Ma, december 10-én veszi át Nobel-díját Krasznahorkai László Stockholmban. Szerzőnk olyan szempontból mutatja be, ahogyan mások még nem tették: Krasznahorkai és Assisi Szent Ferenc, mint két gondolkodó és író ember párhuzamait tárja fel.

Kilenc éve már, hogy egy zuglói kiskocsmában tanúja lehettem a fantasztikus eredménynek, Portugália – Magyarország: 3-3. Nem is tudom, mit élveztem jobban, a játékot a pályán, vagy a kiskocsma szurkolóinak színes világát. Ugyan röpködtek vaskosabb felszólamlások, de káromkodás, Isten okolása egy-egy ballépésért nem volt.

Assisi Szent Ferenc húsvéti Öröméneke a Naphimnusz. Az idén volt nyolcszáz éve annak, hogy A teremtmények dicséretei, avagy a Naptestvér éneke megszületett.

Különböző szovjet papkínzó/papképző helyeknek, börtönöknek, Gulag-táboroknak volt a gyűjtőneve a Keleti Akadémia. Professzorai mind aranydiplomások: tudományuk aranyat ért, a szenvedés tüzében edzett aranyat, melynek fénye áthatolt a legszennyesebb ködökön is.

„Alázat és teremtő lelemény, s a kettő nem egymás mellett, hanem egymást áthatva, beteljesítve: minden igaz művészetnek ez az alfája és az ómegája” – írja A fénykép esztétikuma című esszéjében Jelenits István. Nem tudok másként tekinteni az ő életére, mint hogy az maga az „igaz művészet”, melynek „alfája és ómegája” az „alázat és lelemény…”.

„Alázat és teremtő lelemény, s a kettő nem egymás mellett, hanem egymást áthatva, beteljesítve: minden igaz művészetnek ez az alfája és az ómegája” – írja
A fénykép esztétikuma című esszéjében Jelenits István. Nem tudok másként tekinteni az ő életére, mint hogy az maga az „igaz művészet”, melynek „alfája és ómegája” az „alázat és lelemény…”.

Egyik levelében azon örvendezik, hogy az Országútban Bálint Sándorról olvashatott (Bálint Sándor, az Embör). „Hallgatója voltam az egyetemen, később meg barátja, ami persze nagy jóindulattal nevezhető annak, hiszen csak Bálint Sándor dedikálta így a könyveit érdemen felüli jóindulattal.” Majd a levelét így zárja: „Baráti szívvel üdvözöl: Ilia Mihály”.

Egyik levelében azon örvendezik, hogy az Országútban Bálint Sándorról olvashatott
(Bálint Sándor, az Embör). „Hallgatója voltam
az egyetemen, később meg barátja, ami persze nagy jóindulattal nevezhető annak, hiszen csak Bálint Sándor dedikálta így a könyveit érdemen felüli jóindulattal.” Majd a levelét így zárja:
„Baráti szívvel üdvözöl: Ilia Mihály”.

A zsidó főtanács tagjának, a Jézust csak éjjel, titokban felkereső Nikodémusnak nevét választotta az üldözött orosz ortodox egyház beépített metropolitája, s hozzá hasonlóan igyekezett hivatalában becsületes maradni. Szovjet titkosügynökként pápák barátja, életművük tiszteletteljes méltatója volt.

A hamu a keresztény liturgiában a szeretetből fakadó alázat szimbóluma. A hívek a zsoltárossal Isten szerető jóságához, mérhetetlen irgalmához folyamodnak, kérve Őt: „Tiszta szívet teremts bennem, Istenem!” S az Úr életre keltő hatalmas irgalma feltámaszt a porból.

Határ Győzőnek a meglepő, Elesni jó címet viselő verséről elmélkedik a szerző, amelyben talán a hitetlenségében boldogan kudarcot valló Tamás apostolként jelenik meg.