Szerző:
A nyugdíjpalotától a fel nem épült teátrumig
A dualizmus kori magyar vidék jelentős műemlékei, marosvásárhelyi, pécsi, debreceni, nagykárolyi, nagyváradi épületek, s olyan alkotók, mint Lang Adolf és a Vágó fivérek, Otto Wagner, Josef Hoffmann kerültek szóba A város színeváltozása konferencián.
Aranyló fénytörések
Egyenes és ferde sávok, arany és fekete kontrasztos színek végtelen sora fogad Kontur Balázs Rezgések című kiállításán. Felemelő élményeket élhetünk át a síkból kilépő festmények, s a monumentális installáció erőterébe kerülve.
Čaputová a pápánál – Bezák-ügyben?
Zuzana Čaputová szlovák elnökasszony szeptember közepe óta másodszor találkozott a Szentatyával. Kora ősszel, az Eucharisztikus Kongresszust követően Ferenc pápa járt apostoli úton Szlovákiában, most az elnökasszony volt audiencián a Vatikánban.
A szerelmes hős és a hősszerelmes – Toldiról másképp
Százéves Csipkerózsika-álma után újra megszólalt Mihalovich Ödön operája, a Toldi szerelme – az MTA Dísztermében
Hogyan lett a lokálok kiskirályából A Király?
Felénél tart a Zámbó Jimmy életútját feldolgozó RTL-sorozat, A Király. A produkciót nagy várakozás előzte meg, és láthatóan az alkotók mindent megtettek, hogy színvonalasan meséljék el, mutassák meg a néhai táncdalénekes máig elevenen élő históriáját.
A közönséget nem lehet meglobbizni
A fővárosi Bethlen Téri Színházban adták át az Arany Medál-díjakat 2022. december 14-én, az év írója, az év színésznője, az év színésze, az év filmrendezője, az év legígéretesebb fiatal tehetsége, valamint életműdíj kategóriákban.
Háború és woke-tőke
Az Ukrajna elleni orosz háború csak rávilágított az Európát sújtó energiaválságra, amelyet az energiafüggőséggel együtt a woke-ideológia idézett elő.
A Mária Út nagykeresztje
Ötvenévesen indult első zarándoklatára, azóta bejárta a későbbi Mária Út nyomvonalát, segített a kiépítésében. Lendvai József bármikor újra indulna, hogy megismertesse az emberekkel az Istenre hagyatkozó, alázatra és türelemre nevelő gyalogos zarándoklat embert formáló voltát.
A csend melankóliája
Joggal emlegetik, hogy Baksai József alkotói módszere valójában egyfajta mítoszgondolkodás. Minden megnyilvánulásában a képi metafora egy központ irányába mutat, a képi jelentések füzére a mindent egybefogó, mitopoetikus világmodell rendszerét szándékozik bizonyítani.
Egy estére összehozni az irodalmárokat
A Szabó Ervin Könyvtár Ötpacsirta Szalonjában rendezték meg az első PEN Karácsonyt 2022 december 16-án, este hat órától. Az est házigazdája Turczi István József Attila-díjas, Babérkoszorú-díjas, Prima Primissima-díjas költő, író, műfordító, a Parnasszus folyóirat alapító főszerkesztője volt.
A nagy szlovák kormánybuktató újra akcióban
A szlovák politika erős embere ellen összeállt koalíciók rossz szelleme, Richard Sulík, a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) párt elnöke által benyújtott bizalmatlansági indítvány többségi támogatást kapott a szlovák parlamentben. Eduard Heger el, Robert Fico ismét a kapuk előtt?
Az értékteremtés mindannyiunk ügye
Győrben megalakult a Magyar Művészeti Akadémia első regionális munkacsoportja az MMA december 15-i köztestületi munkacsoporti képviselő-választó ülésén. A munkacsoportok megalakulása komoly jelentőséggel bír kulturális életünkre.