Szerző:

Több mint húsz év után újra Phenjanban

Putyin orosz elnök június 18–19-én ismét ellátogatott az egykor szovjet érdekszférához tartozó országba. Ám nemcsak a nyugati vezetők vonhatják össze a szemöldöküket, a szomszédos kínaiak is.

Öt tulajdonsággal a zsarnokság ellen

Roger Scruton, a hazánkban is ismert brit konzervatív filozófus 1980-ban többedmagával létrehozta a Jan Hus Oktatási Alapítványt, mert szerette Csehországot és reménykedett.

Turulvérből született

Két fiatal magyarra hárul a feladat, hogy az Úr Turult megvédelmezzék, akár az életük árán is. Auljuk elpusztul a gonosz Sarakan támadásakor, aki lefejezi a Turult, tojásait pedig elragadja. Visszaszerzik-e vajon az ifjak?

A város szava

Több mint egy évtizede, hogy nagyobb társasággal a Dunán hajóztunk. Kedves barátnőm Sepsiszentgyörgyön élő testvére, bár nem először látta, érdeklődéssel nézte a Duna-parton a házsorokat, kérdezgetett az épületekről, építészetükről, múltjukról, jelenükről.

Walhalla a Duna-parton

Sellők, óriások, nibelungok népesítették be ebben a hónapban ismét a Müpa hangversenytermét a Budapesti Wagner-napokon.  A sorozat megálmodójával, dirigensével, Fischer Ádámmal a Ring örök érvényű mondanivalójáról, istenekről és hősökről is beszélgettünk.

Műgyűjteni, de minek? 1. rész

Érdemes műtárgyakba fektetni? Hogyan kell elkezdeni? Vannak-e trendek? Megtérülő befektetés vagy szenvedély? Bánki Ákos, az Országút képzőművészeti rovatának vezetője beszélget meghívott vendégeivel a műgyűjtésről: Rieder Gábor művészettörténésszel és Szluka Balázs műbaráttal. 

Átadták a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi díjait

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) köztestületi díjait a magyar szellemi élet azon jeles képviselői kapják, akik kiemelkedő munkásságuk, életművük révén maradandót alkottak a művészet, a művészetelmélet vagy a művészetszervezés területén.

Handyman – ezermester és apakép

Szemkápráztató újdonságok mellett más ritmusban, más hangsúlyokkal, más színekkel, mégiscsak ugyanaz az állandó történet zakatol a mélyben, ami a rétegek együtthatásáról és rétegek feltárulkozásáról szól. Gáspár György személyes életeseményeit, az emberi működést és a különböző eszközök mechanikáját állítja párhuzamba. 

Széllel szemben is tekerni kell

Koppenhágában egyelőre letettek arról, hogy a tervezett 2025-ös határidőre elnyerjék a „világ legkerékpárosabb városa” címet, de már így is figyelemre méltó eredményeket értek el az autós forgalom visszaszorításában.

Az utolsó táncot nekem tartogasd!

A Grammy-díjas brit pop- és rocksztár, Rod Stewart biztonsági játékot játszik: aktuális koncertturnéján a legnagyobb és legismertebb slágerei váltják egymást, egy csokor nosztalgia és öt csinibaba mellett.

Időtlen, kortalan festészet

Műveiben organikusan vegyíti különböző korok és kultúrák emblematikus részleteit, avantgárd kísérletező módszereit a klasszikus festészeti hagyománnyal. Verebics Katalin festményei egyszerre nagyon személyesek, ugyanakkor a kollektivitás felől is olvashatók.

Képzős Közös többszörös

Az Országút Galéria szervezésében nyílt meg az Eötvös10 pincegalériájában a Magyar Képzőművészeti Egyetem Festő, Szobrász és Grafikus tanszéke hallgatóinak közös tárlata, melyen három művésztanár: Gaál József festőművész, Szurcsik József grafikus- és festőművész, illetve Polgár Botond szobrászművész hallgatói mutatkoznak be.