net_Macskajatek_eoriszabofoto-1056850.jpg

Dér András és Uray Péter, a POSZT két válogatója ezúttal a válogatásról, a vidéki színházak állapotáról, illetve a versenyprogramba bekerült fővárosi színházakról beszélt. 

Olvassa el a  páros interjú elsőmásodik, harmadiknegyedik, ötödik és hatodik részét is! 

Eddig a válogatás szempontjairól és, illetve az egyes beválogatott előadásokról beszélgettünk, majd a különböző területeken dolgozó színházakat tekintettük át. Most következzenek az egyéni teljesítmények! A korábbi fesztiválok válogatói megneveztek olyan előadásokat, amelyeket egy-egy kiemelkedő színészi teljesítmény miatt jelöltek a legjobbak előadások közé. A ti válogatásokban is szerepelnek ilyen produkciók?

Uray Péter: Ebben az értelemben nem, de a programban szereplő előadások mindegyikére igaz, hogy a bennük látható kiváló színészi teljesítmények nélkül nem váltottak volna ki erős hatást. Korábban utaltunk Tóth Ildikó lenyűgöző játékára a székesfehérvári A vágy nevű villamos című előadásban vagy Udvaros Dorottya jutalomjátékára a Nemzeti Színház Macskajáték bemutatójában. Ő egyszerre tudott provokatív és vonzó lenni, ugyanakkor fáradt és öreg is lenni, de minden pillanatban vitt magával bennünket. Bánsági Ildikó rendkívüli alázattal, Blaskó Péter virtuóz módon hozott ritkán látható mélységű figurát ugyanebben az előadásban. A tatabányai Szutyokban Bakonyi Csilla vibráló, jelentős koncentrációjú színészete nyújtott maradandó élményt számunkra.

/Szakács Hajnalka és Honti György a Szutyok című darabban Fotó: Jászai Mari Színház/

Dér András: A kérdésedre nem lehet igazságosan válaszolni. Nagyon sok szép, jó és kiemelkedő teljesítménnyel találkoztunk, ezért felsorolásuk bizonyosan hiányos lesz. Számomra Tatabányán Szakács Hajnalka jelentett felfedezést. Nemcsak a Szutyokban volt meggyőző, hanem a Ha eláll az eső című kortárs darabban is rendkívül ígéretesen játszott. Crespo Rodrigo kiváló játékát is érdemes megemlíteni. Ugyanebben az előadásban nagyszerű volt Figeczky Bence, aki a Cabaret férfi főszerepét is játszotta. Ebből az előadásból Murányi Tünde epizódja volt a legemlékezetesebb számomra. Schneider kisasszonyként nincs nagy jelenete, mégis teljes életsorsot mutat be. Epizódszerepekben is lehet figyelemreméltót alkotni, Kricsár Kamill játéka a neurotikus, sebzett nőt izgalmasan megformáló Tóth Ildikó mellett. Vagy Kováts Adélé a szédítően kitárulkozó Moliére-figurákat összegyúró Pál András partnereként. A Nemzeti Színház Médeia előadásában Szűcs Nelli árnyalt, finom alakításához hozzájárult Csurka László és Rátóti Zoltán remek kabinetalakítása. A Rózsavölgyi Szalon Semmit se bánok című produkciójában Schneider Zoltán és Elek Ferenc frenetikus kettőse lenyűgözően mély és sokszínű volt.

U. P.: Az előadás lányalakjaként Sztarenki Dóra is kiváló választásnak bizonyult. Visszafogott, érzékeny jelenléte jól ellenpontozta Schneider játékát. Színésznőket említettem először, András férfiakról is szólt. Igaza van, mert a válogatásunkban nemcsak „színészkirálynők”, hanem „színészkirályok” is szerepelnek. Pál András a Radnóti Színház Moliére: The Passion című előadásában rendkívüli energiával jeleníti meg Moliére figuráját. Részletgazdag játéka végig feszített, a sokszor provokatív helyzetekben is megnyilvánuló  színészete meggyőző erejű volt. A miskolci Feketeszárú cseresznye című előadásban nagy meglepetés volt számomra Lajos András vehemens és ugyanakkor őrlődő férfi figurája. A táncban megjelenő düh és indulat figurális értéke lenyűgözött. Ifj. Vidnyánszky Attilát, nagy formátumú A nagy Gatsby rendezése után jó volt látni a Pesti Színházban játszott, A Nyugat császára című bemutató Christy Mahonjaként. Rendkívül könnyed vonásokkal, kamaszos bájjal és aktivitással teli figurája igazi örömszínházat teremtett. Rudolf Péter rendezésében minden a helyén van: Waskovics Andrea, Hegedűs D. Géza (s a többiek!) remek partnerek ebben a játékban.

D.A.: Ne feledkezzünk meg Kőszegi Ákos rendkívül izgalmas apa figurájától sem! A beválogatott előadásoknál maradva: az Örkény Színház Kertész utcai Shaxpeare-mosójában a társulat egésze volt meggyőző, Bodó Viktor rendező különleges, extravagáns játékra késztette őket. Polgár Csabát külön is említeni kell: fizikai és lelki lemeztelenedése borzongató volt.

Az Örkény Színház, a Radnóti és a Katona előadásairól korábban azt mondtátok, azért nem dicséritek a színészeket, mert a társulatok egésze magas színvonalú.

U. P.: Igen, ezért nem emeltünk ki eddig senkit a Katonából, pedig lehetne! Hadd említsek két színészt, Dankó Istvánt és Kovács Lehelt a beválogatott Bánk bánból. Már több előadásban láttunk, és nagyon szerettük őket, de ebben különösen emlékezetes volt a játékuk. Túl azon, hogy nagyon jó figurákat hoztak, rendkívül izgalmas volt, ahogy a szöveggel bántak. Azok a képek, amelyek a beszédük nyomán megjelentek, egyszerre nyújtottak számunkra intellektuális és érzéki élményt.

A válogatásból kimaradt előadásokban is találkoztatok meghatározó színészi teljesítménnyel?

U.P.: Természetesen, hiszen nem fért bele a válogatásba minden „színészkirály és -királynő”. András már említette a Nemzeti Színházból Szűcs Nellit, akitől az évad egyik rangos színészi teljesítményét láttuk. Az ő Médeia-alakítása (R.: Erik Stubo) messze ellép a hagyományosnak számító, csak sötét színekkel operáló Médeia alakításoktól. A figura előéletét, jelenlegi belső reflexióit, lehetséges későbbi útját, döntései előérzetét Szűcs Nelli különös gazdagsággal bontja ki.  Kimaradt a válogatásból a miskolci, Mohácsi János rendezte A velencei kalmár, amelyben Görög László rendkívüli összpontosítással, fojtott indulattal és finom eszközökkel mutat részletgazdag játékot. Az arca, mint egy pravoszlav ikon: minden leolvasható róla, mozdulatlanságában is.

D.A.: Magam is nagyszerűnek tartom Görög László játékát. A miskolci színház olyan, mint a fővárosi művészszínházak: annyi jó színész játszik itt, hogy nehéz bárkit is kiemelni. Több darabban nagyszerű volt Gáspár Tibor, Mészöly Anna, Máhr Ági és Czakó Juli. Szerettem Rózsa Krisztiánt az Ördögökben. Simon Zoltánt szinte minden darabban láttuk, és sokarcú, dinamikus, ambiciózus fiatal színésznek bizonyult. Bodoki Márk is izgalmas fiatal színész, bár nem látványos, amit csinál, de nagyon érzéki, intellektuális. Ha a válogatásból kimaradt előadásokból emelünk ki színészi alakításokat, akkor elsőként Zsigmond Emőkét említem. Az Örkény Színházban bemutatott A legyekben játszotta Elektrát, nagyon összetett volt és szenzitív. A Thália Télikert Bernd Róza című Hauptman-előadásában Tarnóczi Jakab rendezése meggyőző, ahogy a színészek is: elsősorban Zayzon Zsolt, Bán Bálint, Mentes Juli és Schell Judit. Nyíregyházán a Tengeren című produkcióban találkoztam revelatív alakításokkal. Horváth László Attila és Tóth Károly játékát emelem ki. Nemcsak ebben a kortárs ír darabban láttam őket, hanem az Úri muriban is, ahol szintén nagyszerűek voltak. Karakter és protagonista szerepkörben egyaránt összetett alakokat jelenítettek meg. Nagy Péter és Gáspár Sándor a székesfehérvári Bűn és bűnhődés főszerepeit játszották. Az előadás messze nem hibátlan, de az ő játékuk kiemelkedő. Nagy Péter nemcsak Raszkolnyikovként izgalmas, hanem a Rómeó és Júlia Mercutiójaként is. Zalaegerszegről Ecsedi Erzsi játékára emlékszem szívesen.

Az Augusztus Oklahomában főszerepében a jelenléte, izzása, a harsánysága és elcsendesülése, a prolisága és tettetett úriasszonykodása sok arcot mutatott meg. A szombathelyi Equus előadásban az egyetemi hallgató Major Erik játéka finomságával, érettségével, szélsőséges vibrációjával lepett meg. A megformálása nem harsány, hanem belülről építkező volt.

A határon túl is találkoztatok emlékezetes színészi alakításokkal?

U.P.: Sok kiváló színészt láttunk a határon túli társulatokban – a beválogatott és a be nem válogatott előadásokban egyaránt. Számomra a miskolci társulat mellett a sepsiszentgyörgyi színházi műhely volt az elmúlt évben a legemlékezetesebb. A versenyprogramban szereplő A társadalom támaszai ritkán látható minőségű, nagyszerű előadás. A főszerepet játszó Mátray László neghatározóan erős figurát hoz, mint ahogy fontos megemlíteni a nevelt lányt, Dinát játszó Vass Zsuzsanna és az iskolamester játszó Derzsi Dezső játékát is.

D.A.: Benedek Ágnes alakítását is ki kell emelni: Finoman, érzékenyen játszotta A társadalom támaszaiban a főszereplő feleségét. Tetszett az a finomsága, ahogy a záró jelenetben előrevetítette a jövőt, amit a rendezés nyitva hagyott. Mátray László mellett Pálffy Tibor is meghatározó személyisége a sepsiszentgyörgyi társulatnak. Emlékezetes volt a kettősük a Barbárokban. Pálffy Tigris Brownként is összetett karaktert mutatott a Koldusoperában. Szintén említésre méltó Erdei Gábor váratlan groteszk és hideglelős Penge Mackie-je, valamint Pál Ferenczi Gyöngyi és Gajzágó Zsuzsa játéka.

U.P.: A sepsiszentgyörgyi Koldusopera kapcsán hangsúlyozni kell, hogy ilyen intenzitású és muzikalitású koncertszínházi előadással Erdélyben és itthon is ritkán lehet találkozni. Igazi meglepetés volt, hogy Bocsárdi László rendező a főszerepet Erdei Gáborra osztotta. Penge Mackie, Bicska Maxi általában ikonikus férfialak, ám Erdei korpulens testalkatú, különleges személyiség, tele energiával, és kiváló humorral. A Koldusoperában kiváló karakterteremtő képességgel hozta a megdöbbentő, sumák és agresszív maffiózófigurát (kiváló adottságait nagyszerűen tudta kamatoztatni a Sam, avagy a felkészülés a családi életre című előadásban is, amelyben a kamasz címszereplőt alakította). A Koldusoperában két nagyszerű színésznőt is láthattunk: Pál Ferenczi Gyöngyit és Gajzágó Zsuzsát. Utóbbi egy széken ülve énekli Kocsma Jenny songját úgy, hogy azt tanítani lehetne.

/Bertolt Brecht: Koldusopera (Háromgarasos opera) A Szegedi Szabadtéri Játékok és a Tamási Áron Színház közös produkciója Fotó: tasz.ro/

D.A.: Egy másik fontos határon túli műhelynél Sebestyén Aba és Moldován Orsolya játékát emelem ki. A marosvásárhelyi A nép ellenségében a főszereplő és felesége rendívül izgalmas kettőst alkotott.

U.P.: A marosvásárhelyi előadások közül feltétlen meg kell említeni a Zsótér Sándor rendezte Patkányokat és a színészek közül László Csabát, Berekméri Katalint, Galló Ernőt és B. Fülöp Erzsébetet, akik egy meggyőző, erős játékban, mintha pályájuk egyik kiemelkedő rangú alakítását nyújtották volna. Bár ez a produkció nem került be a válogatásba, emlékezetes pontja maradt a számomra az évad programjának. 

D.A.: Nagyon tetszett az újvidéki Balázs Áron játéka. Láttam őt Szegeden Bulgakov Moliére-jében, ahol fantasztikus clown-i mélységeket és virtuozitást mutatott, majd Mezei Kinga rendezésben, a Kosztolányi mű alapján készült Estikben. Itt szintén pazar, de egészen más jellegű alakítást nyújtott. Említésre méltó Béres Márta, aki az újvidéki Anna Karenina címszerepét játszotta. Izgalmas, új oldalát mutatta meg ennek a nőalaknak. Nem kell feltétlenül egyetérteni ezzel az ábrázolással, ami a rendezői koncepcióból is fakadt, de ez semmit nem von le Béres Márta színészi kvalitásaiból.

Nagy különbség van a felsorolt társulatok és a kiemelt művészek, illetve a nem említett színházak színészeinek színvonala között?

U.P.: A válogatásban szereplő és a szintén nagyra tartott további előadások társulatai, valamint színészei magas minőséget képviselnek, nagy értéket jelentenek a hazai színházi palettán. De sajnálatosan más színvonallal is találkoztunk. Állami támogatásból működő, kőszínházi társulatoknál láttunk gyenge, olykor bántóan átgondolatlan és alacsony színvonalú előadásokat, amelyekben a társulatról való gondolkodást, a tematikus építkezést és a minőségi produkció megteremtésének szándékát még nyomokban sem lehetett felfedezni. Ezekben a teátrumokban – ahol jobbára egy bizonyos ízlés szerint, általában néhány kiemelt helyzetű színészt foglalkoztatva, ismétlődő színpadi eszközökkel születnek a produkciók – nem beszélhetünk jelentős művészi teljesítményekről.

D.A.: Olyasmit kezdtünk most feszegetni, ami messze túlmutat a POSZT-válogatók kompetenciáján. Arról az alapproblémáról van szó, hogy szükségszerűen működnek-e úgy a színházak, mint az üzemek, és elképzelhető-e olyan strukturális átalakulás, amelynek során a jelenlegi, a termelésre koncentráló ipari működést felváltaná valami más, ami egyrészt a magas színvonalú szórakoztatás, kikapcsolódás, másrészt a művészi alkotások létrehozásnak irányába terelné a színházigazgatók és a rendezők gondolkodását?

/Indulókép: Nagy Mari és Udvaros Dorottya a Nemzeti Színház: Macskajáték című darabjában. Fotó: Eöri Szabó Zsolt/