Az elmúlt években „olyan politika és szakmai erővonalak rajzolódtak ki” a POSZT körül, amiért „a járvány kitörése sokaknak kapóra jött, hogy azt mondják, a jelen helyzetben sajnos nem lehet megtartani a POSZT-ot” – mondta az első beszélgetésben Dér András. Pedig „erős válogatás született” – tette hozzá Uray Péter. –

A végletek bemutatása helyett mi a kiemelkedő előadások legjelentősebb darabjaira összpontosítottunk. Főleg azok az előadások fogtak meg, amelyeket erős alkotói (rendezői, dramaturgiai) vízió határozott meg, de ehhez eredményesen tudott csatlakozni a díszlet-, jelmez-, látványtervező, a koreográfus, a zeneszerző és természetesen az előadásban részt vevő színészcsapat” – tette ehhez hozzá már a második beszélgetésben Dér András. „Nem mindig születnek revelatív előadások, de vannak pillanatok, amikor váratlanul minden összecseng, és az alkotók azt veszik észre, hogy mindannyian ugyanazt keresték, a feladat közös üggyé válik”

– nyilatkozta Uray Péter.

Ilyen előadás volt például a székesfehérvári Vörösmarty Színház A vágy nevű villamos című produkciója, amelyben a markáns rendezői koncepció nyitott utat a remek színészi alakításoknak. Elsősorban Tóth Ildikó emlékezetes játékának. Ugyanígy a színészi minőség és a rendező látásmód összhangja emelte ki a magyar színházi mezőnyből a Pesti Színházban bemutatott A Nyugat császárát. „Rudolf Péter rendezése a groteszk fekete humor és az érzelmek összjátékát teremtette meg” – említette az előadásról szintén a második beszélgetésben Dér András. Uray Péter többek között ifj. Vidnyánszky Attila nagyszerű játékát emelte ki.

Ugyancsak rendező és színészek minőségi, egymást inspiráló együttműködésének példája a Nemzeti Színházban bemutatott Macskajáték is, ami szintén a második beszélgetésben került szóba. „A színészek hatalmas lehetőséget kaptak ebben az előadásban Szász János rendezőtől. Mindenekelőtt az Orbánnét játszó Udvaros Dorottya” – zárta gondolatait Dér András. „Nemcsak a tragikus, a komikus, hanem a mulandó és a múlhatatlan kettőssége is benne van a színészek játékában” – tette hozzá Uray Péter, kiemelve Bánsági Ildikó, Blaskó Péter, Nagy Mari alakítását is.

A harmadik beszélgetésben olyan előadásokról esett szó, amelyek klasszikus művek kortárs megközelítését adták. A Rómeó és Júlia nyomán készült Kertész utcai Shaxpeare mosóban Bodó Viktor rendező arra ösztönözte az Örkény Színház társulatának tagjait, hogy „revelatív energiával és bátorsággal vegyenek részt az ötletet ötletre halmozó játékban”.

/William Shakespeare- Závada Péter - A Társulat: Kertész utcai Shaxpeare-mosó, Örkény Színház, rendezte: Bodó Viktor. Fotó: Horváth Judit /

A Radnóti Színházban bemutatott Moliére – The Passion négy mű alapján készült. „A mizantróp, a Don Juan, a Tartuffe és A fösvény összefűzött jelenetei a férfi négy fejlődési fokát mutatják be az ifjúkortól a zsenge és érett felnőttkoron át az öregkorig.” A Hegymegi Máté rendezte előadást a főszerepet játszó Pál András alakítása is emlékezetessé tette.

A Katona József Színházban Tarnóci Jakab rendezett kortárs előadást a Bánk bánból. A produkció „a választás nehézségéről, sőt lehetetlenségéről beszél, a tévedés, a megtévesztés, az előítélet veszélyeiről, az idegenek befogadásának és az idegenekkel való szembenézésnek a problematikájáról, és ezáltal az önmagunkkal való szembenézés szükségességéről” – jelentette ki Dér András.

/Katona József: Bánk bán, Katona József Színház, Budapest, rendezte: Tarnóczy Jakab. Fotó: Dömölky Dániel/

Ezt a gondolatot folytatta a negyedik beszélgetés is, amelyben szintén klasszikus drámák mai interpretációiról esett szó. A Feketeszárú cseresznye Miskolcon került színre.

 


Szőcs Artur úgy alkalmazta színpadra és úgy gondolta tovább Hunyady művét, hogy nagyon elevenné, ugyanakkor fájdalmasan széppé tette. Egy szerelmi háromszög történetében jelenik meg az a máig ható, megoldhatatlan probléma, amit Trianon jelent a magyar társadalom számára
 

– mondta Dér András. Uray Péter Lajos András alakítását emelte ki.

Szintén miskolci bemutató volt Ibsen Vadkacsájának átirata. „Remekül kitalált az előadás vizuális világa. Tele van titokkal” – állapította meg Uray Péter. – „Ebben a szcenikai környezetben a színészek megrendítően közvetlen, részletgazdag játékot mutatnak, és finom eszközökkel, de ugyanakkor egy pillanatra sem engedve el minket visznek végig az előadáson.” A remekül együtt dolgozó társulatból nehéz bárkit is kiemelni (akárcsak a Katona, a Radnóti, az Örkény Színház vagy a sepsiszentgyörgyi társulat előadásaiból).

Szintén Ibsen-bemutató volt a Sepsiszentgyörgyön játszott A társadalom támaszai és a Marosvásárhelyen színre került A nép ellensége. (Úgy tűnik, Ibsen ismét kortársunkká vált” – állapították meg a válogatók a negyedik beszélgetésben.) „Modern, izgalmas stílusú előadás, amely érzékeny, jó tempójú, finom eszközöket használó színészi játékra épül” – mondta A társadalom támaszairól Dér András. Botos Bálint rendezése „az elmúlt egy év talán legfontosabb munkája” – jelentette ki Uray Péter. A marosvásárhelyi A nép ellenségét viszont „az teszi különlegessé, ahogy a nézőkkel kommunikál. Úgy alakítják a színpadot, hogy a játéktér és a nézőtér szinte egybeolvad, és ez áttöri azt a bizonyos negyedik falat, azaz részesei leszünk a történetnek is.”

Az ötödik beszélgetés középpontjába kifejezetten kortárs előadások kerültek. A válogatásban két kortárs darab szerepel. Székely Csaba Semmit se bánok című műve egy nyugdíjasként elvonultan élő szekustiszt története. A darab arról szól, hogy „a rendszerváltást követően sem történt meg ezeknek az embereknek a számonkérése”. Sőt, helyet kapnak az új rendszerben is, Így a most működő „mechanizmusok ugyanolyan aljasak, mint a diktatúrák idején”. A Rózsavölgyi Szalon előadását Schneider Zoltán és Elek Ferenc remek kettőse is kiemeli. A másik kortárs dráma Pintér Béla Szutyok című darabja. Guelminó Sándor rendezése „nagyon szerethetővé tette” a különös, ellentmondásos (sőt néha ellenszenves) figurákat. Ezt erősített a tatabányai társulat nagyszerű játéka is.

/Székely Csaba: Semmit se bánok, Rózsavölgyi Szalon/

„A Tar Sándor szövegeiből készült El valahová rangos összművészeti előadás, jelentős alkotóközösség munkája” – jelentette ki szintén a negyedik beszélgetésben Uray Péter. Dér András számára is „csodálatos élményt jelentett” a Forte Társulat bemutatója, „elsősorban a különféle elemek összhatása miatt. Dargay Marcell rafináltan megkomponált kortárs zenéje barokk elemeket is felhasznált.” Ezt erősítette Horváth Csaba rendező kreatív tárgyhasználat és az a fizikai színházi nyelv, amelyet a társulat anyanyelvi szinten beszél.

Meglepetés, hogy szerepel a válogatásban a Frenák Pál Társulat Cage című bemutatója. „Az előadás nagyon magas fokú, hihetetlen profizmussal előadott tánctechnikára épül, mégis minden ízében színházi produkció” – mondta róla Uray Péter.

Tapasztalataikat a következő három beszélgetésben összegezték a válogatók – immár a konkrét előadásoktól elszakadva. A hatodik beszélgetésben a különféle területeken működő társulatok kerültek a középpontba. A magyar színjátszás alapkérdése, például az, hogy milyen állapotban van a vidéki színjátszás. Vagy hogy milyen összképet mutatnak a fővárosi színházak? Hogy a versenyprogramban szereplő öt fővárosi színház kiemelkedik-e a hazai mezőnyből? Mit képviselnek a független társulatok és a határon túli színházak? A beszélgetés végül ahhoz a fontos problémához jut el, hogy léteznek-e ma még színházi műhelyek.

Ugyanezt a kérdést más nézőpontból járja körül a következő két interjú: az egyéni teljesítmények kerülnek a középpontban. A hetedik beszélgetésben arról esik szó, hogy a beválogatott előadásokban milyen „színészkirálynők” és „színészkirályok” szerepelnek, illetve találkoztak-e olyan kiemelkedő színészi alakításokkal, amelyek nem kerültek bele a versenyprogramba. „Nagyon sok szép és jó, kiemelkedő teljesítménnyel találkoztunk. Felsorolásunk biztos, hogy hiányos lesz” – kezdte Dér András. „A programban szereplő előadások mindegyikére igaz, hogy a bennük látható mélyreható színészi teljesítmények nélkül nem váltottak volna ki ilyen erős hatást” – tette hozzá Uray Péter. Majd felváltva sorolni kezdték a jobbnál jobb alakításokat.

A nyolcadik beszélgetésben – folytatva az egyéni teljesítmények számbavételét – elsősorban a rendezői munkáról esett szó. A különböző nemzedékekbe tartozó alkotók teljesítményének áttekintése közben állandóan az a kérdés került szóba, hogy munkájukat miképp befolyásolja a mostani színházi szisztéma. „A rendezői státuszok megszűnésével felborult a korábbi rendszer” – jelentette ki Uray Péter. – Akár izgalmas is lehetne, hogy sokfelé dolgoznak a rendezők, hiszen kihívást, új inspirációt jelenthet, de a hangsúlyok óhatatlanul áttevődnek a megélhetés biztosítására.” „Én nem ebben látom a színházi életünk rákfenéjét, hogy sok a színész-igazgató” – tette hozzá Dér András –, „inkább abban, hogy a politika irányít mindent. Nagyon jó lenne valahogy kettéválasztani a színházak igazgatását és művészeti vezetését.”


A beszélgetés-sorozat első, második, harmadik, negyedik, ötödik, hatodik, hetedik és nyolcadik része is elolvasható az Országúton!

/Indulókép: William Shakespeare- Závada Péter - A Társulat: Kertész utcai Shaxpeare-mosó, Örkény Színház, rendezte: Bodó Viktor. Fotó: Horváth Judit /