Szerző:
Kultúra és művészet a világjárvány árnyékában
A programok bősége már-már európai léptékű kulturális élet képzetét kelthette a székesfehérvári művészetbarátokban, amikor tavaly márciusban megérkezett világjárvány, és brutális módon fosztott meg illúzióinktól. Hallgatásba burkolózott a város. Mintha megdermedt volna a világ.
A műemlékvédelem őrzői
Amikor 2017 januárjában a műemlékvédelem félig-meddig kiürített, máig üresen enyésző épületében a lezárt, de nem víztelenített, így a téli fagyban szétrobbant távfűtéscső eláztatta az építészettörténeti iratokat, dokumentumokat, nehéz volt felmérni a pusztulás nagyságát.
Én és a nagyapám
Émelyítően édeskés, könnyfakasztóan szirupos, kacagtatóan túlkomédiázott, néha unalmas, gátlástalanul valóságtól elrugaszkodott, sikeres, közönségkedvenc szocialista-realista giccsparádé: Én és a nagyapám – 1954-ben.
Hungária, Rómából nézve
Szép kiállítású, mutatókkal ellátott, gazdagon illusztrált tanulmánykötetet vehet kezébe az olvasó, ha fellapozza Tóth Tamás Hungaria Rómából – Tanulmányok az új- és jelenkori magyar egyház történelméből c. kötetét.
Rapid randi
Korán érkeztem, mint kiderül, nem egyedül jöttem randira. Egy velem egykorú úr szintén ugyanezért érkezett, csak utána kerülök sorra. Mire ő elhagyja a helyiséget, mert beljebb fáradhat, egy újabb korombeli úr érkezik.
In memoriam Hans Küng
A katolikus egyházzal megbékélve halt meg 93 éves korában Hans Küng világhírű svájci teológus. Német és svájci püspökök, akik együtt dolgoztak vele, olyan emberként jellemezték, aki szerette a katolikus egyházat, bár időnként túllépett a katolikus tan határain és bírálta az egyházi vezetők döntéseit.
Báger Gusztáv versei
„A sok szólam között egy Hang van.
Az Úr dicsőség. Nem holmi ingatlan.”
A költészet
Április 11. a magyar költészet napja. Bár lapunk irodalmi jellegéből fakadóan egész évben közöl verseket, az Országút most külön, ezzel az örökérvényű Petőfi-verssel tiszteleg minden élő és holt poétánk előtt.
Az engesztelés koszorúja
Az Országút április 8-i számában a közelgő pápalátogatásról írt Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke. A képviselő a családi archívumban rátalált református lelkész apjának egy hasonló témájú, 32 éve született cikkére. Az alábbiakban Németh Zsolt kommentárját és az archív írást közöljük.
Sortűz
Megállíthatatlan hullalopások az 1680-as évek Bolognájában – Patakfalvi mester, az excentrikus magyar zseni érkezik, hogy megoldja a rejtélyt, sőt még egyebet is...
In memoriam Gyulai Líviusz
Na jó, egy perc mélabú, két rövid sóhaj, három elmorzsolt könnycsepp még belefér. Aztán – Könny nem marad szárazon – jusson eszünkbe Gyulai Líviusz kacagtató rajzfilmje, alcíme szerint Gertrúd a nevelőnő, és semmi kétség, a szerző itt van velünk.