Szerző:

Talpra, magyar film!
Milyen magyar filmgyártás, milyen magyar filmművészet? Milyen rendszerből? Milyen rendszerbe? A történésznek elemeznie kell, hogy milyen népköztársaságból váltottunk 1989–90-ben, és milyen köztársaság jött létre. A filmtörténész feladata hasonló.
A bedarált sajtó
A negyven évből, amit a médiában töltöttem, négy esztendőt tekinthetek fenntartás nélkül, szabad lélekkel, a szó nemes értelmében újságírásnak. Életem tragikomikuma, hogy ez az én olimpiai ciklusom a Kádár-korszak végelgyengülésére esett. Lehettünk talán százan az országban, akik komolyan gondoltuk, hogy a fórumokat, ahova bejutottunk, annak felmutatására használjuk, hogy mi van itt valójában. Rendszerkritika szóba se jöhetett az első nyilvánosságban, nekünk a jelenségek feltárása kínált egérutat. Zsigereinkben volt a nagy elődök kettős beszéde, a sorok között írás művészete.
Külföldre emigrált magyar alkotók

A rendszerváltás utáni magyar művészettörténet-írás hozzáláthatott a szocializmusban tiltott vagy kevésbé elfogadott művészeti irányzatok és események értékeléséhez, elemzéséhez. Ez nemcsak a kelet-európai művészettörténet revízióját indította el, hanem a nyugati képzőművészet befogadását is felgyorsította és megváltoztatta.

Álomhoz rendelt rémtörténet
Júniusban az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál versenyprogramjában debütál Ulrich Gábor új rövidfilmje, a Dűne. Az alkotást beválogatták a Hirosimai Animációs Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjába. A képzőművész azt mondja: szeretne szellemesebb, könnyen befogadható műveket készíteni, de valamiért mindig sötét, komor és tragikus lesz a végkicsengésük. A szubkultúra köré épült falakról, morális aggályokról és a befogadói munkáról is beszélgettünk.