Szerző:

Búcsú Vitézy Lászlótól

A magyar sors igazi megalkotója volt a súlyos betegség után távozott a filmművész, Vitézy László. Megalkotója, nem elszenvedője, mert helyzetfelismerő és cselekvőképessége, ellenszegülést nem ismerő egyénisége tudatosan építette művészi és politikai pályáját.

Angyalkám, ez nem olyan egyszerű!

Apakönyv? Családregény? Dokumentumkötet? Mindhárom. Hosszú kutatás adatai és személyes emlékek alapján született meg a híres Hatvany família életmeséjét és örökségét feltáró memoár, melynek szerzője az Amerikában élő Hatvany Helga, az arisztokrata család utolsó leszármazottja, aki Magyarországon nevelkedett.

Pontoise Montmartre-ján

Camille Pissarro (1830–1903) a Dán-Antillákon született 1830. július 10-én. A jómódú kereskedőcsalád kényelmes életet biztosított a gyermek számára, aki bár zsidó volt, nem vették fel a zsidó iskolába, így rabszolgák gyermekeivel tanult a Dániából odakerült misszionáriusok intézményében.

Végre vállalt közös múlt?

Az erdélyi fejedelmek egykori palotájának frissen felújított épületében Izabella magyar királyné és Bethlen Gábor erdélyi fejedelem életét is bemutató kiállítás nyílt, ahol magyar feliratok segítik a látogatók tájékozódását. Gyulafehérvár román vezetői immár büszkén vállalják a város magyar történelmét is.

Internacionalizmus konzervatív keretben

Klemens von Metternich az erőegyensúly meg-
teremtésével évtizedekre biztosítani tudta Európa békéjét a XIX. században, amit Henry Kissinger köve-
tendő példának tartott a XX. század második felében.

A naptárrepedésekben komponál

Két évre tele a naptára, előre kell terveznie, hogy meg tudja osztani napjait a tengerentúl és Európa között. Vajda Gergely egy amerikai és egy magyar zenekar vezetője, s kell, hogy jusson idő kamarazenekaraira, az Eötvös Alapítványra és zeneszerzésre is.

Magyar mecénássors

A méltán nevezetes erdélyi Helikon közössége alapítójának önéletírása jelent meg újra a vonatkozó dokumentumokkal kiegészítve.

Felfeslik a vászon

A kortárs képzőművészet egyik kimagasló alkotója Koszorús Rita. Az A home full of doors tárlata olyan helyspecifikus installációt és festmények együttesét mutatja be, melyek az emlékezethez, az identitáshoz és az otthonkeresés fogalmához kapcsolódnak.