Szerző:
Körítőfalon belüli külön világ
Talán ötven éve, hogy egyetemistaként, építésznek készülve barátaimmal Nagybörzsönyben jártunk, s megnéztük a falun kívül, egy dombon álló középkori Szent István-templomot. Különleges érzés töltött el: megragadott a körítőfalon belüli külön világ.
Fiatal kortársak XXV. – Horváth Roland
Festményei illúziók, átjárható dimenziók, megszemélyesített tárgyak tárháza. Úgy gondolja, képzeletében a dolgok jobban festenek, mint materiális valójukban, ezért alkotás közben a látott világ helyett inkább saját vízióira támaszkodik.
Kávé Csoóri Sándorral
Demeter Szilárd beszéde, amelyet a Hagyományok Házában, február 9-én rendezett Csoóri Sándor emlékesten mondott el – egy képzeletbeli kávézás a Mesterrel, melynek során kiderül az is: magyarnak lenni nem természetes állapot, magyarnak lenni választás.
Máig hálás vagyok a lánynak, aki megmentette az életem
A 97 éves Baranyi László színművész az egyedüli, aki még él az Egyetemi rohamzászlóalj egykori tagjai közül. A Gobbi Hilda-díjas színész megosztotta emlékeit Budapest második világháborús ostromának végnapjairól, és arról, hogyan sikerült életben maradnia.
Közösségépítő szándék és akarat
A Magyar Művészeti Akadémia közelmúltbeli elnökválasztásakor nagy többséggel kapott bizalmat a korábbi alelnök, Turi Attila Kossuth-díjas építész. Makovecz Imre szellemi örökségéről, a háromezrelékes szabályról, az MMA terveiről, lehetőségeiről beszélgettünk.
Burgess mortuus, de vége nincs
Magától Anthony Burgesstől, a Gépnarancs című disztópia és további harmincegy-két regény, kéttucatnyi nonfiction-kötet, verseskönyv és visszaemlékezés írójától kölcsönöztem dolgozatom címét.
Archetípusok a visegrádi országok oltárain
Lengyelország Királynője, Magyarok Nagyasszonya; mindkét nemzet történelmének válságos korszakában az uralkodó Máriának ajánlotta fel országát. Az oltárképeken az ő alakja mellett gyakran jelenik meg két lengyel vértanú püspök, illetve két szent magyar király.
Fecseg a felszín…
Sokszor megfordultam már az acb Galéria kiállítótereiben, de olyan vizuális élményt, mint amelyet Anselm Reyle Surfacing című tárlata nyújtott, nem mostanában kaptam.
Mi lesz veled, keresztény Európa?
Ötven éve a svájciaknak még csak egy százaléka nem tartotta magát vallásosnak, mára azonban a vallási közösséghez nem tartozók már ott is többen vannak, mint a katolikusok vagy a reformátusok. A szekularizáció a városokban és a fiatalok között a legerőteljesebb.
Mesterművek a HAB művészeti központban
Az egyik legnagyobb magyarországi képzőművészeti magángyűjtemény, az Antal–Lusztig-gyűjtemény legkiemelkedőbb darabjaiból született a HAB (Hungarian Art & Business) művészeti központban látható Új Kezdet – Remekművek huszonöt újat kezdő képzőművésztől című időszaki kiállítás.
Örült az egészségnek, örült az életnek
Képes vagyok-e elfogadni, hogy rászorulok Isten gyógyító kegyelmére, s Tőle kérni bizalommal segítséget? A találkozás Jézussal megújít, visszaadja az életet. Ennek örömét nem tarthatjuk meg magunknak, meg kell osztanunk másokkal, oldani magányukat, s támogatni őket küzdelmeikben.