Szerző: Pásztor Zoltán

Embertelen jogok

Grégor Puppinck, az Európai Jogi és Igazságügyi Központ igazgatója szembemegy napjaink divatos liberalizmusával. Több éves kutatás után megállapította: a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságánál sok bíró civil szervezetekhez, különösen a Nyílt Társadalom Alapítványhoz kötődik.

Bizalom, reménység és újjászületés

Ferenc pápa örömmel idézte fel csíksomlyói találkozását magyar zarándokok százezreivel, s Budapesten is meghatottan fogadta a hívek felé áradó szeretetét. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tapasztalatainak összegzésére kértük Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érseket.

Ima, pizza, szamba

Moysés Azevedo 22 évesen alapította a Shalom Katolikus Közösséget. Ma már több mint harminc országban vannak jelen, így Magyarországon is. Az alapító is itt lesz szeptember 5. és 12. között Budapesten, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson.

A Kölyök, aki már mindent látott

A Beregszászban élő Szabó Konstantin tanúságtevő régió papja, aki az üldöztetésben felnőve vállalta a görögkatolikus papi hivatást. Az Eucharisztikus Kongresszus előadójaként hiteles tanúként beszél majd az egyház iránti szeretetéről és az Eucharisztiának az életünkben betöltött jelentőségéről.

Isten a legjobb matematikus

Kongóban született, Brüsszelben járt iskolába, ma is Belgiumban él. Matematikából szerezte doktori címét, fiatalkora óta az Emmanuel Közösség tagja, a Charis nemzetközi karizmatikus szervezet moderátora. A hétgyermekes Jean-Luc Moens a Nemzetközi Eucharisztikai Kongresszus vendége lesz.

A pápa látogatása visszaadta a reményt

Joseph Raphael Sako bíboros, iraki káld katolikus pátriárka lesz az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus vendége és előadója Budapesten. Ő fogadta a pápát a bagdadi repülőtéren, a világ egyik legveszélyesebb országában.

Gérald, szükségem van rád!

Tíz évet élt Amerikában, de visszatért szülőhazájába, Kanadába. Pappá szentelése előtt grafikusként dolgozott, és misszionárius is volt. Gérald Cyprien Lacroix a francia nyelvű Québec érseke, és itt lesz szeptemberben Budapesten, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson.

A pápák ceremóniamestere

Piero Marini liturgiaprofesszort II. János Pál és XVI. Benedek szentmiséin mint a pápák közvetlen segítőjét láthattuk. A ceremóniamester sok egyéb mellett az oltárdekorációért, az asszisztencia mozgásáért, még az egyházi ruhákért  is felelős. Ő az egyik meghívottja és előadója a szeptemberi budapesti Eucharisztikus Kongresszusnak.