Szurcsik József Nyugtalan idők ,Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ, Kecskemét. Fotók: BANCZIK ROBERT
Régóta nem beszéltünk. Eltelt talán hét év is. Mégis, amikor láttam a Kecskeméten kiállított anyagodat, két dolog ragadott meg igazán: az egyik, hogy mennyire megújultak a témáid az utóbbi években. Magad is említetted, hogy új szimbólumként megjelentek a törékeny, feminin, metroszexuális férfialakok, és feltűntek a nőalakok. Korábban erősen maszkulin világot teremtettél, falakba zárt, tornyokból előtörni látszó alakokkal, akik olykor tömeggé szerveződtek és rendszerint konfrontálódtak a hatalmasokkal. Megfigyeltek, súgtak, szervilisek voltak. Méretükben hatalmasok, tekintélyt parancsolók, sokszor talán félelemkeltők is. Távolról néztük őket, akkor is, ha ellenfeleinket láttuk bennük és talán még akkor is, ha úgy éreztük, hogy helyettünk cselekszenek, nekünk dolgoznak.
A másik meglepetés akkor ért, amikor az az érzésem támadt, mintha ugyanazt az életet élnénk. Az égő tájak engem a kiégésre emlékeztetnek, arra az állapotra, amelyből olyan nehéz kilábalni és megtalálni újra a motivációt, azt, ami boldoggá és örömtelivé teszi az életet. Ez nemcsak az idősebb generációt érinti. Meglepett, hogy egy középiskolai látogatásunk során (ahol a képzőművészet eszközeinek elsajátításáról beszéltünk, és ezt az életformát próbáltuk bemutatni) egy diák megkérdezte, tudnánk-e abban segíteni, hogy fenn tudja tartani a motivációját. Ez nyilvánvalóan nem kiégés, de mégis szorosan összefonódik azzal, hiszen motiváció nélkül maga az élet válik nagyon nehézzé. A kiégés okai között szerepelhet a túl sok stressz (amely a gyermeki kompenzálás vágyából ered), az elismerés hiánya, erős érzelmi fájdalom, túl nagy személyes felelősség, folyamatos, nehezen teljesíthető elvárásoknak való megfelelés, a pihenés hiánya, a szabályokba, a bizonytalanságba vagy a nagy döntésekbe való belefáradás. A kiégés folyamata általában túláradó lelkesedéssel, tűzzel kezdődik, hiszen „Mit csinál egy ember, aki azt érzi, nem elég jó, nem elég szerethető? Nélkülözhetetlenné teszi magát…” – írja Máté Gábor A trauma bölcsességében. A lelkes, valamit kompenzáló személy idealizált elképzelései azonban nem felelnek meg a valóságnak, ami olyan mértékű frusztrációt szülhet, hogy az egyén végül közönyös lesz, apatikus hangulat, kilátástalanság és reményvesztettség lesz úrrá rajta. Nem állítom, hogy képeid a kiégés szimbólumai lennének, hiszen Te sem ezt mondod, mégis számomra felsejlik ez a jelentésréteg is.
Mindezt csak fokozzák a képekről ránk néző tekintetek, amelyeket Te úgy jellemzel: Védtelenek, Bizalmatlanok, Helykeresők, Reménykedők, Megsebzettek. Tőled szokatlan módon mindezt intim, kis méretben mutatod meg számunkra, arra biztatva bennünket, jöjjünk közelebb, találkozzunk ezekkel a személyekkel, nézzünk a szemükbe. Ők mezítelenek, rejtőzködnek… mi is meztelenítsük le a lelkünket. Vegyük le az álarcunkat! De hányadikat is? Lássunk az álarcok mögé! Nem vigasztal, amikor azt mondod, hogy a vívódás és a bizonytalanság megmarad életünk végéig, az alvászavarok, a kérdések: vajon van-e értelme annak, amit csinálunk, hogy valószínűleg vannak nálunk jobbak… és hozzáteszed, hogy mindezek a kérdések lehangolóak. Mégis az a konklúziód, hogy „semmi más nem érdekes, csak az alkotás, ez a mindennapok része, ez az, amire nem sajnálod az időt, ez az, amikor minden időtlenné válik. Motiválnak a világ problémái.”
Azt mondod, két dolog határozza meg a világot: az irigység és az ízlés. Az irigység azt táplálja, hogy el akarjam venni a másét, és többek között például háborúkat szül. Az ízléssel együtt pedig azt is el kell fogadni, hogy az ember nem lehet mindenkinek jó.
Ez az első önálló kiállításod Kecskeméten. Három sorozatot mutatsz be: a tájképeket, nevezzünk Incendiumnak (vagy Tűznek) a címadó kép után, a Danse macabre-ot (a Haláltáncot) és a Szabad akaratot (amelynek alcíme A mesterséges szépség). A művészettörténészek mindig megpróbálják összekapcsolni a látottakat azokkal a lehetséges (vagy konkrét) vizuális előképekkel, amelyek Téged mint alkotót is hozzáfűznek a nagy történet láncához.
Munkáid kapcsán korábban az ókor, elsősorban az egyiptomi kultúra reminiszcenciáira hivatkoztak a kritikusok, újabban felmerült Dante pokla, Hieronymus Bosch képeinek égő háttere, amelyek Dante leírásaihoz hasonlóan apokaliptikusak (itt zárójelben jegyzem meg, hogy Bosch tizenhárom évesen látta, ahogyan leég ’s-Hertogenbosch, mintegy négyezer lakóépület semmisült meg a szeme láttára), a hajnalt szemlélő, a nézőnek háttal álló alak kapcsán (Új hajnalon című kép) pedig talán éppen Révész Emese révén előkerült a német romantikus tájképfestő, Caspar David Friedrich neve. A mesterséges szépség című sorozat kapcsán pedig akár Gustav Klimtre is gondolhatunk; nézzük csak meg az alakok ruháit, az apró organikus mintákat. A Danse macabre-ból felénk integető és a nézőt nagyvonalúan kalauzoló Halál alakja eszünkbe juttathatja a spanyol romantikus alkotó, Francisco Goya sorozatát, A háború borzalmait. Bár Te magad is elismered ezeknek a lehetőségét, mégis azt mondod, Téged ezek tudatosan nem igazán foglalkoztatnak.
A Te tájaid láthatóan fantasztikus helyszínek, lila és narancs színekkel, gomolygó füsttel, égbe törő vulkanikus jelenségekkel, fekete Holdakkal, lángoló házakkal, különleges égi jelenségekkel.
További inspirációs források után kutatva rendszerint előkerül az alkotó személyes élete, életeseményei. Egy interjúban említetted, hogy máig milyen meghatározó számodra az angyalföldi munkáskörnyezet (például a Budapesti Lánggépgyár), amelynek közelében felnőttél, a Rákos-patak partja, a Duna-part (az északi összekötő vasúti híddal) és a hercegszántói környezet, ahol gyermekkorod nyarait töltötted apai nagyszüleidnél. Felidéztél egy hihetetlen, ugyanakkor csodálatos égi jelenést is. A régi emlékek mellett beszélgettünk arról is, hogy a közelmúlt eseményeit hogyan élted meg.
Azt mondod, pacifista vagy, háborúellenes és állítod, hogy arra kellene törekednünk, hogy az egymás iránti szeretetünket kifejezzük. Előbb a migrációs válság, majd a pandémia, végül a háború felerősítette és elnyújtotta a nyugtalan időket. A Covid időszaka új technikákra, új vizuális formákra „kényszerített”, hiszen az utazás nehézsége és az anyagbeszerzés miatt nem volt megoldható az, hogy nagy méretben folytathasd a megkezdett sorozatokat. Útjára indult a már említett (A) mesterséges szépség A4-es papír alapon, vegyes technikával, golyóstollal, akrillal, olajjal dolgozod meg a felületet. Ez a léptékváltás pedig más típusú érzelmek megmutatására adott lehetőséget és a nézőktől is eltérő befogadói attitűdöt kíván meg. Közeledésre, párbeszédre, türelemre hív.
Hangsúlyozod, hogy bár érdekelnek az aktuális események, nem követed, nem illusztrálod őket. Már jóval korábban elkezdtél égő tájakat festeni, amikor még nem került ennyire előtérbe az ökológiai válság (például az erdőtüzek) vagy a pandémia. Az pedig természetes, hogy mindezek az események újabb jelentésrétegeket vonnak maguk után. A nézők ma már akaratlanul is hozzáteszik mindezt, ezek az események új szempontokat és látásmódokat nyújtanak az értelmezéshez, a gondolkodáshoz.
A művészettörténészek és más alkotók költői képekkel és jelzőkkel írták le a munkáidat. Mi ez az új égő világ? „Időn kívüliség, mitológiai, posztapokaliptikus távlat” (Nagy T. Katalin), „geometriai apollói pokol” (Sturcz János), „kollektív magány” (Gaál József), „testetlen szorongás” (Sulyok Miklós), amely a túlélés világát tárja fel, és egyúttal „arra is jó, hogy szembesüljünk privát életünkkel, világunkkal” (Kölüs Lajos), „lélektani ábrázolás” (Deák Csillag), amelyben „a figyelem főkusza az élet szeretete felé fordul”.
Szurcsik József. Fotó: BANCZIK ROBERT
Ehhez én csak annyit tennék hozzá, hogy a tűz duális szimbólum, az olyan negatív tartalmak mellett, mint például a pusztulás, lehetne a motiváció, az életerő szimbóluma is, ami mindenben ott rejlik, fellobban az itt bemutatott képek többségében. Kíváncsivá tesz, arra sarkall, hogy lenézzünk a mélybe, ahonnan feltör, hogy feltekintsünk az égre, ahol váratlanul elsuhan. Megsúgom: a képeiden az alakok valójában soha nincsenek egyedül.
Virág Ágnes, Szurcsik József. Fotó: BANCZIK ROBERT
Szurcsik József Nyugtalan idők című kiállítása 2023. február 3-tól március 4-ig a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központban látható (6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 1.).
Fotó: Banczik Róbert
