Mi volt a feladata az Emmanuel Közösségben és mi a Charisnál?
Meseszerűen indult a munkám. Már évek óta tagja voltam a közösségnek, amikor egy nap az alapítótól, Pierre Goursától levelet kaptam, benne a közösség lapjával. Felkért, hogy írjak az újságba. Örömmel tettem eleget a kérésének. Két évvel később főszerkesztőnek neveztek ki. A lap neve Il est Vivant, vagyis Jézus él! Tizenegy évig szerkesztettem az újságot, ez idő alatt tagja lettem a közösség civil szervezetének is, amely nagyon
sok segítséget visz el a szegény országokba. Mindenütt Krisztus szeretetét terjesztjük. Sok országban jártam, legtöbbször nagyon szegényes körülmények között
laktunk, ritkán adatott meg, hogy hotelszobát tudjunk bérelni. Legtöbbször a külvárosokban evangelizáltunk.
Amikor nyugdíjas lettem, 2018-ban fölhívtak a Vatikánból, vajon elvállalnám-e a moderátori feladatot egy új nemzetközi szervezetnél, a Charisnál (Catholic Charismatic Renewal International Service – Katolikus Karizmatikus Megújulás Nemzetközi Szolgálata), amelyet maga Ferenc pápa hozott létre, azzal a céllal, hogy még szorosabbra fonja a kapcsolatokat a laikusokkal.
Nagy megtiszteltetés volt számomra, természetesen elfogadtam. A Charis hivatalosan 2019. június 8-a óta működik, azóta vagyok én a moderátora. Feladatom a szervezet kommunikációjának irányítása. Életem egyik legnagyszerűbb pillanata volt, amikor Rómában találkozhattam Ferenc pápával.
Ahhoz, hogy megértsük, miért fontos a Charis a Vatikán számára, meg kell ismernünk Ferenc pápa vízióját is. Amikor először találkozott szülőhazájában, Argentínában a karizmatikus megújhodási mozgalom katolikus vezetőivel, még nem ismerte fel annak jelentőségét. Tréfásan szambaiskolának nevezte. Amikor azonban jobban megismerte a munkájukat, rájött, milyen termékeny táptalajt jelentenek. Pápaként kifejezetten rájuk akar támaszkodni.
Hogyan telik egy átlagos napja?
Mindennap misére járok, ami része az életemnek. Amióta berobbant a járvány, a televízióban nézem a szentmiséket. Éppilyen fontos, hogy naponta egy órát imádkozással töltsek Jézus képe előtt. Ha erre nem volna lehetőségem, olyan lennék, mint a partra vetett hal. A munkám nagy részét találkozások, beszélgetések, kapcsolattartás jelenti, emellett képzéseket is szervezek. A vírusjárvány előtt havonta nyolc-tíz napot töltöttem egy-egy országban. Mostanában a munka nagy részét az interneten végzem, mert személyes találkozásokra nemigen nyílik lehetőség.
Olvastam arról, hogy David Wilkerson Kés és kereszt című könyve nagy hatást tett Önre. Miért?
Katolikus családban születtem. Így neveltek, ilyen iskolába jártam, de amikor kamasz lettem, számtalan kérdés merült fel bennem a Jóistenről, amelyekre igyekeztem választ is találni. Akkoriban az iskolánkban még sok pap tanított. Amikor kérdéseimmel az egyikükhöz fordultam, ő filozófiai mélységű könyvet adott a kezembe Isten létezéséről. Bár csak tizenöt éves voltam, ötszáz oldalt olvastam el a témáról. Ez meggyőzött, és hittem Isten létezését.
Egyetemista koromban kerültem kapcsolatba az új karizmatikus mozgalommal. Eleinte tartózkodó voltam velük szemben. Aztán egy nap valamelyikük azt tanácsolta, olvassam el Wilkerson könyvét. Akkor még úgy éreztem, Isten nem él bennem, távol van tőlem. Ám a könyv minden mondatából a jelenlétét éreztem.
Élénken emlékszem egy esetre, amikor szenvedélyesen imádkoztam a templomban. Akkoriban már menyasszonyom volt, matematikai tanulmányaim végén jártam, nagyon szerettem ezt a tárgyat. Azt mondtam a Jóistennek: én is jelet kérek Tőled, mint Wilkerson atya. Ha azt akarod, hogy jó keresztényként folytassam az életemet, aki semmi többet nem tesz, csupán minden vasárnap imádkozik érted, akkor megteszem. De ha mást akarsz, mutass utat! Talán egy kicsit túlzásba vittem a dolgot. Nem is
tanácsolom senkinek, hogy ugyanazt tegye, mint amit én. De megérte.
Ez volt az első alkalom, hogy Isten megjelent és beleavatkozott az életembe. Ima közben azt kértem: ha akarsz tőlem valamit, mutatkozz meg. Itt van egy fiú mellettem a templomban, imádkozzon értem. Eltelt egy kis idő, de nem történt semmi. Épp kimenni készültem, már a kilincsen volt a kezem, amikor hallottam, hogy valaki szalad utánam. Rátette a kezét a vállamra, és azt mondta: várj, imádkoznom kell érted! Megfordultam. Az említett fiú volt az. Elkezdett értem imádkozni. Egy szót sem hallottam, szinte önkívületbe estem. Tudtam, hogy Isten létezik és foglalkozik velem. Hihetetlen élmény volt ezt megélni, és ez a találkozás megváltoztatta az életemet.
Mindig is világi emberként akart szolgálni?
Soha nem gondoltam arra, hogy pap legyek. Amikor megnősültem, akkor találkoztam az új karizmatikus mozgalommal a feleségemnek köszönhetően, mert a találkozás abban a templomban történt, ahová ő járt. Házas ember voltam, és vallom, hogy a házasság is egyféle út a szentség felé. Nekem betölti az életemet a szentség. Van egy mondata II. János Pál pápának: Ha valakit megkérdeznek, akar-e megkeresztelt lenni, az ugyanazt jelenti, mintha azt kérdeznék tőle, akar-e szent lenni. Vagyis, hiszem és tudom, hogy minden laikus megkeresztelt ember ugyanolyan, mint a pap vagy a szerzetes.
Ön matematikaprofesszor, doktori címet is szerzett. Tudja a tudományt a karizmatikus munkában kamatoztatni?
Régen voltam matematikaprofesszor, ma már nem, de őrzöm a matematikai, a logikai gondolkodást. Ami nagyon érdekel, az a Jóisten logikája. Neki sajátságos gondolkodása van, amely a szereteten alapszik. Nagyon érdekes például a kereszt logikája. Írtam is egy könyvet a kereszt erejéről, s benne arról, hogy Isten milyen koherens, amikor velünk együtt cselekszik.
Ami a tudományt illeti, Isten alkotta a világot, minden törvényével együtt. Nem akarom megbotránkoztatni, de ki alkotta meg a matematikát? Persze, hogy Ő. Ő a legjobb matematikus, hiszen minden problémát meg tud oldani. Vagyis Ő mutatja az utat, hogy az ember megfejthesse a természet törvényeit.
Olyan intelligenciát adott nekünk, amelynek segítségével nemcsak a tudományt ismerhetjük meg, hanem azt a szépséget is, amit alkotott.
Amikor nézzük a virágokat, a természetet, minden olyan szép. Amikor a természet törvényeit vizsgáljuk, én abban is sok szépséget, egységet, következetességet veszek észre. Isten fantasztikus. Einstein mondatát tudom idézni: A kevés tudomány eltávolít Istentől, a sok tudomány közelebb visz hozzá.
Ön sokat tartózkodik a Vatikánban. Hány világi dolgozik most ott?
Egyszer ugyanezt kérdezték XXIII. Jánostól. Tudja, mit válaszolt? Pont a fele. Természetesen ez csak tréfa, hiszen rengetegen dolgoznak ott. Nem tudom pontosan, a családtagokkal lehet vagy száz ember, közülük negyven-ötven állandó világi munkatárs. Hihetetlen nagy munkát végeznek, hiszen seregnyi problémát kell megoldaniuk.
Azt is olvastam, Ön úgy tartja, hogy az evangelizáció olyan, mint az ejtőernyőzés. Ez mit jelent?
Ez leginkább a Lélekre vonatkozik. Gyakran tesszük fel ugyanis a kérdést, vajon hol a Lélek? Sok ember fél az evangelizációtól, mert nem tudják, mit fogok mondani róla, egyáltalán mi az? Erre pedig a Lélek adja meg a választ. Fiatalkoromban gyakran végeztem ejtőernyős ugrásokat. Amikor ugrom, egyetlen kérdés foglalkoztat: vajon kinyílik-e az ernyő? Mindig izgalommal tölt el, aztán hopp, kinyílik.
Ha ugrás előtt akarják megvizsgálni, hogy kinyílik-e, megtehetik a repülőgépen is. Már ott kinyílik az ernyő, de ha így ugrik ki az ember, akkor biztosan meghal. Vagyis az egyetlen megoldás, ha akkor nyomja meg a gombot, amikor már kiugrott. A Szentlélekkel ugyanez a helyzet. Csak úgy tudják megtapasztalni, ha ugranak egyet. Vagyis térjenek meg! Higgyenek nekem, én mind a kettőt megtapasztaltam.
A vírusjárvány és családi tragédiák miatt Jean-Luc Moens kétévi munka után lemondott a Charis moderátori posztjáról, de továbbra is szolgálja a karizmatikus közösséget.
Borítókép: Jean-Luc Moens fotó: Servizio Fotografico - Vatican Media
