Elolvasva apám írását, nyilvánvaló lett számomra, hogy bizonyos értelemben családi hagyományt folytattam. Édesapám, antikommunista ellenálló és ezért saját egyháza által is megtagadott református lelkészként 1989-ben kommentálta II. János Pál akkor nagyon közelinek vélt magyarországi látogatását.
II. János Pál pápát 1988. augusztus 20-án hívta meg Paskai László bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, valamint az akkori magyar állami vezetés. Az egyházfő elfogadta a meghívást, ám a rendszerváltozás egyre ambiciózusabbá váló „menetrendjének” megfelelően csak azt követően tett ennek eleget (de akkor szinte azonnal), amikor Magyarország – az utolsó szovjet katona távoztával – 1991-ben visszanyerte teljes szuverenitását.
Annyi kommentárt érdemes hozzátenni édesapám akkori cikkéhez, hogy túlzott diplomatikussággal korántsem vádolható hangneméből tévedés lenne valamiféle protestáns dölyfre következtetni. Ugyanilyen szókimondó nyíltsággal mondta el véleményét saját református egyházának viselt dolgairól, méghozzá a hatvanas–hetvenes években, amikor ez a legkevésbé sem volt veszélytelen: neki például az állásába került. Többek között erre is visszavezethető fellépése a kommunizmus által szintén üldözött Bulányi György, a katolikus Bokor-bázisközösség mozgalma alapítójának ügyében.

Édesapám a maga közvetlen stílusában voltaképpen sokak elvárását fogalmazta meg:  ti. hogy a pápalátogatás az egységet munkálja, az egységet a keresztények között, az egyes felekezeteken belül is, 

egységet az országban és a lelki, morális egységet a nemzetek és a nemzetiségek között. Mindez korántsem volt annyira radikális igény, mint amilyennek első olvasatra tűnhet, hiszen a mindenkori pápák – a jézusi parancsból fakadóan – ezt tekintik egyik elsődleges feladatuknak. 
II. János Pál az édesapám által megfogalmazott igények közül az elsőt és legfontosabbat maximálisan teljesítette: megkoszorúzta a protestáns gályarabok debreceni emlékművét. Koszorúja, bronzba öntve, máig is jele a keresztény kiengesztelődésnek. Sokan csalódásként élték meg, hogy sem akkor, sem azóta nem emelt szót a csángók magyar nyelvű miséhez való jogáért olyan módon, ahogyan azt édesapám kívánta, pedig a budapesti nunciatúrán, a teljes diplomáciai testület előtt mondott beszédében állást foglalt amellett, hogy nemcsak a határoknak kell sérthetetlennek lenniük, hanem a kisebbségeknek is, ezért az államoknak biztosítaniuk kell a kisebbségek nyelvhasználati jogát, sőt autonómiáját is. Kijelentette, a kereszténység nem lehet közömbös ezzel a kérdéssel szemben.
A Szentszék általában hosszabb időtávokban gondolkodik, ezért nem biztos, hogy tétlenséget jelez, ha cselekvésében nincs valaminek azonnali, látható következménye. Történészek számára szép feladat lesz egyszer majd feltárni, hogy konkrétan a csángók ügyében a szentszéki diplomácia tett-e, s ha igen, milyen erőfeszítéseket tett a pápa által Budapesten megfogalmazott elvek jegyében.
Örvendetes ugyanakkor, hogy Ferenc pápa romániai látogatásának keretében ellátogatott Csíksomlyóra, és ennek a látogatásnak évében, 2019 elején (három évtizeddel édesapám cikke után) engedélyezték először havi rendszerességgel magyar mise tartását Csángóföld központjában, Bákóban. Napjainkból visszatekintve valószínűnek érzem, hogy a Vatikán kulisszái mögött nem teljesen lehunyt szemmel – és nem is bezárt szívvel – vették kézbe a magyar református lelkésznek a romániai magyarsággal kapcsolatos felvetéseit!

Németh Géza református lelkész 1989. október 12-én, az Úton című lapban megjelent írása:

Mit vár egy református lelkész a pápalátogatástól?

1) Azt, hogy itt-tartózkodása alatt 10 percre felkeresi az ellenreformáció idején gályára hurcolt protestáns prédikátorok emléktábláját a Református Zsinati Irodán, és a megbékélés és engesztelődés koszorúját ott elhelyezi. Nem jöhet magyar földre úgy pápa, hogy a magyar protestantizmus sok száz éves üldözése és diszkriminálása ügyében történelmi bocsánatkérésre nem talál alkalmat. 

2) Azt, hogy nem viselkedik úgy, mintha Magyarország Lengyelország lenne. A protestánsokat, a viszonylag nagy számú zsidóságot és vallástalan honfitársainkat zavarják az olyan kifejezések, hogy Magyarország Regnum Marianum. Mi azt véljük, hogy Magyarország Regnum Hungarorum – tehát a magyarok országa, ahol különböző vallású és világnézetű népeknek kell a demokratikus egyenlőség és tolerancia szellemében élni. Negyven éve küzdünk az ellen, hogy az orosz cár szolgái legyünk, de nem szabad elfelejteni, hogy az előző századokban őseink hasonlóképpen küzdtek Bécs és Róma nyílt vagy titkos manipulációi ellen. 

3) Azt, hogy a nemzeti kisebbségekről szóló újévi elvi állásfoglalását alkalmazza az erdélyi és csángóföldi magyarság sorsára. Annak idején a zsidók sajnos hiába várták, hogy az akkori pápa érdekükben egyértelmű szót emel. Mi most bízunk benne, nem hiába várjuk, hogy a katolikus világ feje erkölcsileg elítéli a romániai magyarság megsemmisítésének ördögi kísérletét. Annál is inkább, mert botrányosnak, felháborítónak tartjuk, hogy évekkel a II. vatikáni zsinat anyanyelvi határozatai után több mint százezer csángómagyar katolikus Moldvában nem hallgathat magyar misét, magyar anyanyelvű csángó gyerekek nem kapnak magyar hitoktatást, sőt még gyónni sem gyónhatnak anyanyelvükön. Nemcsak magyar érdekről van szó, hanem az erdélyi katolikus egyház jövőjéről is. Nyilvánvaló a végcél: először elrománosítani a magyar katolikus egyházat, utána egy rendelettel az ortodoxiához lehet csatolni. Követeljük, a pápa ne engedje meg, hogy a katolikus egyház Erdélyben az elrománosítás eszköze legyen!

4) Azt, hogy a pápa még látogatása előtt tegye jóvá, amit a vatikáni bíborosok az elmúlt évtizedekben vétkeztek Mindszenty József és Bulányi György ellen azzal, hogy erkölcstelen kompromisszumot kötöttek az Állami Egyházügyi Hivatallal. Casaroli bíboros kompromisszumos politikája valójában a hitvalló katolikusok elárulása volt. Mindszenty nem akart Nyugatra menni, a Vatikán kényszerítette rá. Bulányi Györgyöt a szolgálatmegtagadás lelkiismereti parancsa miatt üldözte Miklós Imre, az ÁEH elnöke. Szégyenletesnek tartjuk, hogy Casaroli nyilvánvaló politikai nyomásra eretneknek nyilvánította azt a Bulányi Györgyöt, aki minden katolikus pap példaképe lehetne. A vatikáni hivatalok respektálták az egyházi érdekeket feladó békepapokat, de elárulták az egyház igazi hitvallóit. A pápától azt várjuk, mint minden paptól és becsületes embertől: az erkölcsi értékeket sohase bocsássa az egyház vélt érdekeiért áruba.

5) Azt, hogy magyarországi látogatása keresztyén egységet és toleranciát szolgálja. Igazi ökumenizmust kívánunk – XXIII. János testvéri szellemében. Ezért megnyugtatna minket, ha a pápa testvéribb módon bánna saját ellenzékével. Olyan, általunk nagyra becsült biblikus, nyitott szívű katolikusokra gondolunk, mint például Hans Küng professzor. Mi Magyarországon toleráns demokráciára vágyunk. Csak olyan katolikus egyház segíthet ebben minket, amelyik saját falain belül is megszabadul az inkvizíció, a másként gondolkozót, a kritikust irgalmatlanul eltipró egyházi diktatúra szomorú hagyományától. 

Mi, magyar protestánsok is készek vagyunk testvéri vendégszeretettel fogadni egy olyan pápát, aki velünk is megbékélésre kész szívvel jön, aki üldözött erdélyi népünkkel nyilvánosan vállal szolidaritást, s egy új, valóban toleráns katolicizmus jövője felől reménységgel biztat.