Szeptemberben ez az egyéni kiállítás valósult meg, mely a művész legújabb, többségükben friss műveit Homo Inhumanus címmel mutatja be.
Hatvanegy mű az embertelen ember fogalmát, a humanitás és az inhumanitás napjainkban érvényes jelentésrétegeit vizsgálja. A tárlat az emberit és az embertelent a maga kettősségében, egyszerre tragikusan groteszk és abszurd módon mutatja be dinamikus, friss, izgalmas és mélyen elgondolkodtató munkákon keresztül.
„Megkerülhetetlen, központi magja létünknek a humanitas etikai kerete, jelentése emberséges – az együttérzés, jóindulat és segítőkészség a másik irányába. A humanizmus ideológiai-filozófiai fundamentuma kultúránknak, elvárás, hogy minden hiteles vallás magja legyen, de a mindennapi létünkben is elvárt, íratlan törvényként működő egyetemes emberi tulajdonság” – vallja Gaál József, akinek már az öt évvel ezelőtt, a budapesti Műcsarnokban rendezett Vezeklések kora című kiállítása kurátori bevezetőjében Kondor-Szilágyi Mária „a lét megrontásának elvont kérdését” érezte központi témának, kiemelve a dehumanizációt, amely „önleépítő folyamatként” a nonhumán irányába halad. A széria – egyben gondolati-filozófiai megközelítésű kérdéskörben született – további elemei, alsorozatai a Corpus Hystericum és a Maschere Hysterica, majd a Trianon Heraldikák, végül a Homo Homicida az identitásvesztés – a közösségi és az egyéni létvesztés stációit mutatta be.
A műcsarnoki kiállítás utáni sorozatokból is válogatva, azokat számos új művel kiegészítve a Szolnoki Galériában Homo Inhumanus címmel, összegzőn és új összefüggések felismerését mutatják Gaál József festményei és festménykollázsai. A homo humanus – emberséges ember ideája helyett az embertelen vagy kegyetlen ember tragikus és ellentmondásos ábrázolása figyelmeztetés: a technicizált, a gépek és a digitalizáció uralta, automatizált korunkban a homo humanus magasztossága helyett a széteső társadalom emberének embertelenné fragmentálódása tendenciózus, de talán még visszafordítható folyamat.
Ha csak két szóban lehetne meghatározni a kiállítás atmoszféráját és mondanivalóját, az lehetne akár kegyetlen és abszurd – csakúgy, mint jelenkorunk, melynek zord tükröt állít a művész. Képmása elé állítja a jelen időt, felforgatja és kibelezi azt. Olykor újra összerakja, de a végeredmény nem rejti el a megtépázottság emlékének darabosságát, sem a művelet során felcsattanó, fájdalmas kacajt. Nyugtalan, disszonáns feszültség járja át az eredetileg zsinagógának épült, centrális-szimmetrikus, alapvetően nyugalmat és derűt árasztó kiállítóhelyet. Belépve hatalmas triptichon fogadja a látogatót: mély feketék és lángvörösek gesztusokban gazdag, mégis redukált világa. A fekete hátterek előtt ábrázolt, magányos, csökevényszerű, szorongó alakok az ember lét- és lélekállapotára utalnak.
A triptichon őrzői két oldalról hibridlények: izzó vörös, kimerikus szörny-kerberosz alakok, akik – a fragmentált emberalakokkal parallel – szintén sötét, semleges háttérből bontakoznak ki. Az erőteljes vörös-fekete, feszítetlen vásznakra festett képek a kiállítótér négy falának középpontjaira és főfalaira komponálva uralják a teret, közöttük Gaál József korábbi sorozataiból ismert elemei helyezkednek el, például az Intrika sorozat párban ábrázolt, félig állat, félig ember figurái, akik mozdulataikban is kettősséget közvetítenek: nem egyértelmű, hogy ölelik vagy ölik egymást, egymásba kapaszkodnak vagy egymást taszítják. A digitális korunk képi világára jellemző elfogyást, töredezettséget idéző, torz, csonkolt testű élőlények töltik be a sematikus képmezőket, intőn figyelmeztetve korunk determinált valóságára.
A karzaton részben a tér adottságai, részben a tárlat ritmikája okán kisebb méretű, papíralapú festménykollázsok kötik össze a nagyméretű, emberalakokat ábrázoló vászonképeket. A kollázsokra saját, szétszaggatott portrétöredékekből applikált arcelemek a korszellemre is oly jellemző szétesett tudatállapotok, illetve a szétszakadt pszichikum megtestesítői. Az emeleti tér sarokpontjain kiemelt helyet kap három egész alakos Krisztus-portré, melyek három különböző attitűd, a letűnt korokra utaló belső fény és a stabilitás, és jelen korunk megtörtségének hordozóit testesítik meg. A megtört Krisztussal néz szembe a nemrég bemutatott Barbie-film és a körülötte kialakult kultuszra reflektáló Posthumus II. című portré, mely a kiüresedett belső világot a külső jegyek eltorzított metamorfózisában jeleníti meg.
Gaál József legújabb, szolnoki kiállításában látható művei – folyamatosságban korábbi sorozataival – a valóság sajátos, szókimondó vetületei minden groteszk, torz vonásuk ellenére is. Meggyőzően tragikusan ábrázolják korunk végsőkig technicizált új emberideájának abszurditását. Művei – a kiállított anyag vizuális összképét és gondolatiságát is tekintve – robbanékonyak, dinamikusak. A végállapot vészes közelségére intő jeleket pedig nem árt komolyan venni.
Gaál József Homo Inhumanus című kiállítása 2023. október 8-ig látható a Szolnoki Galériában, a Damjanich János Múzeum kiállítóhelyén (5000 Szolnok, Templom út 2.).
Nyitókép: Ádám Adrienn
