Szerző: Halász Iván

Kívánatos alkotmányos patriotizmus

Az alkotmányozás rendszerint vitákkal teli folyamat. Közben nemzedékek mérik össze érveiket, válságok robbannak ki és jutnak nyugvópontra. Így tesz szert az alkotmány egyfajta állandóságra. Saját, nemkülönben vitatott Alaptörvényünket is érdemes nagyobb távlatból szemlélni.

Orosz ellenzékiek katolizálása

Immár majd ezer éve bonyolult az ortodox keresztény Kelet és a katolikus, illetve protestáns Nyugat viszonya Európában. Az 1054. évi nagy egyházszakadás ugyanakkor még nem jelentette a kapcsolatok teljes megszűnését.

Orosz ellenzékiek katolizálása

Immár majd ezer éve bonyolult az ortodox keresztény Kelet és a katolikus, illetve protestáns Nyugat viszonya Európában. Az 1054. évi nagy egyházszakadás ugyanakkor még nem jelentette
a kapcsolatok teljes megszűnését.

Ha az állam duzzad, a társadalom sorvad

Végül Alekszej Navalnij a diktatúra elleni küzdelemben az életét is feláldozta. Sorsa a békés tiltakozások régóta meglévő orosz kultúrájába illeszkedik.

Ha az állam duzzad, a társadalom sorvad

Végül Alekszej Navalnij a diktatúra elleni küzdelemben az életét is feláldozta. Sorsa a békés tiltakozások régóta meglévő orosz kultúrájába illeszkedik.

A világbéke és az ENSZ

Nyolcvan éve, 1945. június 26-án fogadták el San Franciscóban a történelem addigi legnagyobb konferenciáján az Egyesült Nemzetek Szervezetét létrehozó szerződést.

A világbéke és az ENSZ

Nyolcvan éve, 1945. június 26-án fogadták el San Franciscóban a történelem addigi legnagyobb konferenciáján az Egyesült Nemzetek Szervezetét létrehozó szerződést.

Az Unió mint civilizációs állam?

Rohamosan romlik az öreg kontinens geopolitikai helyzete: az orosz elnök látványosan megveti az integrált európai államokat, az Atlanti-óceán túlpartjáról pedig egyre barátságtalanabb jelzések érkeznek. Úton-útfélen geopolitikáról értekeznek, ahogyan nagy konfliktusok előtt szoktak.

Csehek, szlovákok és az oroszok

A legutóbbi két európai háborút szláv nemzetek vívták: 1991 és 1995 között a bosnyákok, horvátok és szerbek, most pedig az oroszok és az ukránok. De nem a nyelvi, hanem a vallási, a nemzeti identitásbeli és főleg a jövőképbeli különbség számított.

Az EU és a Monarchia fájó párhuzama

Az EU-t érő mai kihívások és támadások sokszor az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó éveire emlékeztetnek. Nem mintha az integrált Európa az utolsókat rúgná. Ha igen, az igazi tragédia lenne. A párhuzamok viszont valóban aggasztóak.