Harmincöt éve halt meg Bódy Gábor. Tragikus és titkokkal terhelt lezárása életének és életművének arra ösztönöz, hogy újranézzük filmjeit, és próbáljuk megérteni elképzeléseit, gondolatait.

Bódy utolsó játékfilmje más élményt nyújt, mint amire számíthattak, számítanak azok, akik korábban csak a Psychét látták.

Minden idők legszínesebb és leglátványosabb magyar filmje után talán még azt is túlszárnyaló alkotást várnak. Azonban Bódy a Psyché elkészülte után maga mögött hagyja a film koncepcióját is. A Kutya éji dalában más irányt keres, más gondolatokat formál képé. A korokon átívelő történelmi parabola helyett kortárs történetet kapunk a 80-as évek szocialista közegéből.
A történet szerint egy álpap (Bódy Gábor) érkezik a mátrai kis faluba, hogy betöltse a megüresedett plébánosi posztot. Itt dolgozik Attila (Grandpierre Attila) a csillagvizsgálóban, aki szabadidejében egy punk együttes énekese (Vágtázó halottkémek), itt él a katonatiszt (Derzsi János) és felesége (Méhes Marietta), zsákutcába jutott házasságban. Az álpap barátságot köt a tolószékbe került egykori tanácselnökkel (Fekete András), aki öngyilkosságot kísérel meg elkeseredettségében. A katonatiszt felesége Pestre utazik, és egy underground zenekarhoz (Bizottság) csapódik. A kisfiúk eközben egy német fiatalemberrel barátkozik, akinek felmenői egykor a falu környékén éltek. Kalandozásaikat Super-8-as kamerával örökítik meg. Az álpapot egy beteg nő kísérti, míg Attilát egy fiatal nő üldözi szerelmével, illetve azzal, hogy gyereket akar tőle. Végül az álpap a letartóztatás, Attila a nők elől menekül véget nem érő futásukkal.

A film kaotikusnak tűnő szerkesztését erősíti, hogy jeleneteit különféleképpen rögzítették (35mm, super-8, videó), így ezek eltérő minősége más jelentéssel bír. Azonban Bódy jól kidolgozott jelzésrendszerrel igyekezett arról gondoskodni, hogy alkotása értelme felfejthető legyen. A film alaptétele a morbiditáson keresztül érthető meg: a film önálló szereplője a Vágtázó halottkémek, és a halottkém-metafora átvezet a filmen. A halottkém az a hatósági személy, aki valójában eldönti, hogy amit szemlélünk, az halott, vagy élő. Jelen esetben nincs miről dönteni, hiszen Attila az együttes nevében kinyilvánítja, hogy az élet megszűnt a Földön, minden halott, tárgy. Ennek megfigyelésében Attila jár elől – távcsövön keresztül figyeli az élettelen űrt –, de részben minden szereplő feladata is ez. A film információi nyomként értelmezhetők. Ennek legnyilvánvalóbb megfogalmazása a nyomozók párbeszéde: a filmfelvételeket nézve nyomozati anyagok összekeveredéséről hallunk. De itt minden csak nyomozati anyag, nyom, valaminek a lenyomata. Így el is veszti valódi jelentését, a nyomokat rögzítő által konstruált rendszerben új/rögtönzött jelentést kap, vagyis bármi lehet bárminek az alátámasztása, mint nyom. Az összes szereplő valamilyen értelemben egy megfigyelés, egy nyomozati anyag tárgya, és mint ilyen már nem az élők világának része. Nyommá vált, rögzítették, tárgyiasult, tehát halott. Sajátos kiszólása, talán a filmből is a volt tanácselnöknek az álpaphoz (Bódy) intézett szavai: „Mert hát magát is megfigyelik. Mármint figyeli a jóisten.”

 

E logika szerint kétséges, hogy bármi élőt rögzíthetnek a megfigyelők, hiszen amit rögzítenek, már halott. Tehát a másik személyiségéből, valóságából semmi sem tudható meg. A filmrendező is csak nyomokat rögzít, tárgyiasítja az élőt. Ezt legjobban az álpap rémálma mutatja be: a sötét erdőben őt követő nő egy kézikamerával lefilmezi az ellenállásra képtelen férfit, olyan mozdulatokkal, mintha meggyilkolná. A rémálom az álmodó halálával ér véget.

A film két főhőse menekül, vágtázó halottkémek lesznek, futva konstatálják a világ végét – a világ az a tetem, aminek halottá minősítése a feladatuk –, és ha megállnak, maguk is holttá merevednek. Fontosak a filmben bibliai utalások, szimbólumok, amelyek a kereszténység kritikáit is jelentik. Sajátos viszonyrendszert hoz létre Bódy azzal, hogy rendezőként egyszerre játssza a színészt (pedig nem az), és játssza a papot, aki a filmben sem pap. De mindenki azt állítja az álpapról, hogy feddhetetlen, a korábbi papnál szentebb, vagyis igazibb.

A film záró jelenete végképp elszakít a film illúziójától. Az utolsó rohanó képsort követően – amely alatt még a hallelúja szól – a VHK zenéjével felvezetve Bódy narrációja Pilinszky álmát idézi fel: a keresztre feszítéskor, miközben az összegyűltek azt követelik Krisztustól, tegyen csodát, szálljon le a keresztről, a bal lator leszáll, és csöndben hazamegy. A jelenet legfontosabb eleme, hogy az elmondott történést, háromszor látjuk filmen. A három keresztre került szereplő az álpap, a csillagász és a katonatiszt. Mindhárom felvételben másik szereplőt látunk a középső kereszten, és másikat leszállni. És talán az is egy fontos és nem véletlen elem, hogy az első két változatnál a kép szerinti baloldalon látható szereplő száll le a keresztről, míg a záró képsorban a Krisztust jelképező szereplő szempontjából nézve valóban a baloldalon lévő szereplő hagyja el a helyszínt. Ekkor Bódy az, aki bal latorként leszáll a keresztről.

/Indulókép: Méhes Marietta a Kutya éji dala című filmben/

A Bódy Gáborról szóló sorozatunk: 
1. Agitátorok
2. Út az Ameriai anzixig
3. Amerikai anzix
4. Pszichokozmoszok
5.  Bódy Gábor tévéjátékai
6.  Psyché
7. Hamlet a labirintusban