az impresszionisták képei, Marseille-ben a mediterráneum. Míg a hetvenes években készült alkotások a környezetét éppen csak jelzik, a nyolcvanas évektől festményein megjelentek lakhelyének, Csillaghegynek és utazási élményeinek meghatározó helyszínei.
Szinte folytatólagos az életmű a kilencvenes években. Utazásai révén bővült a mediterrán képtémák köre: olaszországi, horvátországi és görögországi látogatásai ekkori és későbbi festményeinek is meghatározó inspirátorai. Ugyanakkor a hazai tájak is egyre fontosabb szerepet töltöttek be munkásságában, részben a hazai művésztelepekre látogatásainak gyakorisága okán, részben a külföldi utakat követően a hazatérés élményének felértékelődése miatt.
Magánéleti és közéleti történések, betegségek, külső és belső körülmények egyaránt befolyásolták az ezredfordulót követően komorabbá vált színpalettát és baljós képtémákat. Festményeinek színhangulata hűvös lett, kékek és színes szürkék uralják képmezőit. Relevanciáját veszti a korábbi évtizedek alkotói metódusa, mely az élmény rögzítését helyezte mindenek elé. Az utóbbi bő két évtizedben ehelyett a rezonanciára figyel. 2010 körül óta fokozatosan visszatér a figura a képmezőire, egyrészt drámai, baljós tájképein, másrészt menekülő és feszültségekkel teli, szorongó, kuporgó alakábrázolásain, valamint a bibliai figurákat ábrázoló képein.
Tájképeinek sajátos csoportját jelentik az antropomorf faágak, facsoportok ábrázolásai, melyeknek kusza, tekeredő törzsei és ágai az emberi lélek bonyolultságát szimbolizálják, s metaforikus önarcképekként is értelmezhetők. E fajsúlyos tematikák mégis egy pozitív, élni és mindent túlélni akaró, reményteli attitűdöt sejtetnek.
Tenk László gazdag pályáját szinte lehetetlen pár mondatban összegezni. Ha csak fogalmi szintre redukáljuk, a következő ellentétpárokba rendezhetők: Figura és táj. Dinamika és nyugalom. Harsányan izzó és komor hangulatú színek. Külső indíttatású impulzusok és belülről fakadó érzések. Kétségek, fájdalmak és rendületlen akaraterő kivetülése a képmezőre. Nyolcvan év, melynek háromnegyede a képzőművészet jegyében telik, nemcsak autonóm művészként, hanem kiemelkedő művészetszervező és művészettámogató aktivitás révén is.
Festeni mindig jó – Tenk 80 – Tenk László festőművész egyéni kiállítása 2023. augusztus 8-tól szeptember 3-ig látogatható a Szolnoki Galériában (5000 Szolnok, Templom út 2.).
