Szerző:
Naponta megküzd a világgal
Hetven év / Jó, ha ép – Arany János szavai ezek, amelyeket 1881-ben, hatvannégy éves korában vetett papírra. Kaiser László ugyanezt a tényt (némiképp) más módon fejezi ki. Hetven év – hetven vers.
Megjelent az Országút 97. száma
Legújabb számunkban Freund Tamással, az MTA elnökével, Vizin Viktória énekessel és S. Varga Pál irodalomtörténész-akadémikussal beszélgetünk, a Pesti Műhely kínai útjáról, két veszprémi Egry József-kiállításról és a veszprémi Országos Műemléki Konferenciáról olvashatnak.
A hagyományos magyar ködevés
Kárpátalja ismételt elvesztésének hamis kérdésével szembesülve az ősi magyar virtus felizzik, röpködnek a szólamok és a jelzők, a józan ész pedig csak álmélkodik. A sokszor ismételt hazugság azonban nem válik igazsággá.
Látni, felismerni
Játékos megnyitóban volt részük azoknak, akik szeptember 6-án az Újlipótvárosi-Klub Galériában jártak. Kondor Attila, Szurcsik József, Várady Róbert Látencia című tárlatán dr. Virág Ágnes művészettörténész belső utazásra hívta az érdeklődőket.
Hitetlen forrásból feltörő szakralitás
Várhelyi György nem forgott művészkörökben, mégis annyi a megrendelése, hogy nyolcvan évesen is dolgozik. A budai várbeli Mária Magdolna Toronyban szeptember 25-ig megtekinthető tárlata a második önálló kiállítása – negyven évvel az első után. E két tárlat mintegy kerete egy szokatlan életútnak.
Huszonnyolc író hét órán át – indul a Prózamaraton
Rövidpróza – hosszú távra. A Magyar Írószövetség és a Magyar Napló Kiadó az MTVA-val partnerségben a kortárs novellairodalom népszerűsítése érdekében új – egész napos – programot szervezett Prózamaraton elnevezéssel a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Utcáról a galériába
Stark Attila a magyar underground fontos szereplője, eléggé széles palettán mozog, már ami az alkotást illeti, és talán épp emiatt birkózik meg vele nehezen a kortárs képzőművészeti szcéna. A Plants from here kiállítása óta azonban, mintha ez is változna…
Megőrült hőmérséklet
A valaha tapasztalt legforróbb nyarat éltük át az idei évben – állapította meg egybehangzóan a NASA Goddard Űrkutatási Intézete és az Európai Unió Copernicus műholdas rendszere. Az ember okozta lassú melegedést megfejelte az El Niño jelenség, s főleg a tengerek melegedtek.
A pénzeden éveket vásárolhatsz, az éveid pedig pénzt érnek
Sokszor láthattuk már, hogy olyan találmányok, amelyek eredetileg arra hivatottak, hogy jobbá tegyék a világot, a nagyvállalatok kezében szimpla termékké válnak, és a velük kapcsolatos egyetlen cél az marad, hogy általuk minél nagyobb bevételre tegyenek szert.
Átadták az MMA 2023-as tagozati díjait
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagozatai idén is díjakkal ismerték el a magyar szellemi élet kiemelkedő egyéniségeit, akik a művészet, a művészetelmélet, a művészetszervezés és a művészetigazgatás terén mutattak fel egyedülálló életművet.
A Zeneszürettől az Operacinemáig
Palotakoncertek, Régi Zenei Napok, Orgonák Éjszakája, Zeneszüret Fesztivál. A Filharmónia Magyarország különleges programjai. Szamosi Szabolcs ügyvezető igazgatóval tízéves születésnapról, világsztár vendégekről és hangszeréről is beszélgettünk.
Fiatal kortársak XIV. – Marosi Panni
Kompozícióin szürreális tájak és enteriőrök jelennek meg, amelyek bár a valóság elemeiből épülnek fel, színeikben és elrendezésükben mégis közelebb állnak a fikcióhoz vagy a képzelethez, mint a realitáshoz. Sűrű kompozícióin különböző mintázatok és festői minőségek ütköznek egymással.