Idén kétszázötven éves a világ legelső modern alkotmánya. Nem, nem az USA alkotmányáról van szó (1787), hanem „csak” Virginia alaptörvényéről, amelyet 1776-ban fogadtak el, azaz egyidős az amerikai Függetlenségi Nyilatkozattal. A két alkotmány szövegezői között viszont sok volt az átfedés, hiszen olyan neves gondolkodók segítették létrejöttüket, mint George Mason, James Madison vagy Thomas Jefferson. Az utóbbiak később elnökökként is szolgáltak.

Modern konstitucionalizmus

A virginiai alkotmány már kitért a modern alkotmányok két kulcselemére: egyrészt deklarálta az alapvető emberi jogokat, másrészt kiemelte a hatalommegosztás elvét. Az 1789 nyarán a forradalmi Franciaországban elfogadott, az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatának XVI. cikkelye is kimondta, hogy „olyan társadalomnak, amelyből e jogok biztosítékai hiányoznak, s ahol a törvényhozó és a végrehajtó hatalom szétválasztását nem hajtották végre, semmiféle alkotmánya nincs”.

Virginia ezzel az aktussal magáévá tette a mérsékelt, korlátozott állam koncepcióját. A népszuverenitás, a polgári jogegyenlőség, a tolerancia, a jogállamiság és a politikai pluralizmus elvével együtt éppen ezen elvek alkotják mai napig a modern konstitucionalizmus alapjait. Ezek azok az elvek, amelyekre épül a modern nyugati világ humanista felfogása.

Európában a francia forradalom nyomán bontakozott ki az alkotmányozás. Az „öreg kontinens” két legelső kifejezett, immár a felvilágosodás által ihletett alaptörvénye 1791-ben született Franciaországban és a lengyel–litván közös államban. A franciák azután egy sor új alkotmányt fogadtak el, a legutóbbit 1958-ban. De az 1814. évi norvég és az 1831. évi belga alkotmány – nyilván sok átdolgozás után – a mai napig hatályos. A franciákkal szembeszegülő spanyolok a gyarmati képviselőkkel együtt Cádizban 1812-ben alkották meg liberális alkotmányukat, amely már régen nem hatályos, de szintén hatással volt több országra. Magyarországon, amelynek közjogi tradícióiról Montesquieu is pozitívan nyilatkozott, 1848-ban ugyan nem fogadtak el chartális alkotmányt, de az áprilisi törvényeket akár annak is lehetne tekinteni, hiszen az új polgári magyar alkotmányosság alapjait tették le.

Makulátlan alkotmány alig akad

Ezek az alkotmányok az adott korban, konkrét térben és kulturális-szellemi közegben jöttek létre. Tartalmukat ennek megfelelően kell megítélni. Közismert, hogy több amerikai alapító atya rabszolgatartó volt és maradt, a rabszolgaság szégyenteljes intézménye pedig még majdnem nyolcvan évig furdalta az észak-amerikai politikai közösség lelkiismeretét. A norvég alkotmány is komoly katolikus- és zsidóellenes rendelkezéseket tartalmazott, amelyeket a XIX. században csak fokozatosan sikerült kivezetni a szövegéből.

A világon alig akad olyan alaptörvény, amely teljesen makulátlan lenne. Emiatt nem annyira a születési körülmények és az eredeti szöveg a fontos, hanem sokkal inkább az, hogy az adott társadalom hogyan tanult meg együtt élni vele, illetve hogyan tudta azt hozzáigazítani a fejlődés igényeihez. Az sem mellékes, hogy egy alkotmány képes-e tartósan garantálni a polgárai szabadságát, biztonságát, jólétét, illetve közhatalmi szervei jogszerű működését, és nem mellékes módon a békés hatalomváltásokat.

Alapértékek iránti elkötelezettség

Valamely forradalom célja lehet új alkotmány elfogadása, de valamit is magára adó alkotmány célja nem lehet újabb forradalom. Igaz, azok néha – többnyire a hatalmon lévők hibáiból – elkerülhetetlenek lehetnek, de sokszor irtózatosak a társadalmi költségeik, tehát kerülendők.

Ebben segíthet egy jól megfogalmazott alkotmány, de még inkább az alapértékei iránt elkötelezett elitek és lakosok. A modern alkotmányok ugyanis csak ott tudnak gyökeret verni és működni, ahol a társadalom többsége azonosulni tud az elveikkel. Ahogyan demokraták nélkül nincs demokrácia, úgy az alkotmányos alapelveket elfogadó polgárok nélkül sincs önmagát korlátozó alkotmányos állam.

Ezzel a modern konstitucionalizmus legjobb elméi is tisztában voltak. De erre ösztökélték őket a körülmények is. A születőben lévő Egyesült Államok bonyolult társadalmi és politikai közegében az olyan köztársasági erények, mint a köztisztviselők választása, korlátozott mandátuma és elszámoltathatósága már a függetlenségi háború idején fontos eszközzé váltak a „köztársaságiak” és a „rojalisták” küzdelmében. Annyira, hogy
a republikánus eszmekör és egyszerűség később nemcsak az amerikai identitásba, hanem az állami protokollba is beépült.

Az amerikai közjogi berendezkedésnek kezdetekben ugyan volt szilárd kulturális-nyelvi (értsd angolszász protestáns) közös alapja, de közben az USA-ba folyamatosan érkeztek új bevándorlók. Az „őslakosok” és „újonnan érkezők” integrációjában emiatt fontos szerep jutott az alkotmánynak, illetve jelképeinek, a zászlónak és a himnusznak. Idővel egész szabadságközpontú ideológia és rítusvilág épült köréjük, amelyet a korabeli politika „amerikai krédónak”, a későbbi társadalomtudomány pedig „polgári vallásnak” nevezett el.

Beemelni az alkotmány sáncai közé

Korántsem volt azonban a gyakorlatban a helyzet ilyen fényes, hiszen az afroamerikaiak többsége nemcsak a polgárháborúig (1861–1865) volt kirekesztve az egyéni szabadságból és az amerikai közéletből, hanem súlyos diszkriminációjuk sok helyen egészen az 1960-as évekig fennmaradt. Az amerikai alkotmányos értékekkel való azonosulásuk igazában csak azután bontakozhatott ki, hogy rájuk is kiterjesztették annak jótéteményeit. A reformkori magyar nemzeti liberálisok is tudták, hogy az öntudatos polgárokból álló modern nemzet születését csak attól remélhetik, ha a népi tömegeket is „beemelik az alkotmány sáncai közé”.

A francia alkotmányos monarchia, majd az újkori köztársaság eszméje ugyan már a XVIII. század végén megszületett, de a Francia Köztársaság végleg csak 1871 után tudott megszilárdulni. Addigra az ország már két köztársasági, két királysági és két császársági kísérleten esett át. A köztársaságnak azonban még akkor is izmos jobboldali-katolikus-monarchista ellentábora volt, amelyet valószínűleg csak a második világháború tragédiája és Charles de Gaulle államelnöksége békített ki a republikanizmussal. A francia republikánus tábor már a harmadik Francia Köztársaság idején (1875–1940) komoly energiákat fektetett be a köztársasági eszmék és erények elterjesztésébe. A forradalom évfordulóit nagy pompával ünnepelték, és fölírták majdnem minden közintézményre a forradalom hármas jelszavát.

Megoldás szokatlan helyen

Ugyan az amerikai krédó és a polgári vallás eszméje a francia republikanizmussal együtt fontos szerepet játszott a modern alkotmányos elvek népszerűsítésében, de az alkotmányos patriotizmus gondolata jóval később született meg, mégpedig szokatlan helyen: a második világháború utáni Nyugat-Németországban, amely az 1970-es évek végén készült az 1949. évi német Alaptörvény elfogadásának harmincadik évfordulójára. Az akkori nyugatnémetek joggal voltak büszkék a második világháború utáni gazdasági és kulturális eredményeikre, de a nácizmus rémtettei még mindig szégyenkezésre késztették őket. Emiatt erősen ódzkodtak a nemzeti büszkeség megnyilvánulásaitól, viszont véka alá sem akarták rejteni nemzeti teljesítményeiket.

A megoldást végül a politikai filozófusok találták meg. A német bűntudat, a kollektív bűnösség filozófusának, Karl Jaspersnek tanítványa, Dolf Sternberger, majd az idén márciusban elhunyt Jürgen Habermas kidolgozta a német alkotmányos patriotizmus koncepcióját, amely – egyébként Arisztotelészből kiindulva – a német nemzeti öntudatot és hűséget, büszkeséget az 1949. évi Alaptörvényre, annak elveire és demokratikus vívmányaira kívánta alapozni. Bár ez a politikai konstrukció csak részleges eredményekkel járhatott, az újraegyesülés után a német elitek mégis úgy döntöttek, hogy hatályban hagyják a nem teljesen szeplőtlen fogantatású, de azért jól működő Alaptörvényt az új alkotmány demokratikus elfogadása helyett. Sőt, Habermas szorgalmazta a nemzetek feletti alkotmányos patriotizmus eszméjének kiterjesztését az egész Európai Unióra.

Ebből is látszik, hogy az egyes alkotmányok és értékeik népszerűsítése nem öncélú gyakorlat, és az ilyen fellángolások mindig valamilyen konkrét politikai eseményhez vagy igényhez kötődnek. Ezek lehetnek évfordulók, markáns politikai fordulatok, rezsimváltások vagy akár mély válságok. A modern alkotmányos demokrácia pedig talán csak az 1930-as években volt olyan mély válságban, mint most. Ez új megvilágításba helyezi az alkotmányos patriotizmus problematikáját az egész nyugati világban, hiszen már régen nem volt olyan nagy szükség az állampolgárok alkotmányos öntudatának erősítésére, mint most.

Kelet-közép-európai párhuzamok

A magyar Alaptörvény is idén ünnepli elfogadásának tizenötödik évfordulóját. Az Országgyűlés 2011 áprilisában fogadta el kétharmados többséggel, amelyhez elegendők voltak a Fidesz–KDNP képviselői. A többi párt fokozatosan kivonult-kiszorult az alkotmányozásból, utolsóként a történeti alkotmány visszaállítását követelő Jobbik. A „serdülőkorú” Alaptörvény értelemszerűen nem azonos „születéskori” állapotával, hiszen azóta már tizenöt alkalommal módosították, paradox módon ugyanazok, akik annak idején elfogadták. Közben tehát nem a dokumentummal szemben eleve kritikus, esetleg immár hatalomra került erők próbálták meg a szövegét elfogadhatóbbá, illetve a maguk számára otthonosabbá tenni (hiszen az előző tizenhat évben nem is kerültek hatalomra), hanem az eredeti „szerzők” a saját ideológiai fejlődésüknek, illetve pillanatnyi érdekeiknek megfelelően igazították az új kihívásokhoz.

Mindez kissé hasonlít a reformkori szlovák irodalom nagy művének, a Slávy dcéra, azaz A dicsőség lánya (másként Szlávia lánya) című költemény sorsához. Szerzője, a pánszláv költő, Ján Kollár (1793–1852) volt, aki 1819 és 1849 között a pesti Szén (ma Deák) téri evangélikus gyülekezetben szolgált szlovák lelkészként. Költeménye első – legsikeresebb – verzióját még fiatalon és szerelmesen írta (1824). Később azonban saját sikerén felbuzdulva még kétszer (1832, 1845) hozzányúlt, kiegészítette a Szláv Mennyországot bemutató (Lethe) és a Szláv Poklot leíró (Acheron) fejezetekkel. Ezekbe pedig költői módon elküldött néhány történelmi személyiséget és kortársát (kit ide, kit oda). Kár volt érte. Az élettől sok sebet kapott, amúgy is alkatilag kissé türelmetlen költő és lelkipásztor ezzel megfosztotta költeményét eredeti hamvasságától és lendületétől. Bebizonyosodott, idős költők ne nyúljanak hozzá korai műveikhez.

Mit lehet tenni ilyen helyzetben? Új művet írni? Visszatérni az eredeti változathoz? Megint módosítani rajta? Költőnek könnyebb a dolga, hiszen ő dönt. Politikai közösségnek már nehezebb, de erre is vannak példák. A hatályos szlovák alkotmány például 1992-ben, a Vladimír Mečiar kormányfő fémjelezte zűrzavaros időszakban született, ami miatt az akkori ellenzék csak nehezen tudott vele azonosulni. Aztán a választási győzelmük után mégis úgy döntöttek, hogy nem teremtene jó hagyományt, ha minden markáns rezsimváltás után újra alkotmányozásba fognának. Új alaptörvény elfogadása helyett inkább módosításokkal küszöbölték ki az alkotmányos szöveg egyoldalúságait és hiányosságait. Hasonló utat választottak az ezredforduló környékén a horvátok is.

Egy jó alkotmány egyik legfontosabb ismérve az elfogadottságán kívül a működőképessége. A két tulajdonság össze is függhet, hiszen az alkotmány válságkezelő képessége és „ütésállósága” is sokat tud lendíteni az elfogadottságán. Nem kell érte rajongani, de ha a társadalom racionálisan el tudja fogadni tartalmának nagy részét, beválhat. Tény, hogy általában könnyebb azonosulni egy olyan jól megfogalmazott, kiegyensúlyozott alap-
törvénnyel, amelyet konszenzussal fogadtak el és kevésbé ideologikus, de egy összetettebb dokumentumra is fel lehet építeni a kívánatos alkotmányos patriotizmust. Kell viszont hozzá némi bölcsesség, visszafogottság (kinek-kinek a maga előítéletei és előfeltevései iránt), illetve alázat is (főleg a más véleményen lévőkkel szemben). Itt is érvényes tehát az, hogy a kevesebb néha több. Amit muszáj, azt ki lehet és ki is kell igazítani. A szilárd alkotmányosságra, az alapvető konstitucionalista elvekre és az elkötelezett alkotmányos patriotizmusra azonban az elmúlt évtizedekben ritkán volt nagyobb szükség, mint mostani felbolydult világunkban, a teljes gátlástalanság és egyre nagyobb káosz korában.

A szerző alkotmányjogász, történész, az NKE tanára, az ELTE TK Jogtudományi Intézetének munkatársa

Nyitókép: II. Szaniszló Ágost lengyel király és litván nagyfejedelem a Szejm tagjaival együtt bevonul a varsói Szent János-székesegyházba, hogy felesküdjenek Európa első írásba foglalt alkotmányára 1791. május 3-án; Jan Matejko festménye a Varsói Királyi Palotában (Wikimédia)