Végigjárva a tárlatot a művekkel együtt fedezhetjük fel saját lelkünk benső útjait, és velük olyan helyekre juthatunk el, amelyek talán még önmagunk előtt is rejtettek és ismeretlenek.

Révész Ákos kurátor válogatta a kiállítás anyagát, melynek címe, a Benső emigráció első hallásra különösnek tűnik. Az emigráció elsősorban politikai okból történő önkéntes száműzetés, mely mindig egy adott országból való egyéni vagy tömeges kifelé irányuló megmozdulást, kivándorlást jelent. Ennek oka leggyakrabban a rosszabbra forduló életkörülmények, háborús helyzetek, járványok, aszály vagy éhínség. Hallva ezeket a nehézségeket, sajnos, könnyen mindennapjaink közelmúltjának és jelenének történéseire ismerhetünk. A tematikus kiállítás talán ezért született éppen most, hogy az ezekből való elvágyódás, kiszakadás révén a művészet erejének segítségével befelé, lényünk középpontja felé emigrálhassunk.
Kívülről befelé haladó utat járhatunk be a tárlat gazdag és sokszínű anyagát végignézve, amelynek során a valódi utazásokból ismert helyszínekre érkezhetünk, hogy onnan a fizikai testen és kapcsolatainkon át spirituális, lelki tájakra juthassunk el, amelyek benső emigrációnk lényegét jelentik. Az elindulás és az úton levés élményét leginkább Papp Ildikó installációja, a valahova megérkezés elégedett boldogságát pedig László Dániel festményei közvetítik. Papp Ildikó Pszeudo poggyász című objektje és Vonatozás című fotósorozata az úton levés tapasztalatát idézi fel. Az installációban az országon belüli vándorlásként értelmezett utazási tapasztalatok összegződnek. Az úti holmik sziluettjeit hidegtűs eljárással metszette ki, majd nyomtatta papírra, hogy azokat saját bőröndjében elhelyezve kiállítsa.
Fotósorozatában a vonatutak során tapasztalt vizuális élményeit sűríti. Az elsuhanó táj a múló időt szimbolizálja, mely végül mindig egy kimerevített időpillanatban rögzül. László Dániel figuratív festményei már a valahová megérkezés felszabadító élményét rögzítik. Választott németországi helyszíneivel az alpesi tájat vagy a híres egyetemi város látképét festi meg. A georgenbergi havas, napsütötte, egyre inkább absztrahálódó erdei táj vadságával csábít, míg Tübingen városát annak izgalmas perspektívája teszi vonzóvá. Az emberek nélkül láttatott helyszínek kihaltak, azok ridegsége benső elvágyódásra hív, hogy belőlük mindig befelé mozduljunk.
Ideális helyszíne lehet a világ zavarodottságából való menekülésnek a természet, ahova jó elvonulni, hogy kiszakadjunk a hétköznapok olykor rettenetes valóságából. Lucza Zsigmond és Tóth Annamária Rita munkáiban ezt az erőt a növényvilág testesíti meg, míg Révész Ákosnál a Nap energiájából táplálkozik ez a fajta dinamizmus. Lucza Zsigmond Floragramjai különleges elektrográfiai munkák, melyek a figurativitás és az absztrakció határán egyensúlyozva mutatják be a növényvilág rejtett titkait. A misztikus és mozgalmas flórát fekete-fehér színekkel vagy a természethez közeli zölddel közvetíti. Ez mindig sejtelmes világot tár fel, melyet akkor ismerhetünk meg igazán, ha megengedjük magunknak, hogy közelebb kerülve hozzájuk lássuk meg titkaikat. Tóth Annamária Rita absztrakcióba hajló festményein természeti formák egyvelege tűnik fel, mely egyszerre fejez ki külső és belső tájakat, mögöttes jelentéstartalmakat közvetítve.
A megszülető térélményben összemosódik egymással a valóság és az elképzelt, álomszerű világ. A fények játéka különösen fontossá válik, ami erős atmoszférát teremt. Rétegeim című munkájában kísérletet tesz a térbe való kilépésre, ahol az áttetsző üvegszövetre festett layerekkel érzékelteti a lebegést, a tünékeny időtlenséget. A folyamatos áramlással együtt járó dinamika az emberi lélekkel való kapcsolódást teremti meg. Révész Ákos Sol Invictus című festményinstallációja a Legyőzhetetlen Nap, a római korból származó örök ideájából indul ki, benne sűrítve tűnnek fel a természet dinamikus energiái.
Festőpalettára installált vásznain az ősi elemeket szimbolizáló, kalligrafikus, ismétlődő motívumok elevenednek meg. Az installált művek egyszerre látszódnak is, meg nem is, kívül is vannak, meg belül is, s a külcsín és a belbecs kettősségét vonultatják fel. A kétoldalú festményeken egyszerre jelennek meg a sötétebb tónusú, pasztelles, letisztultabb formák, valamint az élénk, gesztusszerű foltok, melyek részletgazdag belső világot engednek láttatni, de csak azoknak, akik közel mennek a munkákhoz. A benső emigrációba vonult lélek gyakran olyan finomságokat rejt, amelyeknek a felfedezéséhez valódi odafordulás szükséges.
Az egymással szorosan összefüggő test és lélek viszonya, illetve annak kiteljesedése egy harmonikus kapcsolatban lehetséges igazán. A most bemutatkozó művek közül Antal Malvina, Elekes Károly és Cservenka Edit munkái foglalkoznak a test, a lélek és az emberi kapcsolatok tematikájával. Antal Malvina szobra női torzó, ahol a test csupán egy részt, sőt, egyetlen réteget mutat fel, amely mögött a lélek elrejtőzik. A szakrális megközelítés szerint a test a lélek temploma, mely a kettő szoros egységét feltételezi, így a külső hatások elől befelé menekülhetünk, hogy rátaláljunk a torzó mögött lakozó kiteljesedő lélekre.
Elekes Károly Gyűrű című bronzszobra már egy párost mutat, mely az emberi kapcsolatok fontosságáról és törékenységéről üzen. Az alakok a játék gesztusában kapcsolódnak egymáshoz, ebben a cselekvésben mindkét fél képes feloldódni, és lelkük benső világába, illetve közös identitásukba menekülni. A színes fonalak törékenysége szembekerül a bronz erős örökérvényűségével, mely kettősség jól tükrözi a test és a lélek gyengeségét, mégis szilárdságát. Cservenka Edit színgazdag, főként hússzínekkel és lilás tónusokkal festett, egymásba áttűnő, emberszerű, amorf testjeit az erotika és a sejtelmesség jellemzi. A figurativitásból a nonfigurativitás felé hajló, olajjal és akrillal készült festményei az emberi kapcsolatokat, az intimitásban megélt identitás kérdéseit helyezik fókuszba.
Az emberi testek kapcsolódásából az út már csupán befelé, a lélek legbenső középpontja felé vezethet. A lehetséges utakat Dóra Attila, Nayg István és Dóró Sándor munkáiban ismerhetjük fel. Dóra Attila zenés videóinstallációja különös, belső utazásra hív. A meditatív munka osztott képének hármassága szakralitást sugall, míg a sakktáblán álló kuglifigurák felett folyamatosan mozgó inga elbizonytalanít. Az elektronikus, meditatív zene és annak vizuális lenyomata kiegészíti az ingamozgást és befelé figyelésre ösztönöz. Nayg István festményei különös installációkká alakulnak, melyek egy-egy, részben lehúzott reluxa sötétítő lemezei mögött sejlenek fel.
 

Rejtett terület című munkái expresszív erővel ható, monokróm jellegű képek, melyek mintha a nappali vagy az éjszakai, kissé felhős, fényszennyezéssel elhomályosított égboltot mutatnák. A csak részben láttatott festmények szimbolizálják a rejtőzködést, és mindvégig őrzik belső titkukat. Dóró Sándor fókuszba állított ládaképe egy Nanotichon, mely összesen kilenc, olajjal festett, egymásból építkező elemből alkot három triptichont. A térillúziót tökéletesen kihasználó mű vizualitását a kvantumfizika törvényszerűségei határozzák meg. A láda ősi szimbólumként magában hordozza a titok misztériumát, melyet az összeépített rekeszek középpontjában felsejlő fehér sárkányidom tesz szakrálissá. A legbelsőbb, kifehéredő fény így mindig a letisztult középpont magasztosságához kötődik, amely biztos védelmet és elvonulási lehetőséget nyújt a világ zaja és viszontagságai elől.

Sokféle úton járják végig a most látható munkák a benső emigráció lehetséges irányait, s az utak mindegyike egy-egy, bárki előtt felsejlő lehetőséget jelképez.

 

Szerző: Fazakas Réka
Fotók: Révész Ákos

 

A Benső emigráció című kiállítás 2023. december 1-ig tekinthető meg a MAMŰ Galériában (1071 Budapest, Damjanich utca 39.).