A Fidesz-alapítók Erdélyben arról beszéltek, hogy az állampárti (Pritz Pál nyomán: állampárti, nem pártállami) időszakban országainkban elnyomták a nemzetet, ezért a nemzetállam számunkra nagyon fontos, szemben a Nyugattal, ahol szabadság volt, s nem nyomták el a nemzetet.
Erdélyben, ha magyarul mondják, akkor elértik az emberek, mármint a magyar ajkúak, mert elnyomták őket. A kilencvenháromezer négyzetkilométeren is értjük, mert elnyomták a „Hitler utolsó csatlósá”-ban, a „kilencmillió fasiszta nemzeté”-ben a nacionalizmust. Legalábbis el akarták nyomni, és
internacionalizmusra szoktatták az ifjúságot. Más volt azonban a helyzet a környező „győztes államokban”,
amelyek első és második világháborús győzelmeik jutalmául olyasfélét kaptak, mint amit mi büntetésül.
Lengyelországban, amelyet keletről nyugatra toltak vissza, és áttelepítettek keletről hatmillió lengyelt, hogy benépesítsék azokat a területeket, ahonnan kiutasítottak kilencmillió németet, nos, ott lehetett nacionalizmus. Az új lengyel állam-
határ a Piast-ház (az Árpád-ház lengyel megfelelője) lengyel államára emlékeztetett,
ott lehetett beszélni a Tátról a Baltikumig, az Elbától a Bugig terjedő tökéletes négyszög alakú országról,
mert a lengyelek számára örök mintául és viszonyítási pontul szolgáló franciák hatszög alakú országa, a „hexagone” szintén „tökéletes”. (Csak mellékesen: abban, hogy meg akartam tanulni franciául a német után, jelentős szerepe volt annak, hogy lengyel értelmiségi baráti körömből csak franciául tudtak, németül nem, akkor még angolul sem nagyon).
A Beneš-dekrétumok következtében Gútáról Mlada Boleslavba deportált magyarok (képek a Wikipediáról)
Csehszlovákiában lehettek Beneš-dekrétumok, mindmáig ható erővel, lehetett Nagymorva Birodalomról, Szent Cirillről és Metódról beszélni, az államnemzetek által lakott, etnikailag egységes területekhez vegyes lakosságú, sőt tisztán nem az államnemzethez tartozó lakosság által lakott területeket annektálni, majd kijelenteni, hogy ezek ezeregyszáz esztendő előtt odatartoztak, nemes egyszerűséggel kihagyva az utána következő ezerszáz esztendőt,
lehetett kényszerkitelepíteni – deportálni – négymilliónyi német ajkú őshonos lakosságot, kényszer lakosságcserélni százezres nagyságrendben őshonos magyar lakosságot.
Ezt mind lehetett a proletár internacionalizmus jegyében, és Európa kapujában még meg is veregették a vállukat. Nem mondták, hogy ezt meg ezt vegyék ki a jogrendszerből – nem is lehetett, mert nem lehet kivenni a nemzetállam Csehország, a nemzetállam Szlovákia alapjaiból ezeket az intézkedéseket, mert összeomlanának.
Romániában lehetett beszélni Nagy-Romániáról, mindmáig ható erővel, és a bozgor (hazátlan) magyarokról. Az, hogy esetleg meg is lehetne nyerni őket hű állampolgárnak, mindmáig föl sem merül, mert
francia mintára egységes nyelvű országot akarnak kialakítani. És ez is EU-konform, Brüsszel ezt nem kifogásolja.
Jugoszláviát (a Szerb–Horvát–Szlovén Királyságot) a szerbek hozták létre, és széteséséig ők dominálták, az usztasák az NSZK-ból szervezték az ellenállást, és a horvátok elnyomva érezték magukat, ahogyan a szlovénok is.
Kogutowicz Károly: Magyarország néprajzi térképe
Ezekben az államokban tehát volt győztes nacionalizmus, és ez mindmáig ható erővel meg is maradt, nem zavarta Moszkvát és nem zavarja Új-Moszkvát.
Ami azt jelenti, hogy jobban kellene ismerni a mi országainkat és népeinket, amikor közéleti megnyilatkozásokat teszünk, és nem lehet csak magyar szemüvegen keresztül látni és láttatni, mert akkor aligha igazodunk el félmúltunkban.
Újra kellene gombolni a deáki mellényt, és meg kellene érteni, hogy nálunk semmi sem változik, volt, van nacionalizmus, csak – reméljük – jobb kiadásban, mint ami megalapozza a tagállami szuverenitásra való összlakossági igényt. És itt jön a következő tisztázatlan probléma: Nemzetállam vagy tagállam?
A nemzetállam, amelyet szembeállítanak az EU-központból diktált nemzetek feletti állam fogalmával, pontatlan kifejezés. Nemzetállam volt-e Csehszlovákia: nem, és már nincs is, van Csehország és van Szlovákia – no és a szlovákiai magyarok? Nemzetállam volt-e Jugoszlávia: nem, és már nincs is, van több új nemzetállam, közülük egyes privilegizált nemzetek máris bent vannak az EU-ban és az euróövezetben egyaránt.
A leginkább nemzetállam Lengyelország sem lett minden előzmény nélkül az,
hiszen az ukránoknak a lengyel állammal szemben fölkelő hadseregét (ennek lengyel rövidítése: UPA) nem lehetett csupán katonailag legyőzni (1945 után a Kárpátok keleti részein), az ukrán érzelmű lakosságot széttelepítették az ország egész területén, leginkább a németek által elhagyott lengyel észak és nyugat, valamint Szilézia területén. Ők a szocialista évtizedek után lengyelekként bukkantak elő, számos családi kapcsolattal a mai Ukrajna területéről, ahol a nemzeti identitás szintén labilis.
Szlovákia egykori miniszterelnök-helyettese, majd európai parlamenti képviselője, Csáky Pál rendre
tiltakozik a nemzetállam kifejezés ellen, és a tagállam kifejezés használatát javasolja,
ami mellett meggyőzően érvel: „Bevallom, nem kellemes hallanom a magyarországi sajtóban gyakran hangoztatott kívánalmat, amely szerint a nemzetállamok Európáját szeretnénk látni mielőbb megvalósulni. S ha megkérdezzük, mit kell értenünk a megjelölésen, akkor jön a magyarázkodás: a brüsszeli – vélt vagy valós – központosítás ellenpólusát érti rajta a nyilatkozó, vagyis azt, hogy
ne egy mesterségesen létrehozott, megkérdőjelezhető legitimitású központban hozzák meg az Európai Unió legfontosabb döntéseit,
hanem a tagállamok játsszanak ebben a folyamatban fontosabb szerepet.”
A hivatalos terminus technicus a tagállam. „Ez a helyes, ezt használják az Európai Unió hivatalos dokumentumai is: „member state”, „Mitgliedsstaat”, „Etat member”, „cslenszká krajina”. Miért akkor a magyarországi görcsös igyekezet a nemzetállam kifejezés erőltetésére? Torz nyelvi alternatíva, amely már mélyen meghonosodott főleg a közép-európai tudatban, s amelynek
nagyon kellemetlen felhangja van: az etnikai értelemben vett egyetlen nemzet állama.
Pedig tudjuk, hogy nem így értettük. Akkor miért ragaszkodunk a nemzetállam kifejezéshez, és miért nem tudunk átkapcsolni a Brüsszelben használatos „tagállam” kifejezésre?
Nyitókép: Prága éjjeli fényben
