A mai magyar színházművészetről kialakult kép összegzésére vállalkozott Dér András filmrendező és Uray Péter koreográfus-rendező. Ők ketten egy éven keresztül járták az országot, illetve a határon túli magyar színházakat: a Pécsi Országos Színház Találkozó versenyprogramját válogatták. A szakmai összegzés lehetőségét megteremtő fesztivál azonban elmaradt a júniusban (sőt, a pótlására sem került sor szeptemberben). Így hát ebben a beszélgetéssorozatban mutatták be az év legfontosabb tizennégy színházi előadását, és vázolták a válogatás során kialakult összképet.

Dér András és Uray Péter, a POSZT két válogatója a versenyprogramba bekerült előadásokról, a Feketeszárú cseresznyéről, A vadkacsáról, A társadalom támaszairól és A nép ellenségéről.

Beszélgetés Dér Andrással és Uray Péterrel, a POSZT két válogatójával a versenyprogram három előadásáról: Kertész utcai Shaxpeare-mosó, Molière – The Passion, Bánk bán.

Beszélgetés-sorozatunk Dér Andrással és Uray Péterrel, a POSZT két válogatójával a versenyprogramban szereplő előadásokról.

A magyar nyelvterület egyetlen reprezentatív színházi fesztiválja a Pécsi Országos Színházi Találkozó, amely az adott évad legjobb előadásait gyűjti egybe, megteremtve ezzel a számvetés lehetőségét az érdeklődő közönség és a színházi szakma számára. Idén júniusban, a szokott időben biztosan nem rendezik meg a POSZT-ot, és az is bizonytalan, hogy később pótolják-e a fesztivált. A számvetés azonban mégsem maradhat el. Ezért kértük hosszabb beszélgetésre a két válogatót, Dér András film- és színházi rendezőt és Uray Péter koreográfus-rendezőt. Beszélgetőtársuk Sándor L. István színházi szakíró volt, aki tanácsadóként a válogatásban is részt vett. A beszélgetéssorozat bevezető részében a POSZT helyzetéről, szerepéről, a válogatás szempontjairól, illetve az általa felvázolt összképről esik szó.

Ha az előadások között keresgél, egy átlagos nézőnek is az lehet a benyomása, hogy a színházakban – ellentétben a filmmel és az irodalommal – viszonylag ritkán jelennek meg kortárs történetek. Úgy tűnik, a társulatok többsége ragaszkodik a már bevált művekhez, folyton ugyanazok a darabok kerülnek újabb és újabb előadásokban műsorra. Csak kevesekben él a repertoár megújításának szándéka, és alig akad színház, amely arra vállalkozik, hogy újonnan született kortárs darabokat mutasson be (vagy újból műsorra tűzze az elmúlt években született maradandó alkotásokat).