Végzethely
Valahai lovagok gyilkos patazaja.
Elhagyott állomásépület.
Rózsaszín, mint újszülött.
Romos, mint oszló test.
Szögletes boltozatok
egymásutánja végtelenbe
futó fényfolyosón.
Homályhumuszt nyüstölök – virágozzék!
Legyen megfontolt homlok!
Legyen beérkezett fény!
De alvilági istenek
vérvágyó ollója snittet vág.
Lesz sovány ködben
bizonytalan járás.
Végzethely. Adatott idő.
Az enyém.
Szög a zsákból
Helyi Érdekű Vasút-aluljáróban
van az élet keresztútja.
Jobbfelé a volt-ba vezetnek a lépcsők,
balra van a jelen.
Innen és ide egykor nagy, melankolikus hullámokban
ment a szerelvény.
Most apró és éles részek vannak, egyenes szeletekben,
sötét és homályba hajló fal és homlokzatdarab
gyors menetsuhanásban.
Egy-két múltrücsök
– nyüzsgő és túlgyors felület.
Nagy levegővétel a derűs,
rothadó mélysebes napfényben - eltűnt.
Most kormos betonfalak észszerű közege vár.
Elérek a keresztúthoz.
Előbújok a történetből.
Mint szög a zsákból.
Ötsoros
Ósdi ablakról szaggatott firhang.
Gyűrődik az olajos folyó
a város átlóján.
Égtükrön fehéren
medrében fodrot hány.
Atlantiszgyepű
Alkony-eovék, lebegtek
nyugodt nagyszabásra.
Nem térnek vissza soha az elsuhanók.
Hiányukból építkezem.
Atlantiszgyepű.
Égszirom egy aluljáróban.
