Demeter Tamás meggyőzően s jól dokumentálva azzal érvel, hogy a magyar filozófiának van egy szociologizáló hagyománya. A magyar filozófia történetéhez szinte semmit nem értek (a kevés magyar filozófia, amelyet úgy-ahogy ismerek, alátámasztja a tételét), ezért én inkább két vonatkozásban szeretném kiegészíteni dolgozatát. 

Először: a legrangosabb magyar szociológiának van egy filozofizáló hagyománya, vagyis a rangosabb magyar szociológusok filozófiai igénnyel fogalmazták meg elméleti téziseiket. Én leginkább a filozófia és a szociológia szimbiózisáról írnék.

Másodszor: kétlem, hogy ez a szimbiózis hungaricum specificum volna.

A döntő szakadék a kontinentális és az angolszász szociológia/filozófia között van.

Kezdeném azzal, mi is a magyar szociológia. Ebben a témakörben két fontos monográfia jelent meg a közelmúltban, Huszár Tibor A magyar szociológia története (2015), illetve Karády Viktor és Nagy Péter Tibor Sociology in Hungary – A Social, Political and Institutional History (2019) című munkája. 

Huszár könyvéből az értelmezésem szerinti magyar szociológia legjelentősebb művelői, mindenekelőtt Mannheim Károly, Polányi Károly és Hauser Arnold (de még Lukács György is) kimarad. Alapvetően igaz ez a Karády–Nagy-könyvre is, bár az legalább hangsúlyozza, hogy a magyarországi, nem pedig a magyar szociológiáról szól. Pontosan azokat hagyja ki mindkét könyv, akik a filozófia és szociológia szintéziséből alkottak olyan remekműveket, mint az Ideológia és utópia. S persze nincs Mannheim, Polányi vagy Hauser Lukács nélkül (gyalázat, hogy Lukács éppen ezt a szimbiózist tagadja meg valószínűleg legrosszabb könyvében, Az ész trónfosztásában).

Mannheim Károly 

 

Itt nincs hely a magyar szociológia gigászainak és a szociológia filozofizáló hagyományának részletes tárgyalására, de hadd tegyek néhány megjegyzést a legkiemelkedőbb műről, az Ideológia és utópiáról, a filozófia és a szociológia szintézisének e mintapéldányáról.  

A könyvben Mannheim folytatja vitáját Lukáccsal, ami már a Galilei Körben elkezdődött, de a fő ellenfele a marxistává váló, osztályredukcionizmusra hajló Történelem és osztálytudat Lukácsa. A lukácsi–marxi elméletet tagadó eszme a szabadon lebegő értelmiségről olvasatomban nagyon közép-európai jelenség, azokról az arisztokrata-dzsentri (Széchenyi, Eötvös, Madách stb.), illetve zsidó értelmiségiekről (Lukács, a Polányi testvérek, Hauser stb.) szól, akik családi vagyonnal a háttérben (Hausernek volt a legcsekélyebb anyagi bázisa), így a piactól, osztályoktól függetlenül kereshették az igazságot. Ilyen szabadon lebegő értelmiségi volt Polányi Károly feleségének, Duczyńska Ilonának lengyel arisztokrata édesapja, de nemcsak a lengyel, hanem a legszámottevőbb orosz értelmiségiek között szintén voltak hasonló szabadon lebegő értelmiségiek (gondoljunk csak Tolsztojra vagy Csehovra). S ezzel már el is jutottam második témámhoz: mennyiben magyar a filozófia szociologizáló (illetve a szociológia filozofizáló hagyománya). 

A filozófia szociologizáló hagyományának kulcsfigurája természetesen Lukács György, s őt követve tanítványai  az 1989 előtti magyar szociológia legjobb műveit alkották. (Heller Ágnes A reneszánsz ember, Vajda Mihály kiváló, A fasizmusról s mindenekelőtt Márkus György Marxizmus és antropológia című remekművére gondolok.) De mindez miért magyar? Az analitikus filozófia és az empirikus szociológia elsősorban angolszász s leginkább amerikai jelenség. Brutálisan leegyszerűsítve: egy fiatal Jürgen Habermas nem könnyen kapna tanársegédi állást egy vezető amerikai filozófia tanszéken. Szenior kollégái az interjúja után azt mondanák: okos fiú, de mi az, amit csinál? Biztosan nem filozófia, talán történelemfilozófia? 

A filozófia és szociológia olyan szintézise, amelyről Demeter Tamás ír, inkább kontinentális vagy szűkebben közép-európai jelenség.

Ha jól tudom, Lukács, amikor első könyve után elhatározta, ezután németül ír, ezt mondta: „Filozófiát csak németül lehet írni.”

S ebben sok igazság volt. Azt a filozófiát – történelemfilozófiát –, amit Lukács művelt, nehéz előadni az analitikus gondolkodás fegyelmére jobban odafigyelő angol nyelven. „A Verdinglichung (eldologiasodás) és a Vergegenständlichung (eltárgyiasodás) megkülönböztetésére még mindig szükségünk van a német eredetire…”
Természetesen rettenetesen leegyszerűsítek. A német – s talán leginkább osztrák – filozófiában és közgazdaságtanban megtaláljuk az analitikus gondolkodás legkiválóbb képviselőit, Carnaptól Wittgensteinig, az osztrák közgazdasági iskoláról nem is beszélve. De azért ne feledjük: Hayeket nem fogadta be a chicagói közgazdasági tanszék (hiába lett később a neoklasszikus közgazdaságtan apostola), a társadalomtudományok történetét taníthatta... Milyen érdekes, hogy Harsányi János, aki Szalai Sándor szociológiai tanársegédje volt, s később a játékelmélet terén elért úttörő eredményeiért kapott Nobel-díjat, a Berkeley közgazdaságtani tanszékén nem kapott állást, s élete végéig a vállalatigazgatási tanszéken dolgozott. A konzervatív, analitikus berkeleyi közgazdaságtani tanszéknek túl sok volt Harsányiban a filozófia és a szociológia?

Harsányi János (Fotó: MTI)

 

Ezekre a kérdésekre nincs válaszom. De annyi bizonyos: a filozófia és a szociológia szintézise nem sajátosan magyar, hanem általában kontinentális vagy talán közép-európai jelenség. A társadalomtudományok 1960 és 1980 közötti rövid életű felvirágzásában a legfontosabb személyiségek között sokan éppen a filozófia és a szociológia határvonalán dolgoztak. Ide sorolnám Milovan Đilast, Zygmunt Baumant, Leszek Kołakowskit, Karel Kosíkot, s persze folytathatnánk a névsort. S hadd utaljak ismét a XX. század második felének meghatározó szociologizáló filozófusára, Jürgen Habermasra.

A szociologizáló filozófia pontos (és fontos) fogalom, de én ezt kiegészíteném a filozofizáló szociológiával, s hangsúlyoznám, hogy ez nem kizárólag vagy főként magyar, hanem inkább kontinentális vagy közép-európai jelenség.

A szerző szociológus, akadémikus, a Yale Egyetem nyugalmazott professzora

A további hozzászolások a következő helyeken találhatók meg: Balázs Zoltáné itt, Bene Adriáné itt, Demeter Tamásé itt, Karácsony Andrásé itt, Kupa Lászlóé itt, Mezei Balázsé itt, Perecz Lászlóé itt, Varga Péter Andrásé itt, Wessely Annáé itt.

Nyitókép: Minerva bagollyal, Dijon, Franciaország