A Lapisnak pedig nem köszönsz, közölte vele ellentmondást nem tűrően az anyja. Gábornak nem okozott túl nagy nehézséget az utasítás végrehajtása. Lapis felesége, Veronka Gábor anyjának legkedveltebb barátnői közé tartozott, Lapis meg naponta feltűnt, hol a földszinti folyosó végén a közös vécénél, hol az udvaron vagy a kapuban.

Nem volt igazán kedvem elmenni a veterán nagyfőnök köszöntésére. Nem mintha nem becsültem volna, sőt. Sokra tartottam Lajost, nagyon nagy név volt a szakmában, majdhogynem a klasszikusok közé számított.

Régi Kolozsvár, de sokan emlékeznek még azokra az időkre. Itt, a legvidámabb barakkban persze el sem tudtuk képzelni, milyen volt a Conducator uralma alatti Erdély. Mára pedig már történelem.

Úgy érkeztek meg a városkába, mint az unatkozó ifjú földesurak. Magabiztosak voltak és kissé hányavetiek, időnként fölényesen okoskodók és lelkesek, saját lehetőségeik határtalanságától megittasultak.

XXXX

Hogy harmincnégy év sok-e vagy kevés nemcsak nézőpont és relativitás kérdése. A „mihez képest?” viszonylagosságát az emlékek, az érzelmek és a génekbe rögzült tapasztalatok állítják olykor fejtetőre – és ha az ember annyi év után az egykoron rémálom-fogalomnak számító Vukováron, az egykori magyar Szerém vármegye székhelyén, Valkóvár városában jár: mindez különleges fénytörésben áll előttünk.

Vannak vidékek gyönyörű / tájak ahol a keserű / számban édessé ízesül – Kányádi Sándor sorai olykor úgy jutnak az ember eszébe, ahogyan az immáron évszázadosnál is régibb magyar szétszakítottságba botlik. Komoran és megállíthatatlanul. De megízesülve.

Hogy harmincnégy év sok-e vagy kevés nemcsak nézőpont és relativitás kérdése. A „mihez képest?” viszonylagosságát az emlékek, az érzelmek és a génekbe rögzült tapasztalatok állítják olykor fejtetőre – és ha az ember annyi év után az egykoron rémálom-fogalomnak számító Vukováron, az egykori magyar Szerém vármegye székhelyén, Valkóvár városában jár: mindez különleges fénytörésben áll előttünk.

Soha életemben nem akartam bokszolni. Az iskolában a kézilabda meg a magasugrás ment jól, a tornatanár, a kövér Lovik – Döbröginek hívtuk – rendszerint beválogatott, egy-egy jól sikerült passz vagy pláne gól után reszelős, el-elakadó hangján enyhén dadogva beordítortta, „h-h-ha tu-tudatosan csi-csináltad, akkor na-na-nagyon sz-sz-szép volt!”.

Tulajdonképpen nem is volt olyan rossz őrségbe járni. Már másodszor fordult elő, hogy kizárólagos – egész hónapos – őrszolgálatra osztották be őket. 

Jellegzetes székely tulajdonságok és históriák, szólások és attitűdök, stílus és modor, bölcselet és világlátás – ki ne került volna ezekkel kapcsolatba? A szerző saját tapasztalásaiból válogatott rövidke adomák ezeket villantják fel.