Boda Anikó a Budapest Artfactory műtermében, 2024
Főként és elsősorban mesemondónak tartom magamat, és a legszebb mese maga az élet. Orvosi munkám alatt sok embert láttam meghalni, sokukat még mielőtt megszülethettek volna. Ez az élmény határozza meg a gondolkodásomat. Világunk végtelenül izgalmas, tele szimbólumokkal, rejtett jelentéssel, mesékkel és ősi bölcsességekkel. Egyfajta antennaként tekintek magamra, ‘ami’ összegyűjti a világból feléje áramló benyomásokat, vizuális jeleket, történeteket, köznapi, politikai, vallási eseményeket, érdekes tárgyakat, személyiségek lenyomatát. Beszélgetések, előadások, könyvek tartalma raktározódik el a tudatomban (és a tudatalattimban), majd ezek képekké forrnak össze. Sajnos nem tudok annyi ideig élni, hogy minden fejemben létező képet a vászonra tehessek.
Intuitíve dolgozom, néha még én magam is meglepődöm, mi kerül ki a vászonra. Sokszor nem tudok választ adni arra a kérdésre, hogyan találtam ki a képet. Gyerekkoromtól kezdve erősen a képzeletemre hagyatkozhattam – nagymamám gyakran mesélt fejből vagy képek nélküli mesekönyvekből. Egész kis világokat találtam ki magamnak, és most, majd fél évszázaddal később, ugyanígy dolgozom. Én eszképizmusnak hívom, amit művelek, ami kicsit több, mint egy magánmitológia. Az általam épített kis világban érzem biztonságban magam, amúgy gulácsysan. Képzeletbeli realizmusnak is hívható ez a műfaj, bár e kissé száraz kifejezést nem annyira kedvelem.
Képgaléria:
Boda Anikó
Budapesten él és dolgozik. További művei: https://www.instagram.com/anikobodastudio/
